Azt hiszem, elfelejteni sosem fogom őt, aki annyit adott, mint senki más. Hiába is törném magam, hát nem is teszem. Hiszen annyi szép emlékem fűz hozzá.
Akkor még nem ugyanaz az ember voltam, mint ma. Liberálisabb hittel, és liberálisabb erkölcsökkel éltem a kis világomat. A mai Xinaf, akivé lettem, ő ugyanazokról a dolgokról teljesen másképpen gondolkodik.
Szóval, ha most megjelenne a Jótündér Keresztanya, vagy kifognám az Aranyhalat, vagy ilyesmi, és megváltoztathatnám a múltunkat, hogy engem akarjon, engem szeressen, és engem válasszon, és egyáltalán, velem legyen, nos...
... biztosan nem tenném meg.
Nem. Az ő döntése volt, amit én akkor is tiszteltem, és most is tisztelek. Ugyan, teljesen a mai napig nem értem, de már nem is akarom érteni.
Ha nem így alakul, én sem az lennék most, aki vagyok.
Szóval, összegezve, talán mégis így volt helyes. Talán így volt a legjobb. Mindenesetre, örülök, hogy egy ideig mellém sodorta őt anno az élet. És, bár az lenne valószínűleg a helyes, ha megbántam volna, nem bántam meg. Az persze más kérdés, hogy megtenném-e újra? A válasz: nem.
Utolsó kommentek