XINAF - Az én világom

Habemus Papam!

Mi fontosabb dologról is írhatnék? 
Mit érdekel engem, magyar, vagy argentin, fekete vagy fehér, keleti vagy nyugati? 

Szent Péter trónja ismét betöltve, ismét vezetője van a katolikus egyháznak, Krisztusnak új főpapja van!

Áldja meg Isten a szentatyát, Ferenc pápát, és kérjük, hogy Isten által sugalmazott utat járjon!

ÓVD MEG ISTEN SZENTATYÁNKAT!

Eredetileg nem akartam erről írni, mert kb. tele volt nemrég vele az internet, de végül úgy döntöttem, én is írok Bódi László (Cipő) tegnap (2013.03.11) bekövetkezett halálával kapcsolatban.

Kezdeném azzal, hogy fogalmam sincs, milyen ember volt, nem ismertem. Akik ismerték, azok persze hangoztatják, hogy jó. Belegondolva a rengeteg ingyenes koncertjébe, ebben lehet valami.

De nézzük azt, mit jelentett nekem élete fő műve, a Republic!

Persze a nagy slágereket én is ismertem, de inkább "szájhagyomány útján", azaz tábortűznél énekelve. Ezt a zseniális "Szeretni valakit valamiért" című dal törte meg. Akkor hallottam, mikor Morelight, egykor volt barátom elinvitált a gimijének egy buliszerűségébe. Még 8.-os voltam, nagy élmény volt gimisekkel együtt lógni. Na, ott hangzott fel ez a dal.
Az érzés, na, az leírhatatlan. Heteken át ment a fülemben: "Minden út összefut, béke van, felejts el minden háborút". Nem is tudtam, melyik zenekaré ez a szám. Akkor még nem volt itthon interneten, és nem volt youtube sem, legalábbis a köztudatban nem. 

Majd nemsokkal rá, az akkori cserkésztáborunk az ő családi nyaralásukhoz lett beillesztve. Ez önmagában is szép gesztus volt a szülőktől amúgy. Na, volt ott egy ilyen gyerektábor is, rászoruló gyerekeknek. Sok fellépő jelent ott meg, teljesen ingyen, mint Sub Bass Monster (aki az egyik gyereket felhívta a színpadra, és engedte rappelni), a Pa-Dö-Dö, az Irigy Hónaljmirigy... és végül, fő attrakcióként a Republic.
Hatalmas élmény volt a koncert! Tényleg! Egyrészt végre tudtam hova tenni ezt a bizonyos "szeretni valakit valamiért"-et, másrészt sok más számról derült ki, hogy "de hisz ezt ismerem, tudom a szövegét!".
Cipő pedig olyan volt, mint mindig. Csápolt, mozgott rengeteget a színpadon, és senki meg nem mondta volna, hogy ingyen lépett fel.

Később még voltam pár koncertjükön. Az egyik szilvesztert pl. egy Kossuth téri Republic koncerttel ünnepeltük. De emlékszem, hogy milyen szép lánnyal táncoltam az "ha itt lennél velem"-re az egyik görögkatolikus bálon (amikor még hajlandó voltam táncolni), vagy amikor cserkésztáborban felhangzik Ádám testvérünk gitárján az ismert dallam, és belevágunk a "nagy esők jönnek, és elindulok" kezdetű dalba... amikor túrán elkezdtem spontán nótázni, hogy "erdő közepében járok..:" 

Mindenesetre szép emlékeket jelentenek nekem ezek a dalok, és gondolom még sokan vagyunk, akik ugyanilyen kis nosztalgia írást tudnának produkálni. 

Cipő meghalt. De a dalok, azok élni fognak még évtizedek múlva is, és unokáink tábortüzeinél is felharsan majd a "csillagok, csillagok, mondjátok el nekem!" ritmus! Szerintem, ha megkérdezték volna Cipőt, amikor elkezdte a "Cipőfűző" nevezetű zenekarral (amiről a nevét kapta, és amiből később a Republic lett), hogy mi a legnagyobb vágya a zenekarral kapcsolatban, nem mert volna ilyen sikert remélni sem. 

Mostanában nem sok időm volt blogolni, vagyis, időm még csak akadt, de energiám nem.
Aztán ma kaptam egy kis löketett.
Az ebédlőben éppen Athoszi Porfíriosz atya tanításait olvastam lelkesen, és már majdnem teljesen a végére értem, amikor megkérdezte az egyik kolléganőm, mit olvasok.
Mondtam neki, hogy egy görög lelkiatya tanításait. Itt kicsit beszélgettünk erről az egész kereszténységről, majd rákérdezett, hogy ő ortodox volt-e? Mondtam, hogy igen. Akkor elmondta, hogy volt régebben Görögországban (nem jegyeztem meg, hol, sajnos), és ott látott párat, és "milyen visszataszító emberek ezek az ortodoxok". Később hozzátette, hogy külsőre, mert személyesen egyet sem ismer.
A képen optyinai Vaszilíj atya látható, más szerzetesek és szerzetes papok társaságában. A magam részéről nem nagyon látok benne visszataszítót, de azt leszűrtem, mennyire felszínes is volt ez a gondolkodás. 
És erről eszembe jutott, hogy a keresztények közül is mennyien gondolkodnak, gondolkodunk esetekben felszínesen. 
Két példa, ahol kifejezetten veszélyes, ha csak a látszatra adunk: 
1. Sokan hiszik, hogy az Isten egyfajta átható erő. Kicsit olyan, mint a Star Wars világában az "Erő". Mindenütt jelen van, mindent beburkol, és rendelkezik egy saját akarattal.
Ez a példa azért veszélyes nagyon, mert első ránézésre kereszténynek tűnik! Hiszen mindenütt jelen van, és van akarata, sőt, még azt is elismerhetjük, hogy hatalma van. Mi ezzel a bajom? Hogy személytelen!
A keresztény Istenkép éppen ebben különbözik sok más vallás istenségeivel: az Úr személy! Nem egy megfoghatatlan, érthetetlen, értelmezhetetlen valami, ami úgy van! Személy, személyiséggel! Ő a JÓ. A saját képére vagyunk teremtve, mondhatni, földi keretek között az utánzata minden ember. Persze az ember önmagában kevés ahhoz, hogy felfogja, ez valóban lehetetlen. De egyre inkább megérteni, és főleg megismerni, azt viszont lehet. Senkit és semmit sem lehet szeretni, valójában, teljes szívvel, lélekkel, tudattal szeretni, ha nem ismerjük! És a mi hitünk alapja és lényege a szeretet. És az Isten, az Ő jóságában meg is adja az embernek, hogy megismerheti, és valamennyire akár fel is foghatja! Mert "embernek lehetetlen, de Istennek minden lehetséges." (Lk18, 27). 

2. Sokan a sátánban nem is hisznek, még keresztények sem, vagy pedig hisznek, de inkább egyfajta rosszindulatú kis manóként képzelik el.
A sátán létezik. Nem célja, hogy dícsérjék. Nem célja, hogy imádják. Egyetlen célja van, hogy az embert elszakítsa Istentől. A boldogtalanságból táplálkozik, a csüggedést, a félelmet, a szomorúságot élvezi. Az Isten teljes ellentéte, nincs benne semmi jó, nincs benne öröm, nincs benne tolerancia, áldozatkészség. Csak indulat, düh, harag, gyűlölet.
Ha a külsejét nekem kéne ábrázolnom, akkor egyrészt gondban lennék, mert bárhogy kinézhet. De ha a lényegét akarnám megfogni, akkor egy gennyedző, fekélyekkel és kelésekkel borított, nyálkás, torz szörnyetegnek ábrázolnám, ami meg van nyúzva, és kínban nyöszörög, miközben próbál magához húzni és felfalni minden embert. 
Talán egyik legerősebb fegyvere a depresszió. A depressziós ember képtelen imádkozni, Istentől távol kerül.
Majd egyszer lehet, írok róla külön bejegyzést is.

És ki tudja, miben gondolkodunk még sekélyesen, felszínesen? Vallások, ideológiák, pártok, ételek, zenék... bele se gondolok, minek nem vagyok hajlandó a mélyébe nézni, ilyen vagy olyan megfontolásból.

A gyónás az egyik legtöbb kérdőjelet felvető kérdés a katolikus-ortodox egyházakkal kapcsolatban. Ezt nem igen értik a protestáns testvérek, nem igen értik a nem keresztények, és nem igen értik gyakran a katolikus hívek sem. (Lehet, hogy ortodoxok sem. Egyetlen ortodox hívőt sem ismerek.) 

Képzetlen vagyok hozzá, hogy komolyabban belemenjek a gyónás szentségébe. Megpróbáltam, de töröltem a leírtakat. 
Meg nem is nagyon tudok mást írni, mint ami a Berki Feríz atya által fordított Echologionba (szertartásokat tartalmazó kis könyv) is szerepel: 

"Gyermekem, íme Krisztus áll itt láthatatlanul, hogy elfogadja bűnvallásodat. Ne szégyenkezz és ne félj, semmit el ne titkolj előttem, hanem vonakodás nélkül mondj el mindent, amit cselekedtél, hogy bűnbocsánatot nyerhess ami Urunktól, Jézus Krisztustól. Íme, előttünk az Ő képmása is; én pedig csak tanú vagyok, hogy bizonyságot tegyek Őelőtte mindenről, amit elmondasz. Ha bármit is eltitkolnál előttem, bűneidet tetéznéd. Vigyázz hát, gyógyító helyre jöttél, nehogy gyógyulatlanul távozzál."

Ebben minden benne van. Benne van, hogy Krisztus áll itt, hogy a pap csak tanú, hogy ha bármit elhallgatnánk, csak bűneinket tetéznénk. 
Nagy kegyelem ez nekünk, katolikus és ortodox híveknek, hogy átélhetjük és biztosan érezhetjük az Úr megbocsátását! 
Milyen borzasztó nehéz is néha ez... nem dobálózóm mások élményeivel, de volt már olyan, hogy fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomba, szédültem, és úgy éreztem, menekülnöm kell! Aztán amint megszólaltam, amint kimondtam az első bűnöm, ez eltűnt, és onnantól már könnyű, de legalábbis könnyebb volt. És abban a szerencsében, vagy inkább kegyelemben volt részem, hogy tényleg úgy érezhettem magam gyónás után, mint akinek mázsás kő esik le a mellkasáról. Felszabadultnak, vidámnak, könnyednek. Minél nehezebb volt a gyónás, annál könnyebbnek.
Itt volt egy hosszabb írás, de ismét töröltem. Legyen ennyi is elég. Nagy kegyelem, hogy gyónhatunk, kedves katolikus (és ortodox) testvérek. Nem érdemeltük meg, és folyamatosan visszaélünk vele. Uram, irgalmazz nekünk!

"Előttünk az Ő képmása is...." 

Nem éppen nagyböjti téma, de mivel az előző bejegyzésemről (ami arról szólt, hogy egyesek képesek bármit feláldozni azért, hogy mások jövőt kapjanak), kifejezetten intelligens embernek is egy dolog jött le:
"Amikor a diákoknak annyi, de annyi szabadideje van, hogy tanulás helyet még tüntethetnek is, rájövök, milyen fene nagy jómódban élünk."
Szóval, akkor nézzük meg kicsit ezt a jelenlegi nagy hallgatói öntudatos kiállást a feltételezett jogaikért, miközben éppen leszarják a kötelességeiket.

Nézzük, mit követelnek a hallgatók. Sajnos elég sokan maguk a hallgatók sem tudták, hogy ezt követelik, de akkor tájékoztatásul leírom, és ki is vesézem:

"1. Követeljük a köz- és felsőoktatás átfogó reformját!
2. A keretszámokat állítsák vissza legalább a 2011-es szintre!
3. Állítsák le a forráskivonást, kompenzálják az elvonásokat!
4. Töröljék el a hallgatói szerződést!
5. Ne korlátozzák az egyetemi autonómiát!
6. Az átfogó reformnak biztosítania kell, hogy a hátrányos helyzetű családokból is legyen esély bejutni a felsőoktatásba."

Szóval, mivel a keretszámokat ez a szemét kormány nyilvánosságra hozta, ráadásul mindenhova biztosított államilag támogatott helyett ahova ígért, így ki kellett találni valami mást. 
Oké, én NEM szeretem a Fideszt. Úgy is mondhatjuk, ezt a jelenlegit a rendszerváltás óta a legrosszabb kormánynak tartom. De most a felsőoktatásban én speciel nem nagyon találok hibát... de nézzük akkor pontokra szedve. Itt sokan csak azért pörögnek, mert a Fidesz ellen lehet hepciáskodni (ami elvakultság... annyi rossz döntést hozott már a kormány, és EZÉRT verjük ki a balhét? röhej...), olyanok is, akik mélységesen elítélték a Kossuth téren lévő tüntetéseket 2006-ban. Szerintem meg majdnem egy kategória a kettő.

1. Megkaptátok. Igen nagy és átfogó reformok vannak, pl. a röghöz kötés, és a diploma szerzés megnehezítése. Vagy mégis, mi a konkrét elképzelések, mit értenek a hallgatók "reform" alatt? Hiszen gondolom nem egy nagy általános igazságot durrogtattak el a levegőbe, hanem ötleteik vannak... 

2. Minek? Hogy még több értéktelen diploma kerülhessen ki? Egészen eddig azért ment a (szerintem teljesen jogos) sírás, hogy "jaj, jaj, a diploma elértéktelenedik, jaj, jaj, elértéktelenedik a diploma, jaj, jaj, nincs értéke a diplomának". Értem én, hogy miért akarjuk ezt folytatni... de vajon miért nem azok tiltakoznak, akik már a középiskolában is keményen tanulnak, hogy felvételt nyerjenek majd az adott szakra? (Fenopy? Carlota? Mogyee? Ők, akiknek a jövőjét húsba vágóan érintik a keretszámok, speciel nem mentek tüntetni. A tanulás mellett nem értek rá. Amúgy mi is a diák dolga? 

