Nem szokásom egy témáról enyit írni. Nagyon kivételes esemény ez nálam, eddig csak egy témával volt ilyen. Ebben a bejegyzésben már írtam Horák Nóráról, akit meggyilkoltak Kiskunlacházán.
Nem tudom miért zaklatott fel ennyire a dolog, hiszen nem is ismertem. Hallottam már néhány gyilkosságról (aki újságírónak tanul, az figyeli a médiát), de ilyen hatást még soha nem váltott ki belőlem ilyen tipusú hír.
A youtube-on egyre több emlékvideó van fent. Ezek megnézése közben volt alkalmam megnézni Nórát. Életvidám, mosolygós, fiatal lány. Látható tánc közben, a barátai társaságában, és sok más élethelyzetben is.
Komolyan mondom, valamiért úgy érzem, hogy sokat, nagyon sokat vesztett a világ ennek a lánynak a halálával. Elöző írásom elsősorban a gyilkosa lelkét boncolgatta, ez a mostani viszont dühöt és szomorúságot fog árasztani. Ugyanis az elkövetőt élve meg kéne nyúzni, vagy mégjobb: élve ki kéne szedni a szerveit.
Kioltott egy életet. Kioltotta a jövő egyik reménységét. Elvette őt a családjától, a barátaitól. Nem adott lehetőséget neki felnőni. Meggyalázta, kéjelgett vele...
Megérdemli az életet az ilyen?
Történhetett volna ez máskor, másokkal is. Az osztálytársnőimmel is. És akaratlanul eszembe jutnak az én környezetmbe lévő lányok. Te jó ég... szinte látom, hogy pénteken véget ér a tanítás, majd lezajlik a hétvége, és hétfő valaki nem jön be suliba. Majd kedden, és szerdán sem. És megtudom, hogy meghalt, és azt is hogy hogyan.
Te jó ég... mit rontottunk el? Hogy élhetünk ilyen gusztustalan társadalomban?
Kérlek, ezen a bejegyzésen ne essetek egymás torkának...