Ne adjatok rám aranyos palástot,
Nem kell a gyémántos korona,
De vigyétek a víg csörgő-sapkát is
S tarka köpenyeg sem kell soha.
Szürke-országnak vagyok a királya,
Láthatlan trónom nekem ragyog.
Amíg nem láttok, nem ékesíttek,
Nem rubrikáztok, addig: vagyok.
(Ady Endre: Ne lássatok meg)
.........................................................................................................................
- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költô,
dühödt markába rögöket szorit,
mellérôl égre libbent föl a felhô,
de tovább vívja forradalmait.
(József Attila: Ady emlékezetére [részlet])
Minden kornak van egy alapszellemisége. Minden korszaknak van jó és rossz része. És mindig születnek emberek, akik nagy pofával, nyiltan kimondanak olyan dolgokat, ami nem tetszik az átlagnak. Ilyen volt Nagy Feró az átkosban, vagy ilyen ma Tomcat is. És szerintem ilyen volt Ady. (Ennyi a párhuzam köztük.)
És íme, Ady egyik korai verse, melyben szépen kéri, hogy ne magasztalják őt fel, de ne is tekintsék vicces fickónak. Majd alatta ott van József Attila versrészlete, amelyben számonkérést olvashatunk. Ady lázadó szellemisége átragadhat nagyon könyen a heves természetű, fiatal olvasókra. Adyt nagyon szarul tanítják, általába a szifiliszt és a nagy pofáját hozzák fel, nameg a Párizs mániáját. Arról nem beszélnek, hogy Ady pont azt csinálta a maga korában, mint a ma olyan kedvelt zenészek is: beszólt. Beszólt a társadalomnak, a vezetésnek, még az Istennek is! Nem tisztelt önmagán kívül senkit. És ez az, amit nem szerettek sem akkor, sem ma. Ha az emberek megértenék a versekben lévő tüzet, lángra kapna az erdő. Kinek hiányzik az?
Fogadjuk el Adyt annak, ami: a 20.század legnagyobb kölőinek egyikének. Aki ezt tagadja, írjon nála jobb verseket.
Utolsó kommentek