Utolsó kommentek

Szókrapó-show

2008.12.13. 15:50 | Xinaf | Szólj hozzá!

Idén már csak egyszer kell vizsgázzak, utána van még egy karácsonyi műsor, aztán jön az áldott szabadság!
Alapvetően vicces ez a fent említett karácsonyi műsor. Pl. voltak szervezésbeli problémák.
Osztályfőnök szólt nekünk, hogy csináljuk meg a műsort. Király! Beválalta egy srác, és mellé csapódtam. Elkészítettük a műsortervet, amiről egyelőre nem számolok be, hiszen ki tudja, vajon olvas-e valamelyik oktatóm? Majd egyszercsak megpillantottunk egy plakátot, ami meghívó volt az eseményre. Igért zenét, táncot, mulatságot, és mit ád az ég: interaktív játékot is!
No, erről mi semmit sem tudtunk, és nem is örültünk neki igazán. Hiszen semmi ilyesmivel nem készültünk. No, ennek eredményeképpen csináltunk saját meghívót, amelyben leszögeztük, hogy interakítv játék NEM LESZ! Nade jött még egy gond: kiderült, hogy a melletünk székelő protokol ügyintéző osztály 20 perces műsorral készül.
Úgy határoztunk, megvárjuk őket, és beszélünk velük, mert ezzel sem számoltunk. Végül kikértük őket az osztályfőnöküktől, majd a dumálás alatt kiderült, hogy ők rohadtul nem akarnak semmivel készülni. Boldogan reagáltak, mikor mondtuk hogy nem is kell, mert nem volt beleszámolva.
Ők ugyan nagyon boldogok voltak, az oszifőjük viszont láthatóan haragszik ránk... peche van, minket nem tanít.
Szóval annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, de rendbe van téve a karácsonyi program, csak kicsit még gyúrni kell rá. A siker garantált lesz:)

A bejegyzés trackback címe:

https://xinaf.blog.hu/api/trackback/id/tr51820824

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása