(Előljáróban: akinek gőze sincs a szerepjátékról általában, az nem feltétlenül érti majd, miről is károgok most. Ha igény merül fel, írok erről a témáról is blogbejegyzést.)

Az Elte adott otthont 2008 április 19-20.-án egy "vampire live" játéknak. Magam is részt vettem benne, bár nem vagyok az ELTE tanulója, viszont hála jó ismeretségemnek (köszi Morelight!) sikerült karaktert kapjak, és ott legyek. Mit ne mondjak, szívesen megismételném!
Azok számára akik laikusok: az élő szerepjáték a hagyományos elbeszélős szerepjáték, az improvizációs színház és a palotajátékok közötti furcsa átmenet.
A magyarázat másik fele a Vampire. Ez egy olyan szerepjáték, ahol vámpírok bőrébe bújva kell boldogulni. Egyfajta horror-intrika-akciójátékot kell elképzelni.
Csöppet sem könnyű huzamosan eljátszani jelmezben, folyamatos mozgással egy vérszívő karaktert. Egyáltalán nem könnyű azonosulni egy teremtménnyel, aki másokból nyeri a táplálékot, és egész lényében ott az intrika.
Nézzük a konkrét téma pro és kontráját, azaz az ELTE "live vampire" játékét:

PRO:
- Igényes jelmezek: Láthatunk itt spanyol bajvívót a 18. századból, kalózt, éjszaka királynőjét, viktoriánus korbeli dámát, vagy éppen mozgó vízköpőt. Természetesen volt, aki csak egyszerű estélyiben-öltönyben jelent meg, de MINDENKI hangulatosan jelent meg, ami nagyban fokozta a hangulatot.
- Igényes játékosok/beleélés: A beleélés jobban ment, mint reméltem. A karakter ki lett játszva gyakorlatilag mindenkinél, ami 80 körüli embernél mindenképpen nagy dolog.
- Jó hangulat: Senki nem tette tönkre a másik játékát, és nem tapasztaltam játékon kívüli ellenségeskedést sem.
- Lazulás: Játékon belül néha komolyan felment az emberekben a feszültség, de szünetben/játékon kívül gyakorlatilag bárkivel lehetett dumálni egy jót, az emberek ki tudtak zökenni a karakterükből, és ez legaláb annyira fontos, mint a beleélés. Már a cigi közben lezajló beszélgetések miatt megérte elmenni.

KONTRA:
- Mesélők száma: Ahogy már említettem, 80 körül volt a játékosok száma. Kérem, a 3 mesélő NAGYON kevés!
- Túl sok játéktechnika: Egy asztali játéknál fontos a természetfeletti képességek használata. Egy élő szerepjátékban, ahol ugye éppen az a lényeg, hogy eljátszuk a szituációkat, egy idő után unalmas csak hallani a mesélőtől, hogy "Megjelenik körülötte 4 árnycsáp". Ok, erre is szükség van, de nem ilyen töményen.
- Vontatotság: A mesélők számbelisége miatt sokszor pár perc történése akár órákat is igénybe vehetett... ez csak azért baj, mert általában egy harci akció nem érinti az összes játékost, max 5-6-ot. Néha ennyi ember miatt várt az összes többi.

Persze volt több jó és rossz vonatkozása is a játéknak, de én ezeket tartom lényeges információnak. Beszéltem olyan emberrel, akinek alapvető gondjai voltak játéktechnikával, vagy magával a történettel. Nos, nekik csak azt tudom üzenni: itt fokozottan igaz a szerepjáték aranyszabálya: a mesélőnek mindig igaza van. Játszani nem kötelező, ezt elfogadni viszont igen.
Persze emberileg engem is zavart, hogy gyakorlatilag a többi hatalmas vámpír mellet a karakterem igencsak mellékszereplő volt. Ki szereti, ha vannak nála erösebbek? Viszont ez a játék ilyen, vannak olyan hatalmi fokok, amik után a fiatal vámpír csak álmodhat. Én ezt tökéletesen el tudtam fogadni, talán ez volt a titka, hogy ez a két nap bekerült életem 3 legemlékezetesebb szerepjáték élményébe.

Összeségében nagyon jó volt, és nagyon jól éreztem magam. Remélem sok hasonló élményem lesz még a hátralévő éveim során, külön köszönet Morelightnak és Alewnek, hogy ott lehettem!
Gianno Taverri, Malkavita kritikus, Adela Amarantha di Fiorentini kisasszony kisérője Rómából