"Az egek beszélik Isten dicsőségét,
és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat."

Úgy tapasztaltam, az Istent akkor tudjuk leginkább meglátni a minket körülvevő világban, ha beszélünk róla valakinek.
Ma ez történt velem is. Magyaráztam a világ szépségéről, hogy milyen csoda akár csak egy fa, vagy a fű, mennyi élet van egy aprócska zöld területen... és amikor kimondtam a szavakat, akkor döbbentem csak én magam is rá, mennyire igazak.
Persze nem hazudtam az elején sem, de más tudni, hogy valami így van, és más megtapasztalni.
Az Isten megtapasztalható. Nem egy misztikus, ködbe bújt energiamező, hanem egy érző, gondolkodó teremtmény abszolút létező személyiség, amit a mi emberi, és ezáltal szűk gondolkodásunk felfogni se képes. Hiszen hogy is érthetnénk meg azt, aki teremtett minket? Hiszen a lehetőséget, hogy Rajta gondolkodhassunk, szintén ő adta nekünk.
De Isten, bár teljesen fel nem fogható, mint írtam fentebb: megtapasztalható. Aki igazán vágyik rá, az képes érzékelni, lelkével és akár a testével is. Kinek mire van szüksége.
De magas az ár, amit Isten kér az embertől.
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből… Szeresd embertársadat, mint saját magadat.” (Mt. 22. 34-40)
Ez a két legfőbb parancsolat. Valakit teljes szívből, teljes lélekből és teljes elméből szeretni már önmagában is csoda!