Nem tudom mi történt, de ma, miután a nővérem hazakísértem, elöntötte a lelkem egy hihetetlenül örömteli érzés. Kicsit olyan volt, mint egy negatív pánikroham. Hirtelen kapott el az érzés, de nem az a görcsös szorongás, hanem valami elképzelhetetlenül, leírhatatlanul nagy boldogság. Még énekeltem is különböző liturgikus és kevésbé liturgikus hálaadó énekeket.
Értetlenül állok a dolog előtt, de nem negatív értelembe. Hihetetlenül jó érzés, nem tudom normálisan megfogalmazni. Szerencsére Krétai Szent András megtette helyettem:
" Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény: az angyali rendek s az összes emberi nem. Te megszentelt hajlék, lelki édenkert s a szüzek dicsérete, kitől megtestesült az Isten, s gyermekszülött lett, bár öröktől Isten volt; mert a te méhedet égi trónná alkotta, s bensődet a mennynél ékesebbé tette. Tebenned örvendez, malaszttal teljes, minden teremtmény. Dicsőség néked!"
(Kis érdekesség: Krétai Szent András akkor énekelte el ezt az imát, amikor rá akarták kényszeríteni hittagadásra. Ő persze nem volt hajlandó, mire elkezdték lefűrészelni a kezét. Mialatt fűrészelték, ő ezt énekelte. Nem tudom, képes lennék-e ilyen gondolatokat megfogalmazni ilyen helyzetben, hiszen a "minden teremtmény", aki az éneke szerint malaszttal, tehát kegyelemmel teljes, azokra is vonatkozik, akik éppen a kezét fűrészelték. Az, hogy utólag a keze visszanőtt, nem lényeges, mert egyrészt nem tudhatta előre, másrészt ettől függetlenül nagyon fájhatott.)
Utolsó kommentek