"... Halálosan szomorú a lelkem - mondta nekik.
Maradjatok itt, és virrasszatok velem!" (Mt 26,38)
Egyszer azt kérdeztem egy paptól, akit nagyon nagyra tartok:
"Atya, ha valaki, aki kereszténynek vallja magát, közben neonáci nézeteket vall, és nyíltan gyűlöl egyes népcsoportokat, azzal mi van?"
A válasz tömör volt:
"Az nem keresztény."
Úgy gondolom, a kereszténység arról is szól, hogy a saját kényelmünkről lemondunk, a másik boldogulásáért. Hogy magunkat háttérbe helyezzük, hogy másokat felemeljünk.
"Mert a ki magát felmagasztalja, megaláztatik; és a ki magát megalázza, felmagasztaltatik." (Mt 23:8-12).
A kereszténynek nem lehet más mozgatórugója, mint Isten akarata, a szeretet. Aki a szeretet ellen dönt, az az adott pillanatban nem viselkedik keresztényhez méltóan! Ettől még lehet keresztény, de akkor és ott nem keresztényként viselkedik. Ez alól nem ment fel az sem, ha pap az illető, sőt!
Kaotikusan fogalmaztam talán, kedves olvasó? Bevallom, igen. De ezt most főleg magamnak, részben egy nagyon kedves és nekem fontos embernek írom ezt a bejegyzést. Krisztus urunk az életét adta a mi üdvösségünkért, mi pedig néha durván visszaélünk vele. Mindannyian.
De ki vagyok én, hogy megmondjam, ki mennyire keresztény? "Ki vagy te, hogy más szolgája felett ítélkezz?" Senki.
„Tégy Uram számra őrizetet és körülvevő ajtót ajkaimra… Ne hagyd szívemet gonosz cselekedetre hajlani, hogy mentegessem bűneimet”
Utolsó kommentek