Utolsó kommentek

Csajozás/pasizás - társkereső tippek

2014.08.06. 22:07 | Xinaf | 5 komment

Címkék: érdekesség párkapcsolat

Mint vőlegény, talán már nem nagyképű ötlet tőlem, hogy írjak ilyen témáról is. 

Kedves olvasók!
Tegye fel a kezét, aki nem érezte még úgy, hogy körülötte mindenkinek van párja, csak neki nincs! Nos, aki jelentkezik, annak nem szól ez a mostani írás, bár elolvashatja ettől még, talán érdekesnek találja majd.

Amikor kamasz voltam, én sokszor éreztem így. És megtanultam gyűlölni azt, amikor azt hallottam/olvastam itt vagy ott, hogy "ne aggódj, össze jön majd neked is, csak várni kell". Arról nem is beszélve, hogy "jó, XY-nak sok csaj összejött, de milyenek? Te hajts az értékre!" Még ha igazuk is volt a jóakaróknak, nem érték el a kívánt hatást.
Ilyenkor az embert baromira nem vigasztalja, hogy egyszer, majd a távoli jövőben neki is jó lesz, és megkapja azt az elérhetetlennek tűnő boldogságot, ami az ismerőseinek alapvetően kijár. Szintén nem vigasztaló, hogy az ismerősünk által felcsípett tömeg gyakorlatilag lelki nyomoroncokból áll. Attól mi még rohadtul egyedül érezzük magunkat.

Most megpróbálok pár rendhagyó tippet, trükköt, javaslatot írni. Remélem lesz ember, akinek pont ezzel segítek.

1. Lőjük be, mit is akarunk!
Az nem koncepció, hogy "bárki, csak ne legyek egyedül"! Sok lány, és néhány srác is hajlamos csak úgy belevágni egy kapcsolatba, mert egyedül lenni szar. Ez égbekiáltó kegyetlenség! Olyan lelki sérüléseket lehet így okozni, amit évekbe fog tartani kiheverni az egyik félnek, kivált, ha neki ez a kapcsolat sokat jelent(ene). 
Dönteni kell, hogy egyéjszakás kalandra és/vagy a szexre vágyunk? Olyanra, akivel el lehet ütni az időt, és szórakoztató? Olyan kell, akivel fel lehet vonulni a haverok előtt? Esetleg olyan, aki komoly, akivel akár házasság is lehet?
Nagyon fontos, hogy képben legyünk, kit is akarunk. Aki skalpokra és szexre hajt, az nem feltétlen jár sikerrel egy valóban keresztény közegben, míg aki komoly kapcsolatra vágyik, annak nem feltétlenül egy kocsma vagy egy szórakozóhely a tökéletes ismerkedőhely. Kivételek persze vannak.

2. Legyen stílusunk!
A szépség, a sármosság, a jóképűség, stb. ezek mind velünk született dolgok. Vagy van, vagy nincs. Nem lehet mesterségesen előállítani. A pénz megint vagy van, vagy nincs. De ahhoz, hogy legyen egy stílusunk, nem kell se bombázó csajnak, se szuperpasinak lenni, és még milliók se kellenek hozzá.
Most stílus alatt nem a különböző szubkultúrákat értem, bár ez is beletartozik. Hogy egy embernek mi áll jól, idővel alakul ki. Ritka az a srác, akinek mindegy, hogy trottyos rapper nadrágban, sportzakóban, vagy rocker dzsekiben  mászkál, ahogy az a lány sem tucattermék, aki ugyanúgy önmaga miniszoknyában, elegáns ruhában, és sportosan. Alapvetően mindegy, milyen stílust választunk, de pár dolog kerülendő. A zokni+szandál senkinek sem áll jól pl. 
Kerüljük a stílustalanságot. Ne legyen mindegy, mit veszünk fel. Ne az anyukánk öltöztessen. Legyen egy ízlésünk. Ez nem biztos, hogy tetszik majd a kiszemeltnek, de még mindig inkább utasítsanak vissza úgy, hogy önmagunk vagyunk. 

3. Hasonló hobbi/értékrend!
Persze elméletben a legfurább páros is jól kijöhet egymással, de az esetek nagy részében a hasonló a hasonlóhoz húz. Egy 8 általános végzettségű embernek nem feltétlenül egy 3 diplomás partner az ideális, ahogy az sem menő, ha az egyik fél élete nagy álma, hogy utazgasson, kalandokat keressen, és mindenféle csodát lásson, a másik félnek pedig a legnagyobb kaland, ha lejut a Velencei tóra...
Az azonos értékrend fontos. Akár csak egy szexre, akár egy életre keresünk partnert/párt, fontos hogy a szinthez képest egyetértsünk alap dolgokban. Mélyen vallásos és nem hívő, vagy akár nem aktívan templomba járó embereknél rengeteg gond születhet ebből, de ugyanígy életveszélyes, ha az egyik fél elkötelezett szélsőjobbos, a másik pedig meggyőződéses kommunista. Nyilván, minél komolyabb kapcsolatra készülünk, annál több minden kell egyezzen, és annál mélyebb szinten. Ameddig csak unaloműzni akarunk a másikkal, akár egy filmsorozat közös szeretete is elég táptalaj lehet. Az sem baj, ha nem gyűlöli az egyik fél azt, ami a másiknak az életet jelenti. Ha valaki gyűlöli a rockot, és elviselni sem tudja, meg fogja szenvedni egy rocker mellett, vagy a rocker szenvedi meg mellette.

