Életem egy olyan szakaszában járok, amikor tényleg jól érzem magam. Megkockáztatom, hogy boldog vagyok... és miért is ne lennék? Van szerető családom, szerető párom, munkám, és helyem, ahol aludhatok. Sőt, enni is van mit. Béke és nyugalom, amit olyan régóta keresek, és most itt van!

Persze ez a kapcsolat nem olyan, mint pl. a Twilight-ban...

ÁLLJ!

Leírtam azt a szót, ami mellett nem lehet elmenni következmények nélkül. Felelőtlenül bántam vele, ezért írnom kell róla...

Tehát akkor pár szó a Twilight-ról!

Pár éve még óriási sláger volt, és a tinilányok nagyobbik része odavolt érte. Páran persze dacból csak azért sem, de a lányok legtöbbje rajongója volt. Jöttek a vélemények, hogy ez bizony megverte még a Harry Pottert is népszerűségben! A filmek pedig sokkal jobban meg lettek csinálva, mint a HP filmadoptációi.
Aztán véget ért a láz, és ma már olyanoktól is rendre fikázó kritikát hallok az Alkonyat különböző részeiről, akik régebben nagy Twilight rajongók voltak.
Úgy gondolom, ideje, most hogy már kifele megy a divatból, hogy én is foglalkozzam vele.

A történetbe nem akarok belemenni, ismeri azt mindenki. Aki nem, az nézzen utána. Mivel ez elsősorban könyv, és csak utólag lett film, ezért én is a könyvekről fogom leírni a gondolataim (első sorban).

Kezdeném egy vallomással: csak az első könyvet olvastam. A többi történetét vagy filmen láttam, vagy NAGYON részletes beszámolót kaptam róla, ami jó, mert így tudok véleményt alkotni.
Kezdjük a pozitívumokkal!

- Stephenie Meyer meglehetősen jó stílusba ír. Szinte már valóban Rowling szintjén olvasmányosan van megírva ez az egész! Igen jól ért az érzékek manipulálásához, jó értelemben, tehát ha valami fáj, az nagyon, ami gyönyört okoz, az nagyon-nagyon!

- A könyvek nem erőltetetten hosszúak, de nem is túl rövidek. Tisztességes vastagságot kapunk a pénzünkért!

- A karakterek ötletesek. A főszereplőktől, a mellékszereplőkig. Akár jó, akár gonosz az adott figura, van motivációja.

- A kis, személyes drámák előtt le a kalappal! Rosalie története (a jegyese haverjai részegen megverték, és meg is erőszakolták, köztük a jegyese is. Ebbe belehal, ezért változtatja át Carlisle vámpírrá. Később vámpírként egyesével lemészárolja azokat, akik ezt tették vele) , vagy akár csak Bella apjának, Charlie-nak a karaktere (nem tud semmit az egész vámpírosdiról, a felesége elhagyta, a lányát rajongásig szereti, és félti nagyon. Közben Bella hol életveszélyesen megsérül, hol hónapokig magába fordul, és a végén még el is viszik tőle messzire...) és még sok más, kevésbé lényeges karakter története kifejezetten zseniális. Nagyon bánom, hogy nem ezt a vonalat erőltette az írónő, hanem inkább a szerelmi szálra ment rá.

Persze ennél lényegesen több pozitívuma van, de nekem ezek tetszettek a legjobban. És most nézzük azokat, amik nekem a legkevésbé tetszettek:

- Bár a karakterek tényleg ötletesek, sajnos egy részük kifejezetten mentes az életszagúságtól. És nem azért, mert vámpír, vagy vérfarkas, vagy egyéb. Nem. Vegyük Edwardot. Edward a TÖKÉLETES FÉRFI! Türelmes, határozott, kedves, gyengéd, de közben erős. Mennyeien csókol, és csodás az ágyban. Gazdag, nagy autója van, és remek a humora is. Természetesen félelmetesen jóképű. Emberfeletti akaraterővel képes bármilyen áldozatot meghozni az imádott lányért, hiszen még a természetfeletti erejű vonzalma sem akadályozza meg, hogy a vérpatakot árasztó Bellát látva uralkodjon magán. Tökéletesen alkalmazkodó, aki képes feláldozni bármit a választottjáért.
Ez a már-már gyomorforgató tökéletesség persze kizárólag Edward sajátja. Érdekes, hogy a tökéletesen reális Charlie és a tökéletesen tökéletes Edward ugyanannak az írónak az agyából pattant ki...

- A könyvek annyira, de annyira romantikusak, hogy arra nincs jó szó! Mert itt tökéletes az első csók, tökéletes és csodálatos az első szexuális aktus. Romantikus a környezet a tengerparttal és a pálmafákkal is. De leginkább az egymás iránti csodálatos ragaszkodás, és a szerelem mindent legyőző ereje... na jó...

