Emberek, ez a vers zsenniális!!! Egyszerűen zeniális! Faludy György fordításában: Francois Villon: Ámen, ámen. Ámen,ámen. Ámen,ámen. Ámen,ámen.
Az akasztófavirágok balladája
Embertestvér, ki erre jársz a nyáron,
a dombtetõn barát vagy idegen,
ne gúnyolódj e három jómadáron,
kik itt lengünk a sárga zsinegen;
bõrünket, nézd, a víz lemosta régen,
nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras,
és így forgunk a korhadó kötélen,
pökhendi táncban, mint a szélkakas;
hasunk,amelybe bort tömtünk s kalácsot,
mint vén ribancmell,ráncos,sárga folt
s szívünk, amely a názáreti ácsot
sohasem dicsérte, már a sárba folyt.
Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
s ne csak mibennünk lelj bûnt és hibát,
s ha majd a meggymagot kiköpted a szádból,
úgy mondj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
s az égig jusson e három zsivány,
s ruháik foltján többé ne nevessen
a grófkisasszony és az úrilány -
de kérd reánk az Úr kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
A barna rongyok hulltak már a fáról,
s át harminchárom sáros vármegyén
hárman jöttünk koldulva Flandriából:
Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én.
És egy nap térdig hóban állt a róna,
s a házakból követ dobtak ki ránk
s a réteken nem nõtt,csak csipkerózsa,
s deres kökénytõl felkopott a szánk,
s ott volt a varjú is, mely máma károg
felettünk újra, itt a dombtetõn,
s mi ültünk árván, fázva, fenn az árok
partján a ködtõl megfakult mezõn.
Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal,
ki majd letép, te liliomvirág,
ne nézz ránk szemedben durva váddal,
de mondj értünk egy Áve Máriát:
- hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
s az égig jusson e három betyár,
s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
ahol nincsen se úr, se szolga már -
és kérd reánk az Õ kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Ott ültünk a mezõn, híg õszi ködben,
s fáztunk a hûlt tûz szürke kormain,
míg a hold rõt lámpáját felkötötte
Rouen várának lila tornyain.
S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
"nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó",
Ythier Méchant a kését nézte akkor,
és arra jött egy batyuzó zsidó.
Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
de õ a kést bámulta s zöld szemében
sötét toronyként állt a rémület.
És így végeztünk véle mind a hárman,
mondj értünk még egy Áve Máriát,
s az Úr az örök élet aranyával
fizesse meg irgalmad aranyát:
- hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
vegye magához e három gonoszt,
s vad vágtában vihesse a magasba
Hozzá,ki már csupán kegyelmet oszt,
és kérd reánk az Õ szerelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
A vén zsidót a búzaföldbe dobtuk,
s a vén zsidó vagy 100 tallért nyomott.
Aztán a kocsmába mentünk és kimostuk
a rongyainkból mind a vérnyomot.
De a zsaruk elfogtak a határban,
s rozsdába verve vittek Párizsig,
bûnbánat nélkül haltunk meg mind a hárman,
s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
és forgunk-lengünk, mint a szélkakas,
és mellbimbóink megrohadva régen,
leestek tegnap, mint a rézgaras -
vállunk a naptól már barnára égett:
testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág,
és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
értünk egy végsõ Áve Máriát:
- hogy Colin Cayeux lókötõ pofáját,
s Ythier Méchant-t a zsebmetszõk közül
bírák, pandurok ott fenn már ne várják,
rútul pislogva egy felhõ mögül -
de kérd reánk az Õ kegyelmét,
hogy a bitóról hófehéren
megoldja Villon árva lelkét
Krisztus nevében.
Utolsó kommentek