XINAF - Az én világom

 Érdekes, mennyire másként tud lecsapódni ugyanaz a hír a különböző emberekben. Most ezt szerteném bemutatni egy fiktív példával:

Alaphír: Egy nemzetközi vonat kisiklott, 200 utasból csak egy halálesett történt. 

Első komment: Huh, szerencse!

Második komment: Azon a járaton utazott egy közeli hozzátartozóm, szerencsére nem ő halt meg!

Harmadik komment: Azon a járaton utaztam, nagy mázli, hogy szinte mindenki megúszta.

Negyedik komment: A mellettem ülő feje szétnyílt, iszonyú látvány volt, soha nem fogom elfelejteni...

Ötödik komment: Meghalt az én kicsi fiam... meghalt a fiacskám...

Azt mondják, egy ember halála tragédia, százezeré statisztika... én azt mondom, minden kihunyt élet, legyen az egy, vagy egymillió, szörnyű veszteség valakinek. Biztos van olyan ember, aki senkinek sem fontos, de hiszem, hogy nem sok. 
Valószínüleg jó okkal él mindenki ezen a kemény világon. Biztos vagyok benne, hogy nem azért vagyunk, hogy meghaljunk, és főleg nem azért, hogy idő elött.
Ez alatt azt értem, hogy elöbb, mint ami természetes, biológiai halálunk esetén következett volna be. Persze Isten néha magához szólít embereket, de az eseteknek úgy a 99%-ban tőle teljesen függetlenül halnak meg fiatalok. 

Balesetek, erőszakos halál, mesterségesen előidézet betegség (alkohol, drog, cigaretta, szex útján), stb. Ezek mind megszakítják azt a vonalat, ameddig az élet érhetett volna, csak ugye csodálatos társadalmunk nem erre állt rá. 

Mindig lesz valaki, akár az egyetlen halot, akár az egyik a tömegből, aki valakinek a gyereke, szerelme, testvére, szülője, barátja volt. Ha belegondolok, napi hány nem természetes halál van ma a világban, elborzasztó, hányan kell gyászoljanak...

Én nem a haláltól félek, vagyis nem a sajátomtól, hanem a nekem fontosakétól. Vigyázzatok magatokra, kedves olvasók, és ti is, akik nem olvastok!