Már tegnap le kellett volna blogolnom ezt a bejegyzést, de nem volt rá erőm. De most pótolom a mulasztásomat!

Szóval, az Úr 2010. évének december havának 6. napján kicsit félretettem ortodox k... elveimet, és magamra vállaltam a Mikulás szerepét. Beöltöztem rendesen, piros ruha, sapi, szakáll, amit akartok, majd egy zsák szaloncukrot magamhoz véve munkába mentem. Óriási sikert arrattam, az egész osztályunkat megajándékoztam, a főnököm elájult, hogy "milyen kedves gesztus, még be is öltözött", stb. Akkora hírnevem lett, hogy más osztályokhoz is áthívtak, szóval lényegesen kevesebbet dolgoztam, mint szoktam:D Később bejött az egyik kollega családja, két kisgyerekkel, de szerencsére még nekik is jutott. Szóval jól sült el.
Hazafele eszembe jutott, miért ne csinálnám tovább? Mivel semmi jó ellenérv nem jutott eszembe, beugrottam egy közeli boltba, vettem két csomag gumicukrot (kemény 400 pénz volt!), és vártam a gyerekeket. Akik jöttek is, buszon, metrón, utcán, mindenhol. Kivétel nélkül mosolygott minden anyuka, a gyerekek egy része megszeppent, a másik felét meg levakarni alig lehetett rólam! Az egyszerű emberek közül viszont szinte mindenki fapofát vágott annak láttán, hogy együtt utazik a Mikulással... Beleértve az ellenőröket is. Na, mindegy.
Azt az elvet tűztem ki, hogy megszólítani csak a gyerekeket fogom, de aki odajön hozzám, az életkortól függetlenül kap gumicukrot:D Végül egy csöves és egy anyuka volt olyan vagány, hogy kikövetelje a jutalmát, amiért jó volt egész évben.
Szóval, összefoglalva a dolgot: 400 ft-ért vettem sok szeretetet és örömöt. Szerintem ez meglehetősen jó üzlet volt.
Neked meg, Csodatévő Szent Miklós, Myra püspöke, bocsánatodat kérem! De bízom benne, nem haragszol nagyon. Hiszen, bár az álatalam sem rajongott, modern és enyhén liberális formában, de azt tettem, amit te is. Örömöt vittem másoknak. És gondosan hangoztattam, hogy én csak egy Mikulás vagyok, nem Csodatévő Szent Miklós, Myra egykori püspöke vagyok. Ezeket tudom felhozni mentségemre. Áldott légy, és imádkozz értünk!