Megléptem egy lépést. Egy nagy lépést (a Döntést), ami nagyban befolyásolja a közeljövőmet.
Most nem fogok még bővebben írni erről, mivel a Döntés nem csak engem érint. És kivételesen engedélyre fogok várni, mielött egyértelműen leírom.
Aki valamit sejt, vagy biztosan tud, az legyen olyan kedves kussolni, kivéve azt, aki megadhatja nekem az engedélyt.
Nem is írnék semennyit a dologról, de kénytelen vagyok, mert örülök. Örülök, boldog vagyok, és annyi várakozás után végre olyan dolog történt, amiről írnom KELL! Mégha ilyen rejtjelesen is.
Mert megléptem, és pozitívan sikerült. Úgy féltem elötte... tudatosan kényszerítettem magam arra, hogy olyan szituációt hozzak létre, amiből nem táncolhatok ki.
Mindenképpen megérte megtenni, amit tettem. Felkészültem a negatív következményekre is, és csak reméltem, hogy jól sül el a dolog. De igazán nem hittem benne. Gyakorlatilag úgy vágtam bele, hogy nem nyerhetek.
És még tényleg nem nyertem. Ha nyerek, azt megtudjátok majd egy egyértelmű bejegyzésből, ami ezzel a témával foglalkozik majd. Lesz hivatkozás, link, amit akartok. Rá fogtok ismerni.
De még nem is vesztettem! Ha vesztek, arról max egy hasonló stílusú, kódolt írásból fogtok értesülni. És bár gyakorlatilag talán sosem nyerek, és őszintén bevalva, még mindent elveszthetek, eddig minden olyan pozitívan alakul, amit sose hittem volna.
Már rég aludnom kéne, de ezt le kellet írnom. Le kellet írnom, mégha te, kedves olvasó egy szót se értesz belőle. Legalábbis remélem. Egyelőre nem kell, hogy érts. Csak örülj együtt velem!