Utolsó kommentek

Médiatörvény

2010.12.22. 21:13 | Xinaf | 2 komment

Címkék: politika kritika harag

A kedves olvasók nagyrésze tudja, aki nem, az most megtudja: tavaly ilyenkor én még lelkesen újságírónak tanultam. És már akkor szóba került, hogy lesz új médiatörvényünk. És igen, úgy néz ki, lett is.
Én, és gondolom a többiek is, csillogó szemmel vártam/vártuk, hogy mi lesz belőle. Úgy gondolom, nem felesleges billentyűzet koptatás, ha leközlöm a véleményemet, a változtatásokkal együtt, a teljesség igénye nélkül. Tehát amiről nincs véleményem, nem írom le.

A két nagy kereskedelmi televízió híradóiban a bűnügyi hírek aránya éves átlagban nem haladhatja meg a 20%-ot.
Ez egy Jobbikos kezdeményezés volt, célt ért. Köszönjük, seggfejek!
Szóval, több gondom is van:
1. Ha már bevezetjük ezt a baromságot, akkor miért csak a TV2 és az RTL Klub kapja az áldást?
2. Akkor most még kevesebb bűnesetről kapunk tájékoztatást? Ez miért jó? Így is erőssen megvágták, melyik bűnügyi hír kerüljön bele az adásba, olyan sok van...
"Novák Előd és Pörzse Sándor indoklása szerint a cél az, hogy a csatornák ne tudjanak "a bulvárhírek szintjére züllesztett bűnügyi tematikájú anyagokkal kibújni" hírszolgáltatási kötelezettségük alól."
Ezzel a szar dumával indokolta ez a két hozzá nem értő oks képviselő a javaslatot. De emberek, gondolkodjunk már el... mit fogunk ezzel elérni?
Az sajnos nem kerülhet be a híradóba, ha egy néni házára molotov koktélt dobnak randalírozó fiatalok, mert kevés a keret, de az igen, hogy kínában egy állatkertben kiselefánt született... Ezen kívül a Jobbik önmagával sem kompatibilis... ugyanis most elvágólag esélytelenné vált, hogy az oly nagy fontosságú "cigánybűnözés" valaha is közölhető legyen. 
Kontár ne nyúljon a médiához, köszönjük!

A reklámok nem lehetnek hangosabbak, mint a műsor.
Ezzel még egyet is értenék, de van egy kis baj: a reklámok jelenleg SEM hangosabbak, mint a műsor, mivel ezt ma is tiltják. A reklámokat más hangfrekvencián sugározzák, ezért hangosabbnak TŰNNEK, de nem azok. Tehát ennek a szabálynak a világon semmi értelme nincs. Ezt úgy lehetett volna megoldani, hogy a hangfrekvenciát korlátozza a törvény.

A médiahatóság hívatala nyílvántartást vezet a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokról, nyomtatott és internetes sajtótermékekről, hírportálokról.
Pl. a blogomról. Kis hal vagyok én, kevés az olvasóm, nem nagyon fognak velem foglalkozni. De akkor is felrémlik bennem egy versidézet:
"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

(József Attila)

A televízióknak évi teljes műsoridejük több mint felében európai, több mint harmadában magyar műveket kell bemutatniuk; közszolgálati csatornáknál ez az arány 60, illetve 50%.
Ezzel végül is egyet értek. Bár Holywood a filmek bölcsője, de lesz rá 49%, hogy ezt bebizonyítsa. Szóval ez szerintem helyes.

A rádióknak legalább 35%-ban magyar zenéket kell játszaniuk, és ezek negyede 5 évnél újabb felvétel kell legyen.
Az első felével egyetértek 100%-ban. A második fele azonban... könyörgöm, ennek SEMMI értelme!!!!!!!!! Azért nem szívesen játszanak a rádiók 5 évnél fiatalabb magyar számokat, mert ezek a zenék szarok! A magyar kultúrát védeni kell, de ami rossz, azt nem lenne szabad erőltetni...

A jelentős befolyásoló erővel rendelkező televíziók kötelező hírműsoraiknak bűnügyi tematikájú híranyaga éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű a műsor időtartalmának 20%-ánál.
"2. Akkor most még kevesebb bűnesetről kapunk tájékoztatást? Ez miért jó? Így is erőssen megvágták, melyik bűnügyi hír kerüljön bele az adásba, olyan sok van...
"Novák Előd és Pörzse Sándor indoklása szerint a cél az, hogy a csatornák ne tudjanak "a bulvárhírek szintjére züllesztett bűnügyi tematikájú anyagokkal kibújni" hírszolgáltatási kötelezettségük alól."
Ezzel a szar dumával indokolta ez a két hozzá nem értő oks képviselő a javaslatot. De emberek, gondolkodjunk már el... mit fogunk ezzel elérni?
Az sajnos nem kerülhet be a híradóba, ha egy néni házára molotov koktélt dobnak randalírozó fiatalok, mert kevés a keret, de az igen, hogy kínában egy állatkertben kiselefánt született... Ezen kívül a Jobbik önmagával sem kompatibilis... ugyanis most elvágólag esélytelenné vált, hogy az oly nagy fontosságú "cigánybűnözés" valaha is közölhető legyen. 
Kontár ne nyúljon a médiához, köszönjük!
"

Pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó műsor egyáltalán nem közölhető.
Csak azt kéne tisztázni, mi számít pornográfiának, és mi pontosan az "indokolatlan" erőszak?
Mert az akciófilmekben bizony van szex és erőszak is. Akkor mostantól nem játszhatják tv-ben a Terminátor 1-et? De a Tom és Jerry-t sem.

