Ahogy már tavaly is megtettem, idén sem mulaszthattam el a lehetőséget, hogy Csodatévő Szent Miklós napján beöltözzem Mikulás ruhába, és így dolgozzam végig a napot, majd így menjek haza.

A munkahelyi rész igen jól sikerült, még a HR 3 képviselője is kölcsön vett kicsit, így velük tartottam, és végigjártuk a céget Mikulás csokit osztogatva. Az igazán érdekes azonban nem is ez, hanem a haza út volt.

Nagy segítségemre volt Kata nevezetű cserkésztestvérem, aki lelkesen velem tartott, ezen kívül még némi cukorral is hozzájárult a sikeres Mikuláskodáshoz.

Érdekes volt látni, hogy a szülők egy része milyen bizalmatlanul méreget. Mint ha legalábbis méreggel kínálnám a csemetét. Láthatóan nem értették, miért tesz valaki ok nélkül jót. A másik fele lelkes volt, és még be is kapcsolódott a játékba: "Szia Mikulás!" A gyerekeket is két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik csoportba tartozók megszeppentek, a másik fele lelkesen kiabált, mikor meglátott.

Ami megint csak jó volt: látni a főleg kamaszokból álló nagyon vagányok arcán a döbbenetet, mikor lazán odavetették, hogy "én is jó voltam!", és utánuk szóltam, hogy "akkor gyere, vegyél". Ritkán látni ilyen őszinte meglepetést.
Ezen kívül meg kell említenem, hogy egy december 6.-án viselt Mikulás jelmez különös vonzalmat ébreszt az emberek nagy részében a másik iránt. Kigyúrt, alvilági alakok, és plázacicák, akiknek a nadrágjuk többet ért a rajtam lévő göncök összességénél is odajöttek hozzám, nevetgéltek, barátságosak voltak. Ha civilbe látnak, le se köpnének, vagy egyenesen belém kötöttek volna. De míg egy rockerben látják az ellenséget, vagy a lenézett réteget, a Mikulást mindenki szereti :)

És végül az utolsó csoport: a retardáltak. Páran kimondottan ellenségesek voltak, ami meglepő. De ők is max. beszóltak, így ma sem verték meg a Mikulást, ill. a Mikulás sem vert meg senkit. :)

Végül is, jó kis nap volt! Köszi Kata!