Szerelem. Barátság. Árulás. Verekedés. Szövetségek köttetnek és bomlanak fel.
Na, miről írtam?
Nem, nem a Barátok Közt, és nem is a Szomszédok, de elég közel jár a kedves olvasó. Amiről írtam, az a pankráció! Konkrétan az amerikai WWE.
Be kell vallanom, hogy én világ életében lenéztem a pankrációt. Megrendezett kamu bunyó, amiről pár hülye elhiszi, hogy igazi!
Aztán egyszercsak meghallottam a következő mondatot Daniel Bryan, pankrátor sztár szájából: "Mi szakképzett előadóművészek vagyunk."
"Na kérem, ez mindjárt más!" - gondoltam magamban. Igen, ha nem is akarják úgy eladni, mint valódi harcművészetet, az rögtön új mederbe tereli a dolgot. És elkezdtem nézni.
A pankrációban (ezt csak Magyarországon hívják így, Amerikában profi birkózásként nevezik, és gondban is vannak vele, hogyan különböztessék meg a valódi birkózástól) a külsőségek legalább olyan fontosak, mint maga a küzdelem.
Mostanság nagyon rákattantam erre, méghozzá azért, mert tényleg szórakoztató. Mások szappanoperákat néznek, isznak, vagy legót gyűjtenek. Én pedig nehézsúlyú pankrációt nézek.
Minden pankrátornak van egy szerepe. Pozitív vagy negatív, vagy szakszóval: Face vagy Heel.
A pozitív karakterek tisztességesen akarnak nyerni, betartják a szabályokat, és alapvetően szimpatikusak. A negatív figurák ellenben csalnak, sértegetik a másikat, és alapvetően ellenszenves alakok.
A közönség persze őrjöng, izgul, biztat, extázisba esik. Hiszen ez show! Hiszen ez a szórakoztatásról szól! Amikor beülök egy akciófilmre, ahol robbanások, tűzfegyver ropogás, és pár tucat halott is van, nem kérem számon sem a színésztől, sem a rendezőtől, hogy valójában mindenki életben maradt.
Pontosan így kell ehhez is hozzáállni. Ez egy szappanopera - rohadt jó verekedős jelenetekkel.
Valójában egyébként a pankráció nagyon is kemény dolog. Amikor valakinek a mellkasára áll egy 200 kilós ember, vagy amikor lehajítanak valakit 180 centiméterről, esetleg 3 méterről ráugranak, ez megjátszás ide-megjátszás oda, igenis fáj. Ezek az emberek nem véletlen izomkolosszusok. Még ha nem is könyökkel, hanem alkarral ütnek, akkor is van egy ereje a becsapódásnak, amikor 100 kiló vágódik lendületből egy testnek.
Szóval, nem véletlen mondják, hogy ezt NE PRÓBÁLJÁTOK KI OTTHON! De tényleg ne! Nagyon erős izomzat kell, hogy ne legyen a hasonló mozdulatokból komoly sérülés. Ezek a pankrátorok óriások, nagyon izmosak, és nagyon erősek. Nem egyszer a fejük fölé emelik fel az ellenfelet, elhajítják egymást, és hasonló durvulások.
Még ők, akik éveken át gyakorolják ezeknek a mozdulatoknak a minél biztonságosabb végrehajtását, még ők is megsérülnek olykor. Volt már csonttörés, izomszakadás, és sajnos még haláleset is. (Owen Hart 1999-ben vesztette életét.) Ez szerencsére nagyon ritka, de a sérülés ugyanúgy benne van a pakliban, mint bármely küzdősportban is lenne.
Szóval, ítéljetek el, ha akartok, de én nagyon élvezem, hogy megtaláltam magamnak ezt az új hobbit. Megvannak a kedvenceim, és megvannak, kiket utálok. Nagyon sokféle figura van, a nyálas, beképzelt, nagyképű szépfiútól, a dúsgazdag mexikói nemesen át, egészen a dolgozó rétegből magát bajnoki címig küzdő kelta óriásig, amit csak el tudtok képzelni.
Jelenlegi kedvencem Randy Orton, a Vipera, akinek a tekintete alkalmassá tenné rá, hogy szociopata tömeggyilkost alakítson:
Természetesen ez is SZEREP. Ahogyan az emberek rajonganak Darth Vader-ért, vagy más negatív szereplőkért, valójában nem akarnak bántani senkit. Hogy Randall Keith Orton milyen ember a magánéletben? Nem tudom. Van egy kislánya, ez talán a legnagyobb titok, amit tudok róla. Az biztos, hogy a Vipera képes nagyon is gyengéd lenni, és a tekintete is egészen más jelleget ölteni.
Szóval, ezzel vezetem le mostanában a stresszt, kedves olvasók. A show és a valóság. Kenyér és cirkusz a népnek. Ez a pankráció, és akinek van alapvető "hajlama", hogy erőszakosabb dolgokat nézzen (pl. boxot, vagy akció filmeket), annak merőben ajánlom. Pár film, aminek egy pankrátor a főszereplője:
- Halálos iramban 5 és 6, A Skorpiókirály, A múmia visszatér - Dwayne "The Rock" Johnson
Utolsó kommentek