"Két ember ment fel a templomba imádkozni: az egyik farizeus, a másik vámszedő. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember: rabló, gonosz, parázna, vagy mint ez a vámszedő is. Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek. A vámszedő pedig távol állva, még szemét sem akarta az égre emelni, hanem a mellét verve így szólt: Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mondom nektek, ez megigazulva ment haza, nem úgy, mint amaz. Mert mindenki, aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
Ma van a vámosról és farizeusról elnevezett vasárnap. Kruppa Levente atya egy nagyon jó beszédet mondott erről, amit én meg sem kísérlek visszaadni. De egy fontos gondolatot én is leírnék:
A vámos ugye mondhatni dicsekszik. "Nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, gonosz, parázna." "Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből amit szerzek."
Bár a legtöbben ugye ezt a dicsekvést elítéljük, elfelejtjük, hogy ennek a farizeusnak VAN MIRE dicsekedni. Keresztény testvéreim, tegyük a kezünket a szívünkre: melyikünkre igaz, hogy nem parázna, böjtöl kétszer egy héten, és tizedet ad mindenből, amit szerez? MINDENBŐL! Pénzből, ételből, ruhából...
Ezzel szemben ott a vámszedő, aki valószínűleg egy rohadék. Szinte biztosan többet követel, mint amennyi jár. Jó eséllyel kurvázik, embereket, családokat tesz tönkre... nem véletlen utálta a kor társadalma a vámosokat. Rómának egy fix összeget kellett befizetni, amit ezen felül szereztek, az a saját hasznukká vált.
Ennek fényében máris más színezetet kap a két szereplő. Hogy miért válik mégiscsak a vámszedő a történet pozitív hősévé?
"Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön" Ez az idézet a Timóteusnak írt levélből fontos iránytű lesz, hogy megértsük a példabeszédet. A farizeus voltaképpen "automatának" tekinti az Istent. "Én betartom a parancsaid és a szabályaid, te üdvözítesz engem." A vámos, aki ugye nem egy jó ember, ellenben minden büszkeség nélkül, hátul állva, szemét lesütve megalázza magát. Így áll az Isten elé. Nincsenek elvárásai, nem vár el a sok rossz mellett lévő jótetteiért dicséretet vagy elismerést. Megbocsátást kér.
A kérés mindig magába foglalja, hogy "szeretném, de jogodban áll elutasítani". A vámszedőnek nincsenek elvárásai az Istennel szemben, csak kérései.
Nagyon gyakori a farizeus módon való imádság. Van, aki mélyen meghajol az ikonok felé a templomba belépve, de a szívében nem érez semmit. Vagy rosszabb esetben, meg akarja mutatni, hogy ő mekkora keresztény. Vagy ugye a liturgia akkor is érvényes, akkor is, ha 15 perc alatt vége van. És a böjti időszakban is lehet úgy élni, hogy nem eszünk húst, mert azt tiltja az Egyház, hanem elmegyünk egy cukrászdába. Lehet úgy járni templomba minden vasárnap, hogy alig várom, hogy vége legyen, mert inkább lennék máshol. Lehet közölni, hogy én az Istennel személyes kapcsolatot tartok fenn, és semmilyen áldozatot nem vállalni...
Ezekre a dolgokra azt mondja egy ortodox tanítás: "érvényes, de kevésbé hatékony". És ez remekül jellemzi a farizeus jellemét. Betartja a szabályokat, csak egy dolog hiányzik az életéből: Krisztus. Vagyis, Krisztus szeretete.
A legkegyetlenebb példa, mikor a példás "keresztény" családvő megerőszakolja a feleségét, vagy agyba-főbe veri, hiszen "a férj a házasság feje".
És ugye ott a vámos. Aki nem él példás életet, de példamutató, hogy képes magát az Isten alá rendelni.
Minden ember vétkezik, ebben nincs kivétel. Nagyon fontos, hogy megbánjuk a bűneinket. Ezt úgy értem, hogy TÉNYLEG megbánjuk. A kötelező évi egy gyónásnál vitatható, mennyire volt lélekből fakadó a bűnbánat. És a papot becsaphatjuk, egymást becsaphatjuk, de még önmagunkat is becsaphatjuk, de az Istent nem! Ő tisztán lát minket...
Az Úr nem egy siker orientált Isten. Míg a világ arra sarkal, hogy érjünk el sikereket a munkában, a tanulásban, a párkapcsolatban, a magánéletünkben, mindenhol, addig az Isten az igyekezetet értékeli. És itt dől el a "küzdelem" a vámos és a farizeus képzeletbeli mérkőzésén. Mert a farizeusnak sok eredménye van, míg a vámszedőnek őszinte, szívből fakadó bűnbánata. És ez utóbbi a fontosabb.
Mondták már nekem, hogy ez milyen igazságtalan. Hogy valaki, aki utolsó szemétládaként élt, megbocsátást nyerhet, mert a halálos ágyán megbánja a bűneit... Nos, aki nem érti, hogy ez miért igazságos mégis, az még sose gyakorolt valódi bűnbánatot, és fogalma sincs, milyen nehéz is ez. Az ilyennek javaslom, hogy próbálkozzon meg vele...
De mielőtt lelkesen fikáznánk a farizeust, és a mennyekbe emelnénk a vámszedőt, megemlíteném: mielőtt ítélkezünk, előbb legyünk farizeusok, és utána vámosok. Mert bár a farizeus hibájával a legtöbben rendelkezünk, az eredményeivel nem igazán, pedig ez rajtunk áll... és viszont, sokkal kevesebben gyakoroljuk a bűnbánatot, mint ahányan rászorulunk.
Kyrie eleison! Kyrie eleison! Kyrie eleison!
Utolsó kommentek