Megfigyeltem, hogy a kívülállók a kereszténységben elsősorban a lemondást látják, az áldozatot. Persze most csak azokról beszélek, akik nem ellenségesek - a pedofil papokról, embereket kizsákmányoló egyházról, és a többi frázissal most nem foglalkozom.
Szóval, azt látják, mennyi mindenről kell lemondania egy kereszténynek... hiszen nem szexelhet házasság előtt, böjtben nem ehet húst. Ez a két dolog az, ami a legnagyobb kérdőjeleket hagy az érdeklődő, de kívülálló emberben.
Azt persze senki sem mutatja meg nekik, nem is lehet csak úgy megmutatni, mi mindent kapunk mi ezért a néhány, valóban nagy áldozatért cserébe!
Testvérek, miénk a világ!
Az egész világ! Minden vagyonával, szépségével, gazdagságával! Hiszen, aki valóban hisz, azzal vele van az Isten! Ki lehetne gazdagabb annál, akivel ott az Úr?
Ráadásul a katolikusok és az ortodoxok abban a kiváltságban is részesülhetnek, hogy magukhoz vehetik Krisztus testét és vérét, és az ő méltatlan testükbe költözzön az Isten!
Lehetőségünk van gyónásra is, ez az egyik legnagyobb kegy!
(Nővérem mesélte, hogy hallott egyszer vitatkozni katolikus és református hittanos gyerekeket. Elhangzott a végsőnek szánt érv: "Nektek még gyónnotok is kell!" Mire a válasz: "Nem kell, hanem lehet!")
A tudat, hogy az Isten szeret, megbocsátja a bűneinket, velünk van, vigyázz ránk, ennél sokkal több áldozatot is megérne!
Mert sokan úgy képzelik, ahogy Madách megírta:
"Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
Fel hát, világim véd-nemtői, fel,
Kezdjétek végtelen pályátokat.
Gyönyörködjem még egyszer bennetek,
mint elzúgtok lábaim alatt."
No, hát Madách Imre, bár nagy író volt, de nem teológus. Az Isten egy percig nem hagyta el a földet, folyamatosan figyel ránk.
Úgy gondolom, hogy a mi áldozataink az Úrért, valójában aránytalanul kicsik ahhoz képest, amit kapunk cserébe!
Az, hogy az életünk szép lehet, ezért is Őt illeti a hála. Bár nem erről írták, de ide illik a dal:
Utolsó kommentek