A politikai reklám tartalmáért a műsorszolgáltató nem felelős, mérlegelés nélkül köteles közzétenni.
Ez tök jó, kiváncsi leszek, ha alakul egy kőkeményen keményvonalas nácipárt, milyen hatással lesz az emberekre a kampányfilm. De írhattam volna akár pedofil pártot is.

Lehet elmélkedni sokat. Kiváncsi vagyok a véleményetekre, tehát kommenteljetek bátran!
Üdvözlettel:
Xinaf, abszurdisztáni blogger
1. Viktor császár uralkodása idején

 

p.s.:

"S MÉGIS, MAGYARNAK SZÁMKIVETVE,
  LELKEM SIKOLTVA MEGRIAD -
ÉDES HAZÁM, FOGADJ SZÍVEDBE,
HADD LEGYEK HŰSÉGES FIAD!"

(József Attila:Hazám)

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr392533297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mezeinewsee 2010.12.23. 11:31:18

Nem teljesen értek egyet, sőt...
1. Ez így van helyesen: " E műsorokban a "demokratikus közvélemény tájékoztatását nem szolgáló" bűnügyi tematikájú híranyag éves átlagban nem lehet hosszabb terjedelmű a műsor időtartamának húsz százalékánál. A korlátozás az RTL Klub és a TV2 reggeli és esti, valamint a Neo FM és a Class FM reggeli hírműsoraira vonatkozik.
" Tehát azt, hogy a néni házára molotov-koktélt dobtak, igenis továbbra is le lehet adni.
És fontos: éves átlagban. Tehát egy napon lehet 30% is, ha az nagyon mocskos nap volt. Azért egy nap fő eseményei ne a bűncselekmények legyenek!
Amiben igazad van: ne csak ezekben legyen meg a limit, hanem mindben.
2. "A reklámok jelenleg SEM hangosabbak, mint a műsor, mivel ezt ma is tiltják." De hangosabbak (persze csatornától függően). Tiltják ugyan, de akkor is. Rendelet tiltja, nem jogszabály, innentől jobban büntethető.
Egyébként ez így van: " a hirdetések nem sérthetik az emberi méltóságot, nem tartalmazhatnak és támogathatnak a nemen, származáson, nemzetiségen, valláson, világnézeti meggyőződésen, fizikai vagy szellemi fogyatékosságon, életkoron vagy szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést, illetve nem gyalázhatnak nemzeti jelképet. A törvény rögzíti: a reklám, valamint az annak közzétételét jelző figyelemhívás átlagos hangereje nem lehet nagyobb, mint a környező műsorszámoké.
" Szerintem teljesen jó.
3. "A médiahatóság hivatala nyilvántartást vezet a lineáris és lekérhető médiaszolgáltatásokról, nyomtatott és internetes sajtótermékekről, hírportálokról." A blogokról nem, azt kivették belőle. Te nem vagy hírportál. Ez meg jogos, így lehet elkapni a kuruchoz hasonló köcsögöket, akik eddig sérthetetlennek hitték magukat.
4. Egyetértünk.
5. Nem szeretem a legújabb magyar zenét én sem. De a 20% szerintem akkor is jogos. Így van lehetőségük a fiatal zenészeknek is megmutatni magukat. Egyébként honnan tudhatnánk, tetszik-e? és 5 számból egy még akkor sem sok, ha az esetleg tényleg szar.
6. Erről már volt szó.
7. Ez így van: "A kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyos károsítására alkalmas, pornográfiát vagy indokolatlan erőszakot tartalmazó műsor egyáltalán nem közölhető. " Tehát nem az apuka megpuszilja anyukát, hanem apuka megerőszakolja a 2 éves lányát a szint. És az ne is legyen közölhető. A többi meg (a törvény előző bekezdése alapján) kategorizálható. Tehát lesz Terminátor, 18-as kategóriával, este 10 után. De nem lesznek a japán mintára készült szado-mazók (továbbra sem).
8. Ezt én nem találtam a törvényben, de lehet, hogy csak béna vagyok. Ha így van benne, akkor baromság.

DrHentes 2010.12.24. 01:31:40

Én szinte teljesen egyetértek xinaf barátommal. Amiben egy kicsit eltér a véleményem azt majd személyesen meg vitatjuk.
süti beállítások módosítása