Kedves olvasók!
Holnap indulok zsolozsmás táborba, de előtte azért írok nektek egy kis bejegyzést. Azért lesz rendhagyó kritika, mert egy viszonylag régi, mesefilmet fogok elemzésnek alávetni. Ez pedig nem más, mint...
Walt Disney - Szépség és a Szörnyeteg
című meséje.
Tudni kell, hogy nekem mióta csak láttam, a kedvenc mesém. Nem csak a Diseny-től, hanem általában.
Egy kisebbségi komplexusos, pattanásos kamasznak nagyon imponáló, hogy akár egy csúnya, torz szörnyeteg is találhat magának egy szépséget.
Ma már persze egészen másképpen állok a kapcsolatokhoz. Hosszú idő alatt rájöttem, hogy a szépség nem egyenlő azzal, ha valaki jól néz ki. Ha egy nőt szeretnek, és ő viszont szeret, akkor elég mosolyognia, hogy ezer és ezer, millió és millió, stb. "bomba nőt" maga mögé utasítson.
No, de vágjunk is bele. Nem hiszem, hogy van olyan ember, aki ne látta volna, de úgy tisztességes, ha figyelmeztetek mindenkit: SPOILER VESZÉLY van! Tehát, a leírtakat olvasva sok olyan információra lehet szert tenni, ami elronthat esetleges meglepetéseket.
Valamikor, nagyon régen, élt a kastélyában egy ifjú herceg. Mindene megvolt, mire csak vágyott, mégis kapzsi, irigy és önző volt. Egy téli éjszakán egy csúnya öregasszony kért szállást tőle, de csak egy rózsával tudott volna fizetni érte. Igen ám, de a herceg undorodott a csúnya vénasszonytól, a rózsát pedig kevesellte. Kétszer is elzavarta, mire a vénségből egy csodaszép tündér lett, aki megátkozta a herceget, és egész udvartartását. A szolgákból berendezési tárgyak és bútorok, a hercegből egy borzasztó, agyaras iszonyat lett. Az átok csak akkor törik meg, ha az ifjú 21. születésnapjáig talál valakit, aki megszereti, és akit ő is viszont szeret. Az időt a tündér rózsája méri, melynek hullanak a szirmai, és persze az utolsó pont a 21. születésnapján hullik le.
Ez az alapszituáció.
Alapjáraton két bajom is van itt, Mindkettő abból fakad, hogy a tündér egy szemét rohadék :D
1. Ha a herceg egy kis köcsög, miért átkozza el vele együtt a kastélyt, és a háza népét? Mit tehet a konyhaleány arról, hogy az ura egy zsarnok?
2. A mese folyamán kiderül, hogy mostanság telik majd le a határidő, ezért is örülnek Belle-nek, a másik főszereplőnek, mert talán ez a különc lány megtörheti az átkot. Erre várnak már 10 éve...
MI VAN?
A tündér voltaképpen egy 11 éves gyereket kárhoztatott szörnyeteg létre. Még az új BTK szerint is 12 év a büntethetőség korhatára. Eddig 14 volt. Nem véletlenül! Egy 11 éves gyerek nem igen fogja még fel tetteinek súlyát. Rendben, a gyerek elég nagy szemétláda, hiszen hagyta volna megfagyni az öregasszonyt, de akkor is csak egy gyerek! Nem is fogta fel, mit tesz!
Nem hiszem, hogy nagyon egészséges jellem válik valakiből, aki élete felében iszonyatos bestiaként élt, egy eldugott kastély tornyában...
A következő jelenetben a már fent említett Belle-t ismerjük meg. Egy igazi kis művészlélek, aki teljes mértékben elvarázsolt. Szinte fel sem fogja a körülötte lévő világot, de amit mégis, azzal sincs kibékülve. Az a típus, aki alapból kedves, udvarias, de nagyon fura. Láthatjuk, mennyire nem illik bele szegény Belle a városka forgatagába, és hogy a városiak legalább annyira nem tudnak mit kezdeni vele, mint ő velük - bár ismétlem, alapjáraton mindenki szereti. (A könyvtáros konkrétan neki is ajándékozza a kedvenc mesekönyvét - ez jellemzi Belle és a város kapcsolatát is, de magát Belle-t is, aki felnőttként még mindig meséket fal.)
