Ennek az írásnak a célja egyrészt bemutatni Radnóti zseniális versét, másrészt picit gondolkodásra sarkallani az olvasót. Ugyanis, ha a verset 2009-re értelmezzük, rájövünk: a költő örökön aktuális klaszikust alkotott. Fogjátok fel tiszteletadásnak a Radnóti év alkalmából.
Az elemzés sok esetben sántít, és torzít, távol kerül az eredeti szándéktól. Ezzel tisztában vagyok, pusztán azt írtam le, amire én asszociálok a verset olvasva akaratlan.
A 20. század egyik legnagyobb remekműve ez!
 

Oly korban éltem én e földön,
mikor az ember úgy elaljasult,
hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra,
s míg balhitekben hitt s tajtékzott téveteg,
befonták életét vad kényszerképzetek.

(Kell-e ezt magyarázni? Kapcsold be a híradót, másrsól sem fog szólni az első néhány perc, mint halálról, és erőszakról. Gyakorlatilag nincs olyan nap a "fejlett nyugati civilizációban", mikor nem hal valaki erőszakos halált. Az emberek ma is "balhitekben élnek".)

Oly korban éltem én e földön,
mikor besúgni érdem volt s a gyilkos,
az áruló, a rabló volt a hős, -
s ki néma volt netán s csak lelkesedni rest,
már azt is gyűlölték, akár a pestisest.

(Nem kell messzire menni, ha valaki jól csinálta, nem nyíltan köpött, még a középsuliban is elérhetett sikereket mifelénk. Hogy ez a versszak mennyire aktuális, érdemben alátámasztja, hogy ma is vannak, akik Che Guevarat, Hitlert, Rákosit, Kádárt, Szálasit, és hasonló alakokat példaképnek tekintenek. Az utolsó két sorra nem írok példát, szerintem mindenki talál sajátot.)

Oly korban éltem én e földön,
mikor ki szót emelt, az bujhatott,
s rághatta szégyenében ökleit, -
az ország megvadult s egy rémes végzeten
vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.

(Oh, ismét magamra veszem a dolgot. Nem divat ma sem a kimondott szó, de szerencsére ma maximum a népszerüségünket veszthetjük el, az életünket egyelőre még nem... Az utolsó két sorra ismét nem térnék ki, de szerintem mindenki tudna aktuális példát mondani. )

Oly korban éltem én e földön,
mikor gyermeknek átok volt az anyja,
s az asszony boldog volt, ha elvetélt,
az élő írigylé a férges síri holtat,
míg habzott asztalán a sűrű méregoldat.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

(Lásd az ABORTUSZ-ról szóló bejegyzésem. Ma valahogy mindenki olyan boldogtalan, hogy úgy véli, jobb lett volna tán meg sem születni...)

Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,
és várta, hogy talán megszólal ujra -
mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, -
a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.
. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

1944. május 19.

(Én nem vagyok költő, de várom, hogy jöjjön valaki, legaláb olyan poéta, mint Soós Zoltán, vagy Radnóti, aki le tudja írni amit én gondolok... csak sokkal jobban.)

2009. június 11.