4. Tetsszen!
Nem a külső számít. Ez egy közismert mondás. és igaz is, csak elfelejtik mondani, hogy nem is lényegtelen!
Nem feltétlenül kell elakadjon az ember lélegzete a másik láttán, de az a minimum, hogy vonzódjon egymáshoz mindkét fél. Ez a leglazább és a legkomolyabb kapcsolatban is feltétel kell, hogy legyen. Egyes skalpvadászoknál (mindkét nem, de főleg a hím oldalról) előfordul, hogy úgy fekszik le valakivel, hogy az nem is tetszik neki. Ez gyakorlatilag baromság. 
Lehet a másik akármilyen kedves, csodás, helyes, édes, cuki, aranyos, intelligens, okos, megértő, figyelmes, stb. Ha nem tetszik nekünk fizikálisan, ha nem kívánjuk, ha egyenesen viszolygunk tőle, annak nincs jövője. És ha mi nem tetszünk a másiknak, akkor felesleges erőltetni a dolgokat. Persze nem kell feltétlen Robert Downey Jr-nak vagy Avril Lavigne-nek lenni, de alapvető testi vonzódás mindenképpen kell.

5. Legyünk önmagunk!
Nagy lehet a kísértés, hogy a választottunk álompárjává változtassuk magunkat. Ne tegyük. Ne vegyünk fel új, más ruhákat, mert a másiknak az tetszik. Ne vegyünk fel új szokásokat, és ne hagyjunk el meglévő, de nem rossz szokásokat sem. Ha mi nem ilyenek vagyunk, akkor úgyis csak ideig-óráig tud majd lekötni a foci, és hamarosan hiányozni fog a rockzene. Az a baj a maszkokkal, amiket viselni tudunk, hogy előfordulhat, hogy a kedves nem belénk, hanem egy nemlétező alakba szeret bele... 
Ez főleg a korai időszakban gond. Még szexkapcsolatnál is, ha nem egyetlen alkalmat szeretnénk. Sokan megjátsszák magukat, türelmesebbnek mutatván magukat annál, amik. Megmasszírozzák a párjukat, pedig utálnak masszírozni. Főznek, mosnak, pedig a hideg kirázza őket tőle. Hatalmas pofon, amikor kiderül, hogy ez a megszokott jó dolog nemhogy nem végleges, de még bemelegítésnek is kevés. 

6. Ne gyalázzuk magunkat!
Önmagunk fikázásával az a legnagyobb gond, hogy mi magunk is könnyen elhisszük, hogy igaz. Nem kell sok idő, pár szerencsétlen kamasz év, és az ember önmagát egy aránytalan, elrajzolt fejű, torz, mutáns szörnyetegnek látja. 
Na, ez kisugárzik. És a másik nem pillanatok alatt megérzi. Nem tudja, mi is a baj velünk, de érzi, hogy van valami. És ettől visszariad, ami nekünk gyakorlatilag igazolásként hat, és a folyamat durvul.
Akármilyen nehéz, hagyjunk fel ezzel, ameddig nem késő. Nem csak mások előtt. Otthon, magunkban sem szabad! Legalább hangosan ne mondjuk ki! A gondolatainkat nem lehet tökéletesen uralni, de ha nem adunk neki egy kis plusz löketet a hangos szavakkal, már előrébb járunk. 
Keresztényeknek kiegészítés:
Basszus, Isten képmására vagy teremtve. Isten nem alkot selejtet. Milyen alapon minősíted te le Isten munkáját?

7. A legfontosabb: önbizalom!
Ismertem egy csajt, aki nem volt szép, ráadásul túlsúlyos volt, és mégis, srácok tucatjai voltak oda érte. Egyszerű ok: kibékült önmagával, és magabiztos volt. Végül egy kifejezetten kisportolt, izmos, nagydarab sráccal került össze.
Ez nem könnyű. Önbizalom gyilkos kort élünk. Gyakorlatilag a sikerek kéne táplálják az önbizalmat, aminek a hiánya viszont nehezíti a sikerekhez vezető utat.
Most csak annyit tudok tanácsolni, hogy ha már a csajozás/pasizás témában nem tudsz magabiztos lenni, legyél az élet más területein is magabiztos. Ez imponáló lehet az ellentétes nemnek, és megadhatja a kezdő löketet a sikerélmények útján!

Bombabiztos tippek nincsenek. Ezek leginkább saját tapasztalatomból származó javaslatok. Igyekeztem kerülni a közhelyes tanácsokat (bár az önbizalomnál pl. nem sikerült). Remélem lesz legalább egy ember, akinek segítettem egy kicsit is!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr426580061

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Malkav 2014.08.15. 08:46:27

Szerintem is! De nem tudom megállni, hogy előre ne vetítsem: "Szervusz! Patkoltál-e már...? XD

becsajozok.hu · http://becsajozok.hu 2015.01.01. 22:36:36

Rengeteg átfedés van az írásod és a saját gondolataim között. Gratulálok hozzá, biztosan sok férfinek válik hasznára!

Xinaf · http://publikal.blog.hu/ 2015.01.03. 14:13:23

@becsajozok.hu:
Nagyon remélem!
Köszönöm a kritikát, ha egyetlen olyan ember is volt, akinek segítettem, már megérte elkezdenem blogolni!

becsajozok.hu · http://becsajozok.hu 2015.01.03. 21:08:52

@Xinaf: Tetszik ez a hozzáállás, én is így vagyok vele. :)
süti beállítások módosítása