XINAF - Az én világom

Emberek, ez a vers zsenniális!!! Egyszerűen zeniális! 

Faludy György fordításában:

Francois Villon:

Az akasztófavirágok balladája
    Embertestvér, ki erre jársz a nyáron,
    a dombtetõn barát vagy idegen,
    ne gúnyolódj e három jómadáron,
    kik itt lengünk a sárga zsinegen;
    bõrünket, nézd, a víz lemosta régen,
    nyelvünk megzöldült, mint a rézgaras,
    és így forgunk a korhadó kötélen,
    pökhendi táncban, mint a szélkakas;
    hasunk,amelybe bort tömtünk s kalácsot,
    mint vén ribancmell,ráncos,sárga folt
    s szívünk, amely a názáreti ácsot
    sohasem dicsérte, már a sárba folyt.
    Ne röhögd ki gyalázatunkat, vándor,
    s ne csak mibennünk lelj bûnt és hibát,
    s ha majd a meggymagot kiköpted a szádból,
    úgy mondj értünk egy Áve Máriát:
    - hogy a gonosz Hold szarván el ne essen,
    s az égig jusson e három zsivány,
    s ruháik foltján többé ne nevessen
    a grófkisasszony és az úrilány -
    de kérd reánk az Úr kegyelmét,
    hogy a bitóról hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében.

                           Ámen, ámen.

    A barna rongyok hulltak már a fáról,
    s át harminchárom sáros vármegyén
    hárman jöttünk koldulva Flandriából:
    Ythier Méchant, Colin Cayeux meg én.
    És egy nap térdig hóban állt a róna,
    s a házakból követ dobtak ki ránk
    s a réteken nem nõtt,csak csipkerózsa,
    s deres kökénytõl felkopott a szánk,
    s ott volt a varjú is, mely máma károg
    felettünk újra, itt a dombtetõn,
    s mi ültünk árván, fázva, fenn az árok
    partján a ködtõl megfakult mezõn.
    Kislány, ki erre jársz egy jóbaráttal,
    ki majd letép, te liliomvirág,
    ne nézz ránk szemedben durva váddal,
    de mondj értünk egy Áve Máriát:
    - hogy a Tejút vizében meg ne ázzon,
    s az égig jusson e három betyár,
    s ott lovagoljon fenn a szivárványon,
    ahol nincsen se úr, se szolga már -
    és kérd reánk az Õ kegyelmét,
    hogy a bitóról hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében.

                            Ámen,ámen.

    Ott ültünk a mezõn, híg õszi ködben,
    s fáztunk a hûlt tûz szürke kormain,
    míg a hold rõt lámpáját felkötötte
    Rouen várának lila tornyain.
    S hogy lassan egyre mélyebb lett az alkony,
    "nézzétek" - mondtam - "mily veres a hó",
    Ythier Méchant a kését nézte akkor,
    és arra jött egy batyuzó zsidó.
    Ott jött görnyedten, vénen és mi szépen
    felálltunk s taplót kértünk és tüzet,
    de õ a kést bámulta s zöld szemében
    sötét toronyként állt a rémület.
    És így végeztünk véle mind a hárman,
    mondj értünk még egy Áve Máriát,
    s az Úr az örök élet aranyával
    fizesse meg irgalmad aranyát:
    - hogy a Göncöl kocsisa fel a bakra
    vegye magához e három gonoszt,
    s vad vágtában vihesse a magasba
    Hozzá,ki már csupán kegyelmet oszt,
    és kérd reánk az Õ szerelmét,
    hogy a bitóról hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében.

                         Ámen,ámen.

    A vén zsidót a búzaföldbe dobtuk,
    s a vén zsidó vagy 100 tallért nyomott.
    Aztán a kocsmába mentünk és kimostuk
    a rongyainkból mind a vérnyomot.
    De a zsaruk elfogtak a határban,
    s rozsdába verve vittek Párizsig,
    bûnbánat nélkül haltunk meg mind a hárman,
    s hasunkon, nézd, a lódarázs hízik,
    szemünkkel varjak szállnak fenn az égen,
    és forgunk-lengünk, mint a szélkakas,
    és mellbimbóink megrohadva régen,
    leestek tegnap, mint a rézgaras -
    vállunk a naptól már barnára égett:
    testvér, ne vess meg, mint a nagyvilág,
    és mondj, ha a Montmartre-i dombra tévedsz,
    értünk egy végsõ Áve Máriát:
    - hogy Colin Cayeux lókötõ pofáját,
    s Ythier Méchant-t a zsebmetszõk közül
    bírák, pandurok ott fenn már ne várják,
    rútul pislogva egy felhõ mögül -
    de kérd reánk az Õ kegyelmét,
    hogy a bitóról hófehéren
    megoldja Villon árva lelkét
    Krisztus nevében.

                          Ámen,ámen.