Emlék... emlékszem magamra gyerekkoromból. Dagi kisfiu voltam, és féltem a saját árnyékomtól is. Ez magával vonzotta, hogy én voltam az osztály lúzere, akit lehet csicskáztatni. Ez pedig agresziót szült.
Emlékszem magamra kamaszként. Pattanásos kiskölyök voltam, sérült lélekkel. És akkor jött a ZENE. Az Ossian. Belinkelem az első számot, amit tudatosan azért hallgattam, mert zenét akartam hallgatni. A keresztszüleimtől kaptam a walkmant, a bátyámtól a zenét. Íme: KITÖRÉS. Akkor nekem ez a szöveg a világot jelentette. Ez volt a ZENE!
És a zene mellé barátot, majd barátokat is találtam! És nem mellékesen, megtértem. 13 éves korom vége felé, görögkatolikus lettem. És Isten azóta is benne van az életemben, amennyire hagyom. 
Aztán már nagyobbként, gimnazistaként. Már nem voltam olyan félénk, lett egy kiállásom. Az agreszivitásom eltünt. Az osztály hülyegyereke szerep is elmúlt szépen lassan. A gimnázium végére már egy jelenség voltam.
Ne ugrojunk ekkorát! Hiszen ott van az a rengeteg további emlék! Táborok, lazulás a haverokkal a Balatonon, a rengeteg alkohol... az azért már túlzás volt. A srác, akit a régi haverjai csak arra használtak, hogy lehúzzák a kevés pénzét, hírtelen azon kapta magát, hogy rengeteg különböző haverja, és sok eltérő társasága van, akik már hátsó szándékok nélkül szerették. Volt pár kör, ahol magamért szerettek. Ahol népszerű voltam. És peresze közben rászoktam a dohányzásra. És kipróbáltam sok mindent.
Aztán a MÜA... az már más világ volt. Ott érdekes módon akkor váltam tényleg népszerűvé, miután kirugtak. De akkor kialakult egy újabb társaság, akikkel renegeteget buliztam, és nem ritkán alaposan a pohár/üveg fenekére néztünk. De gondtalan voltam akkor, és jókedvű.
Túléltem az OLK-t. Az megint teljesen más volt. A melósok élete kemény. Nem kifinumult, hanem dúrva, de sokkal őszintébb.
Aztán a Szókratész. És már másodéves vagyok. Hihetetlen.
Szerelem, barátnők... etéren nem voltam soha igazán szerencsés. Valahogy nem jöttek össze a dolgok. El kell fogadnunk, a szerelemtől én több bánatot kaptam, mint örömöt.
És hogy miért is írom ezt a bejegyzést? Találtam a youtube-on egy számot. Hallgassátok meg! Ha rám hallgattok, 0:24-nél kezditek el, mert akkor kihagyjátok a felvezető szöveget. Tekerjetek 0:24-re, indítsátok el a számot, csukjátok be a szemeteket... és ha olyan szerencsések vagytok, mint én, akkor elötetek is leperegnek az emlékeitek!