Amikor minden hullám összecsap a fejem felett, akkor érzem igazán, mennyire magányos is vagyok, bár sok szerettem van körülöttem.
És ez nem csak üres frázis! Tényleg sokan szeretnek, és az átlag embernél szerintem jobban számíthatok segítségre, bátorításra... szóval szerencsés vagyok.
De mégis...
Van valami, amit nem tud megadni nekem senki.
Tudom, hogy az Isten szeret. Tudom, hogy figyel rám. Tudom és hiszem. De (valószínűleg a saját gyengeségeim miatt) érezni nem érzem. És a legrosszabb, hogy erről megint csak nem tudok senkivel se beszélni, mert bár sokan szívesen segítenének... de valami még sincs meg.
Hiszen elmondani sem tudom, mi hiányzik.
Utolsó kommentek