XINAF - Az én világom

Visszatértem a cserkésztáborból. Aludtam rá egyet, és úgy érzem: fantasztikus volt! Nem írom le, mi minden történt. Érjétek be annyival, hogy jól éreztem magam, még ha voltak kisebb-nagyobb-óriási súrlódások is. Jó érzés visszagondolni rá.
Egy dolgot írok csak le az egészből.
Hazafele a vonaton mindenkinek feltettem a kérdést: mi volt szerinte a legjobb, és mi volt a legrosszabb a táborban? Sokan sokfélét mondtak, egyszer pedig valaki rákérdezett: én hogy látom, mi az én véleményem. A legrosszabbat elmondtam, de a legjobbra annyit tudtam mondani: ez összetett.
Itt az alkalom, hogy leírjam.
Az volt a legjobb, hogy leomlott egy fal köztem, és a táborban résztvevők között. Ez a gyerekekre is igaz, de elsősorban azokra a lányokra a gondolok, akikkel már évek óta (némelyikkel 2-3 éve) együtt táborozok. Na, nem kell semmiféle csajozós dologra gondolni. Úgy értem, eddig is jóban voltam velük, és nagyon nagy segítséget jelentettek nekem, és az egész csapatnak, mert sok munkát levettek a válunkról. De nekem mindig is szívfájdalmam volt, hogy nagyon más világ vagyunk.
És talán most végre valami változott. Talán elérjük, hogy bizalommal legyenek az irányomba. Legalább akkorával, amekorával én vagyok az ő irányukba.
Amennyire tőlem telt/telik, igyekeztem és igyekszem segíteni nekik, ha kellet, és megismerni őket, ha hagyták.
Nos, nekem a legszebb élményem ebből a táborból, hogy a csapat keménymagja sokkal inkább közelebb került egymáshoz. Most már lehet mire építkezni, valóban építkezni.
A jövő még nincs elveszve!