Kedves olvasók, Pünkösd van!

Pünkösd az Egyház születésnapja! A Szentlélek eljövetele! Nagy ünnepe ez az egész kereszténységnek, katolikusnak és ortodoxnak, reformátusnak vagy evangélikusnak, baptistának vagy metodistának, keletinek és nyugatinak!
Ezen a napon született meg az Egyház, mikor háromezren megtérnek. Elkezdődik a kereszténység.

Én azonban ekkor jó magyar módjára sírva vigadok.

Istennél a kegyelem és a valódi boldogság, így amikor meghal valaki, akit ismertünk és szerettünk, általában nem is őt gyászoljuk, hanem a minket ért veszteséget. És bizony, sok esetben (közhely következik, de igaz!), csak akkor ismerjük fel egy ember értékét, mikor már véglegesen elveszítettük.

Képzeljétek el, hogy van egy srác, akinek nem valami jó a családi háttere. Sok a gond, nem szívesen van otthon. Felkarolod, mert a keresztény ember nem hagy senkit sem elveszni. De egyre kényelmetlenebb ez a dolog neked is ám. Mert nincs intim tered. Minden szombaton nálad van. Ráadásul ritka rossz természetet kapott... okoskodó, fontoskodó, mindenbe beleszól. Nyálas, a zene amit hallgat, ki tud űzni a világból, és annyi vagányság szorult belé, mint egy okostelefonba... Ráadásul ha közösen ministráltok, ott is mindent jobban tud ám nálad. És nem tudsz tőle normálisan beszélgetni a haverjaiddal, mert megint beleszól mindenbe...

Hatalmas megkönnyebbülés, amikor egyik szombaton nem jön. Még nagyobb, mert vasárnap sem jött. Oké, mázli... aztán következő szombaton sem jelenik meg. Vasárnap sem. Itt már mennek a poénok... na, mi van, megmenekültünk, testvérek? Röhögés. Következő szombaton se jön. Vasárnap se. Cinkos vigyor, jó hangulat. "Na, ki hiányzik?"  És ismét nevethetünk, hiszen aki a legidegesítőbb, már 3 hete nem jelentkezik. Jó, majd valamikor felhívom, persze, azért lassan egy hónapja nincs sehol...
Persze nem hívom. Mást hívok. Az érdekel, hogy van-e kedve sörözni a haveromnak. Megkérdi tőlem: "Te nem hallottad?" Szokatlanul csendes. Rosszat sejtve felelek. "Nem... mit?"

"Csaba meghalt."

Mint ha nem is én lennék, külső szemlélőként figyelem, ahogy kezemben a telefonnal megrogyok. Meghalt? De hát...
Morvin barátom, te nem ismerted őt, de te voltál mellettem, amikor megkaptam a hírt. És köszönöm, hogy mellettem voltál. És akkor is, amikor temették.
Peregnek a képek a szemem előtt, és közben rájövök, hogy ő már nincs. Már nem bosszankodom többet az okoskodása miatt. Már nem ministrálunk többet. Már nem nézünk többé együtt pornó újságot. Már nem vigyorgunk össze cinkosan, mikor nem látjuk a templomban... mert többé nem látjuk a templomban. Soha többé. Meghalt. Elment.
Az Úr így tanította meg nekem, hogy ha valaki, ha nem is haverod, barátod, de ismered, és indokolatlanul eltűnik, ne örvendezz a hiányán. Mert, bár még nem látod, de egy egyedi, és megismételhetetlen kincs veszik ki a világból.
Fentebb felsoroltam amit nem szerettem benne, de csak azért, hogy most felsoroljam a sok jót, amit akkor fel sem fogtam.
Jó szíve volt. Az önzést hírből sem ismerte, bármit megosztott bárkivel. Az se kellett, hogy ismerje. Bugtrooper, emlékszel még, mikor kicsi voltál, és betaláltak minket azok a javító nevelősök? És Csaba és én álltunk eléd. Mert bátor volt... nem volt vagány, de annál bátrabb. Mert az 50 kilós Csaba a saját testével védte a kisfiút, akit életében először látott...
Ki tenné ezt vajon meg közülünk?
És félt közbe, hisz sose verekedett. De akkor is ott meg is halt volna valakiért, akit aznap ismert meg,
Neki nem volt fáradtság hetente meglátogatni egy idős embert, és hosszan beszélgetni vele. Ő sok, nagyon sok energiát ölt a cserkészcsapatunkba, és hálát bőven nem kapott eleget.
Angyalarcú fiú volt, de a lelke szebb volt, mint a külseje.
És én akkor képes voltam csak a rossz tulajdonságait látni.
Az nyújthat nekem csekély vigaszt, hogy biztos vagyok benne: ő megbocsátotta a vele szembeni bűneimet. És biztos vagyok benne, hogy imádkozik értünk.

Köszönöm neked, barátom!

Így vált számomra a világ legnagyobb kettősségévé a Pünkösd. MEGSZÜLETETT az Egyház - MEGHALT valaki az Egyházból.

Krafcsik Csaba 17 évet élet!

 Ha csak egy fényképem lenne rólad, barátom, amit kitehetnék ilyenkor...