Másrészt megismerjük az ügyeletes macsót, Gastont, és hű csicskását, Lefout. Gaston a szépsége miatt el akarja venni Belle-t "hites feleségnek, és törvényes cselédnek". Az üresfejű cicababák ugyan elolvadnak Gaston puszta közelségétől is, de Belle nem ilyen. A jóképű, de olvasatlan, műveletlen, primitív Gastont határozottan visszautasítja...
Nekem nagyon tetszik, hogy a mese folyamatosan a belső értékek fontosságát hangsúlyozza. Idealizálva, és szélsőségesen ábrázolnak a valóságban is létező embertípusokat. Az egész mesében megfigyelhető egyébként, hogy a belső értékek fontosságára alapoztak a készítők.
Érdekes megfigyelni, kinek milyenek az igényei. Gastont csak az érdekli, hogy a partnere szép legyen. Ennyi. Belle-t a külső kicsit sem érdekli, ő valami különlegeset keres, és leginkább maga sem tudja, mit vagy kit. A Szörnyeteg az elején gyakorlatilag kötelességként kezeli a párkapcsolatot, mert földesúrként gondoskodnia kell a népéről, illetve hát ő is szeretne ismét ember lenni. Belle apja, az őrült feltaláló leginkább egy párt szeretne a lánya mellé, hogy boldog lehessen, bárki is legyen az. Ez is imponáló viselkedés, hogy nem magának akar egy vőt, hanem a lányának egy olyan férjet, akit az szeretni tud. A kastély lakosainak bárki jó lenne, aki megtöri a Szörnyeteg átkát. Gaston nőinek a jóképű Gaston kellene... Mindenütt személyiség archetípusok, a segítőkész gyertyatartótól, és az okoskodó, mindenáron pedáns, de tekintéllyel nem bíró órától, az egész világot gyűlölő, csalódott Szörnyetegen és az anyáskodó teáskannán át, egészen a nagyképű és beképzelt Gastonig...
Az is kiderül, hogy a szolgái vakon hűségesek a Szörnyeteghez. Tartanak tőle, de nem a zsarnoktól való félelemmel, inkább azzal, ami az indulatos főnöknek kijár. Valószínűleg sokat változott már ekkor is, és valahol jó irányba.
Sok konfliktus megjelenik a Szörnyeteg kastélyában. Először is Belle nem hajlandó a Szörnyeteggel vacsorázni, utána pedig felkeresi a számára tiltott nyugati szárnyat, ahol a szörny emlékei vannak, amit emberi idejéből mentett át ide. (És a tündér rózsája...) Persze a bestia nem igen boldog tőle, hogy a legszemélyesebb emlékei között szemezget valaki, és első dühében elzavarja a lányt, aki fut is. És majdnem meghal pár farkas miatt. De a Szörnyeteg, gyakorlatilag VALÓBAN önzetlenül megmenti. (Nem igen van ideje azon gondolkodni, hogy lenne egy megtörendő átok is.)
És itt kezdődik a vonzalom kettejük között. A megkeseredett Szörnyeteg megtapasztalja, milyen az, mikor hálásak neki, szeretik, de nem régi rangja, vagy félelmetes külseje, sem iszonyú ereje miatt. Márpedig őt így sosem szerette senki. Másrészt megtapasztalja, hogy nem számít, szép vagy sem.
Belle talál valakit, akit a gyöngédség és a szelídség úgy vonz, mint bogarat az esti fény. Lassan ő is a borzasztó külső mögé lát, és észreveszi azokat az értékeket, amiket már maga a szörny is régen elfelejtett. Majd észreveszi, hogy végre valaki nem a földöntúli szépségéért akar tőle valamit.
