Sokszor ültem neki, hogy én most leírom végre az érzéseimet a blogba, de sosem lett belőle semmi. Sajnos jelenleg mára eljutottunk addig, hogy az érzéseim is megsérthetnek vagy megbánthatnak másokat.

Mostanság nagyon szétszórt lettem, és sajnos eléggé komor. Na persze, könnyű volt úgy vidámnak lenni, hogy tudod, van értelme végigharcolni a hetet, hiszen vasárnap jön az öröm:
A lelkem felemelkedik Istenhez, és megtapasztalhatom (ha csak egy órácskára is), mihez hasonló lehet a mennyország...

Ma már sajnos jelenleg nincs ilyen. És ez magával vonzza, hogy az imáim és a böjtöm is, úgy érzem, picit kiszáradt fa lett. Erős, és ellenáll a szélnek, de nem áramlik benne az élet...

Nem találom meg a régi örömöt a régi, kedves dolgokban. Leszoktam az összes káros szenvedélyemről: nem iszom, nem dohányzom, nem fogyasztok kávét és energia italt. De valami hiányzik, és tudom is, mi az.

És milyen sokan hiszik azt, hogy nekem a csörgős tömjénező, a szakállas pap, és a 3 antifóna kell... mintha valami sznob lennék, aki meglovagolja a divatot! Pedig nekem az kell, hogy a pap szerelmes rajongással álljon hozzá a szertartáshoz. A többi valójában mellékes. Igen, nekem fontosak a külsőségek, de nem a legfontosabbak!

Hogyan lelkesítsek, ha nem tudok lelkesedni? Uram,tehozzád kiáltok, hallgass meg engem! Ami nemrég még az életem értelmét adta, ma már keserű szájízt hagy bennem...