Bár megfulladok a melóban, de csak azért is blogolni akarok, mert ha nem teszem, megint hosszú szünet lesz...

Szóval:
Merész vállalkozásba kezdek: megkísérlem definiálni Istent. 

Ettől a tradicionalisták tutira felkapják a fejüket - nem vagyok szakértő, de úgy tudom, a filozófiájuk szerint (kedves tradicionalista ismerőseim, ha tévedek, javítsatok ki, a tévedés lehetőségét fenntartom!) Isten abszolútum, és a saját emberen túli teljessége miatt nem értelmezhető emberi szinten. 
Úgy gondolom, ez nem teljesen van így. (De magyartalan volt ez a mondat...) Egyrészt: az Isten a saját hasonlatosságára teremtett, tehát MINDEN emberben van valami Istenből. Másrészt: Jézus Krisztuson keresztül az Isten emberré lett - tehát bekorlátozta magát a mi szintünkre. Jézus ugyebár teljesen Isten, és teljesen ember egyszerre! Harmadrészt: az Isten szeret, és szeretné, hogy ismerjük.

A gyerekeknek a hittanokon, de felnőtteknek is mondják előadásokon, hogy: "Isten maga a szeretet". Ez jól hangzik, és nagyon könnyűnek tűnik. De mi is a szeretet?

Ez az élet legnehezebb kérdéseinek egyike. Mert arról könnyen tudunk beszélni, mi NEM a szeretet. De emberi korlátaink miatt mindent nem tudnánk felsorolni, így a kizárásos logika csődöt is mond.
Egy ideje már gondolkodtam ezen a kérdésen. Szeretni sok mindent szeretek én is, de nem összehasonlítható az a szeretet amit édesanyám iránt érzek, és ahogy szeretem a bablevest. Ez érthető. 
Tehát élből két felé kell csoportosítani ezt a szót. Egyrészt vannak a dolgok, személyek,, amiket, akiket azért szeretek, mert jó érzést kötök hozzájuk. Ilyen pl. egy finom étel, egy jó zene, egy helyszín amihez kellemes élmény köt, vagy az engem útba igazító vadidegen, stb. Ez az érzelmi és benyomásokból felépített része a szeretetnek. Másrészt vannak azok, amiket/akiket úgy szeretek, hogy semmiféle viszonzást nem várok érte, nem azért szeretem, mert közvetlen jó dolgot ad az életemhez. Ez a fajta szeretet munkálkodik az emberben, mikor kiveszi a Balatonból a fuldokló katicabogarat, amikor átadja a helyét az öreg néninek, vagy amikor ételt ad a koldusnak.Közvetlenül egyik sem fog nekem semmi jót adni. Ez egy önzetlen, tiszta szeretet, ami mögött gyakorlatilag nincs érzelem, tudatos döntés.
Isten inkább a második verzióra, az Önzetlen Szeretetre hasonlít szerintem, kiegészítve azzal is, hogy ő ugyanezt az érzést fenntartja azokkal szemben is, akik nemhogy nem tesznek jót vele, hanem egyenesen ártanak neki.
Isten természetéből fakadóan tökéletesen boldog önmagában. A Szentháromság 3 Isteni személye teljes és tökéletes - nincs szüksége az emberiségre. Az imák, böjtök, szertartások sokakban olyan képet jelenítenek meg, mint ha ezek valamiféle örömforrásként, egyfajta kábítószerként gyakorolnának rá hatást. Erről szó sincs! És az Ő csodája, hogy ő a tökéletes boldogságán belül is képes örvendezni és boldognak lenni még inkább, (de közben mindig tökéletesen boldog) minden egyes áldozat miatt, amit érte vagy bármely embertársunkért teszünk.

Isten természete valóban felfoghatatlan egy ember számára, ezért az én képem is tökéletlen. Úgy vélem, (és itt hangsúlyozom, hogy csak vélem, hiszen nem tudhatom) hogy Isten mindig inkább a szándékot nézi, mint magát a végeredményt. Nem teljesítmény orientált, ahogy a szeretet sem az. 
„A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem viselkedik bántóan, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a rosszat. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr. A szeretet soha el nem múlik...” 
(1Kor13, 4-8)

Ilyen az Isten. Ő maga nyilatkoztatta ezt ki. Türelmes, jóságos, nem irigykedik, stb.
Aki olvasta már a Szentírást, abban felmerül a kérdés: mi van a sok (főleg) Ó-szövetségi részlettel, amik másnak mutatják? Mi van azzal a résszel, hogy "Isten megkeményíti a fáraó szívét"? Mi van Jóbbal, aki gyakorlatilag ártatlanul szenved? Mi van a mi életünk keserűségével, amit enged, ha nem egyenesen Ő idéz elő?

Testvérek, ehhez nem elég egy bejegyzés. Igény szerint írok majd ezekről is. (Kommenteljetek, ha akarjátok!) Annyit írnék csak le: a ókori ember borzasztóan rosszul ismerte meg Istent. Pont a szeretet maradt ki a hitéből. Ha nem így lett volna, lehetséges, hogy a megváltás nem is ebben a formában, Jézus Krisztus kereszthalálán keresztül zajlik végbe. Mert Jézus azért is jött a világra, hogy kinyilatkoztassa magát az Isten, és rávilágítson, mennyire félreismerték Őt az emberek. Ezért hágja át pl. a szombatot, HA INDOKOLT. Mert betartja Ő is a szabályokat, de megmutatja, hogy a szabály az emberért van, nem fordítva. Az ókori ember egy szigorú, büntető Istent akart látni, mert könnyebb egy ilyet elfogadni, mint egy olyat, aki végtelenül szeret. A büntetést jobban értjük, még az igazságtalant is, mint az indokolatlan szeretet.

Egyelőre ennyi, igény esetén folytatás a "miért engedi Isten ezt, vagy azt" témakörben!