A Szörnyeteg lassan tényleg beleszeret. Taktikának indult a dolog, hogy megtörhessen az átok, de igaz, mély érzéssé változik. Képessé válik annyira megszeretni a lányt, hogy feláldozná érte az esélyt, hogy valaha is megszabaduljon az átoktól. ("Már nem is fél, ha hozzám ér, megáll az ész...")
Közben Belle viszont megszereti az iszonyú külsejű lényt, annyira, hogy már nem haragszik rá, amiért foglyává tette, és elszakította az apjától. ("Jó, nem egy szőke herceg, mégis szép a lelke, mint a bíborszín virág...")
A szörny pedig már bármit megtenne, hogy a kedvében járjon. Először felújítja a könyvtárat, ami valóban nyerő ötlet a könyvmániás Belle esetében, majd az egészet (több ezer könyv) neki adja. Bált szervez neki, és táncol vele. A végén, varázstükrén át megmutatja a lánynak az apját, aki azért eléggé hiányzik neki.
Az édesapja közben nekivág, hogy megmentse szeretett lányát a Szörnyetegtől, de eltévedt, és betegen a hóban fekszik.
És itt jön az egyik legmeghatóbb, és legbosszantóbb jelenet egyszerre.
Végül a Szörnyeteg elengedi Belle-t, vissza az apjához. Ez egyrészt megható. Tényleg az.
("- Elengedtem.
- De, hát miért?
- Mert szeretem.")
Másrészt azért elkísérhette volna...elég veszélyes ez az út... ez óriási ostobaság.
Végül sok kaland árán persze egymáséi lesznek, de addig még hosszú az út. Van ott várostrom, csata, küzdelem, és leginkább önfeláldozás. A Szörnyeteg végül is kész meghalni Belle-ért, és Belle is képes lenne ezt megtenni érte. Az önzetlen szeretetüktől megtörik a tündér átka, és minden átalakul az eredeti alakjába, a Szörnyetegből daliás fiatalemberré válik, a szolgák is emberek lesznek újra. És happy end.
Mint már fentebb írtam, egy kisebbségi komplexusos kamasznak nagy erőt adott anno ez a film.
És akkor kategóriákra bontva az értékelést:
Látvány:
A Walt Diseney nem okoz csalódást. A mese grafikailag ma is szép. Kifejezőek az arcjátékok, hangulatos az egész. A méretarányok (ez is Disney jellegzetesség) azonban elég következetlenek, egyes dolgok néha hatalmasak, néha egészen aprók.
10/8
Zene:
Ahogy ezt megszoktuk, zseniális. Erről nincs mit mondanom, tökéletes!
10/10
Hangulat:
Igazi romantikus érzés lengi be a mesét, néhol feszültséggel, vagy azt oldó, humoros pillanatokkal. Nagyon magával ragadó. Némelyik jelenet vagy dalt azonban enyhén feleslegesnek érzem.
10/9
Történet:
Nem fogunk az izgalmaktól a szívünkhöz kapni. A kötelező happy end, de legalább következetes.
10/6
Összesen:
40/33
Kis érdekesség: A Titánok harca anno 40/11 pontot kapott :D
Úgy gondolom, ennek a mesének nem csak szórakoztató, hanem valódi értéke is van. Bár elég nyíltan bánik a mondanivalóval, de nem idegesítő.
Mindenkinek ajánlom, hogy ha van gyereke, nézesse vele ezt is. Minél többet. Legjobb, ha egészen fiatal korban megtanuljuk, hogy a szépség önmagában nem érdem, és nem ezen múlik egy ember értéke. (Lásd a Szörnyeteget.) Attól, hogy valaki szép, még nem lesz se, jó, se rossz. (Lásd a szépséges Belle-t, és a nagyképű, beképzelt, és nagyon jóképű Gastont.)
Igazi mestermű! Szeretetről, szerelemről, bátorságról, önfeláldozásról.
Utolsó kommentek