- Saját magával ellentmondásos világ. Mert pl. a vámpírok élők, vagy élőholtak? Ha élők, akkor miért nem alszanak? És az évek számával miért nem változik az ízlésük? (Edward 100 éves, de 17 évesen lett vámpír, ezért az ízlése is 17 évesnek megfelelő. Képregényeket olvas pl.) Ha élőholtak, akkor hogy a viharban képesek szaporodni emberekkel? És ha képesek emberekkel szaporodni, akkor miért nem képesek egymással? Vagy csak a hím egyedek élnek, a nőstények élőholtak?

- A bevésődés. Ez az a mágikus természetű érzés, amikor egy ellentétes nemű iránt minden szerelemnél erősebb vonzalmat érzünk, és csak a másik boldoggá tétele adhat értelmet innentől az életünknek.
Szerencsésebb esetben ez kölcsönös (Bella és Edward), szerencsétlenebb esetben egyoldalú (mint Jacob, és Renesmee esetében).

- Renesmee karaktere. Ha figyelmen kívül hagyjuk, hogy egy vámpírtól és egy embertől született gyerek, akkor is akad vele gondom. Pl. amikor magzat korában Edward olvas a gondolataiban... nem hiszem, hogy egy magzatnak, még ha félig vámpír is, összeszedett gondolatai lennének. De az, hogy a különleges képessége a cukiság... és hogy csípőből mindenki szereti, mert annyira, de annyira édes...

És (bár több negatívumot írtam, mint pozitívumot) itt is írhatnék még dolgokat. De a célom nem lefikázni a twilight-ot. Még ha úgy is tűnt.

Szerintem a legnagyobb baj ezzel a művel, hogy az első könyvvel és filmmel nem álltak le. De ahogy a történet fokozódik, és egyre inkább elvadult, nekem úgy lett egyre unszimpatikusabb.

Egyszerre kell pozitív és negatív dologként kezelnem azt, hogy az írónő bizony kivégezte az eddigi vámpír kánont. Mindenki tudja, mire gondolok...elsősorban a napon csillogó vámpírokra. Meg sok egyéb apróságra is, de azok fele annyira nem érdekesek.

Nos, engem ez a rész kevéssé zavar, mint a hardcore fantasy rajongókat. Végül is, ez nem fantasy, hanem egy misztikus elemekkel tarkított szerelmi történet. Oké. Csak azt nem tudom, hogy voltaképpen miért lett JOBB, hogy csillognak a napfényben, mint ha elégnének? Az nem baj, ha valaki mer gyökeresen eltérni az eddigi szabályoktól, de az igen, ha ezt pusztán saját önmegvalósításáért teszi! Azonban itt a csillogás nem szolgálja a történetet. Gyakorlatilag, ha nem akar MINDENÁRON eltérőt alkotni Meyer, és benne hagyta volna azt, hogy a nap sebzi a vámpírokat, ugyanúgy működne az egész történet. Tehát ez egy merőben felesleges, csakazértis újítás.
(Egyébként szerintem az egész természetfeletti vonalat, vámpírokkal és alakváltó ember farkasokkal együtt is ki lehetett volna hagyni a történetből. Ugyanolyan ultraromantikus történet kerekedhetett volna, ugyanazokkal a karakterekkel, csak a pszichopata James nem vámpír lenne, hanem egy tömeggyilkos. De ez tényleg NAGYON személyes véleményem.)

Összefoglalás:
Azért azt le kell szögezni, hogy bár sok minden bosszant benne, az Alkonyat történetek nem rosszak. Tinilányoknak íródtak. Nem ciki, ha ezt egy tinilány szereti. Nem kell sátánt kiáltani, ahol nincs. Én azért siratom, mert ennél SOKKAL többet (és szerintem sokkal jobbat) is ki lehetett volna hozni belőle. Akár a szerelmi vonal megtartásával együtt is. Persze, ha nem erre megyünk rá, hanem a már fentebb említett személyes drámákra és tragédiákra, az nekem speciel sokkal jobban tetszene, de hát nem én vagyok a célközönség. Nem is baj, nem az a jó könyv és film, ami nekem tetszik, és kiszolgálja az ízlésemet.
Viszont lehetett volna kevésbé szélsőségesen szuperpasit és szupercsajt alkotni, életszagúbb környezetet és szereplőket mozgatni egy életszagúbb szerelmi szálon.

Szerintem NE fikázzuk a Twilight-ot! Mostanában ennek divatja van, és ez nem jó! Oké, nem közöl értékeket, oké, torz képet mutat a szerelemről, de könyörgöm, ez egy PONYVA! Ha rossz véleményünk van róla, az persze lehet szintén érthető, és az is, ha valaki rajong érte. De azért nem ez a jó könyvek ellenpólusa.

Mottó:
"Még a mértékletességben is légy mértékletes!"