XINAF - Az én világom

18 éves korom óta a születésnapom elötti éjszaka egyet jelent egy helyzetértékelős, gondolkodós nappal. Gyakorlatilag végigelemzem az évemet, és a változásokat.
Az első és leglényegesebb pont Angyal. A párom. Ezen nincs mit kifejteni.
A következő már nem ilyen pozitív dolog. Végigpolitizáltam az egész évet. A 19. életévem másról sem szólt, mint a politika boncolgatása. Nemzetiszocialista szónokból lettem antifasiszta. És mit látok: ez sem jó. Sehogy sem jó.
Elegem van az egészből. Mindenbe, és mindenbe benne van ez a szarság, ami miatt sok jó haveromtól eltávolodtam. Már azt sem élvezem, mikor minden létező irányzatot szidok, mint a bokrot... muszáj lesz lerázzam ezt az igát! Elég volt! Hagyjon engem mindenki békén a szar eszméivel!
És önmagam... keresztényebb lettem. Van stabil hobbim.
És az elmúlt 1 hónap: megkeseredett, nyavajgó, örök elégedetlenkedővé váltam. Elcsesztem a dolgot, méghozzá ott, hogy valójában teljesen mindegy, mihez kezdtem volna érettségi után, én mindenképpen szarul jövök ki. Ezt a sulit nem csinálom kevésbé szívesen, mint mondjuk egy jogi egyetemet, vagy az utcaseprést. Persze, tudom mi szerettem VOLNA lenni.
Én színész akartam lenni. Mindegy a szerep. Minden mindegy. Musical színész milyen szívesen lettem volna, basszus... De ne áltassuk magunkat. Erös beszédhibával, abszolúte fahanggal ez kb. olyan esélyes álom, mintha süketként zenei esztéta akarnék lenni... felejtsük el.
El is felejteném, ha nem látnám a felsőoktatásba tanuló ÖSSZES ismerősömön, hogy jól érzik ott magukat, ahol vannak... Én meg szép, lassan depresziós leszek...