3. Ebben lehet még igazuk is. Ebbe nem látok bele, bár fel nem fogom, hogy miért nem az intézmények vezetősége tüntet ezért, miért a Hallgatói Hálózat? És hol maradt a HÖOK? 

4. Dehogy töröljék! Hát basszus, az én adómon ne képezzenek már német orvosokat! És mérnököt, és közgazdászt se! 
Jelenleg arról van szó, hogy a képzési idő DUPLÁJA alatt kell ledolgozni a képzés idejét. 
Namármost, vegyünk egy 4 éves szakot. Két ötlet: 
A. Menj ki 4 évre külföldre, majd a szakmai tapasztalatod megszerzése után dolgozd le itt a maradék 4 évet. 
B. Dolgozd le a 4 éved, és utána menj ki külföldre.
C. Menj ki külföldre, szedd meg magad a sokkal jobb fizuból (ezért mentél ki), majd fizesd vissza belőle a képzésedet.
Jaj, de nagyon nem tetszik ez az embereknek... ordít, hogy eszükben sincs maradni. És ezek után elvárják, hogy én pedig mosolyogva nézzem, ahogy az én munkám hozományából ő integet a reptéren? Hát nem.

5. Egyetértek!

6. Na kérem, van esély, ezt hívják DIÁKHITELNEK! Ez egy ténylegesen jó feltételű hitel. Magam is ismerek tök szegény, csereháti faluból származó MÉRNÖKÖT, aki a diákhitelt nem elbulizta, hanem tandíjra és egyéb fontos dolgokra költötte. Már vissza is fizették a hitelt. Szóval, VAN lehetőség rá.

Azt kellene megérteni, hogy nem mindenkinek kell diplomásnak lennie. Aki pedig az akar lenni, az jó eséllyel azért van, mert szeretne jó állást, sok pénzt, stb. Ezzel nincs is baj. Nem akar fizetni érte? Ezzel sincs baj, én megértem őket, én is örülnék, ha jogaim lennének, de kötelességeim nem. De had ne kelljen egyet is értenem ezzel!

Én nem vagyok értelmiségi, nincs diplomám, és tekinthetjük úgy, hogy míg én csak egy alkalmazott vagyok, ő egyszer majd a jövőt fogja építeni, hiszen értelmiségi lesz... de mit érdekel engem, hogy ki és hogyan építi a német, holland, angol, stb. jövőt?

És talán nem így gondolnám, ha nem lenne sok egyetemista ismerősöm, aki "éjjel tanul, és fáj a szeme, és a fáradtságtól a könnye kicsordul", de a belét kidolgozza, hogy meglegyen az ÖTÖS a vizsgán. Nem a kettes, nem harmadjára, drágáim! Ötösért megy. És nem egy embert ismerek, aki így csinálja. És ők nem akarnak tüntetni, mert aki tényleg tanul, azt ez a rendszer nem érinti negatívan. Jah, hogy valaki 8 év alatt végez el egy 4 éves szakot? És ezért 8 évet le kell dolgozzon? De könyörgöm, 16 év alatt!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

És amikor én reggel hatkor, fél hétkor, munkába menet azt látom, hogy egyetemisták, a vizsgaidőszak közepén, tök részegek, mert MÉG tart a buli, és tudom, hogy aznap már be se néz az egyetemre, és ez nem 1-2 eset, hanem rendszeres, akkor úgy érzem: az adómat inkább költenék arra, hogy sapkákat vegyenek pár csövesnek, az legalább értelmes... az összes életművész, naplopó kis taknyosnak üzenem tehát, hogy tessék visszahúzni tanulni, és ha majd az átlagod túllépte a négy egészet, akkor tessék kiabálni. 
Jah, és kolléganőm kérdése:
Vajon a lelkesen jogaikért küzdő tüntetők közül hányan tanulnak úgy, hogy jogosultak lehetnének állami támogatásra?

Na, pajzsokat felhúzom, mert hamarosan érkeznek a felháborodott kommentek. Remélem támogatóak is. Mielőtt kitör a vihar, gyorsan megkérdem: ha te nem vagy naplopó, akkor miért veszed magadra? Ha mégis kint voltál, hogy lehetsz négyegészes átlag felett? Ha nem vagy ilyen jó eredményű hallgató, mégis mi alapján követelsz jogokat? 

"És kérdik, egyre többen kérdik, 
Hebegve, mert végképp nem értik – 
Ők, akik örökségbe kapták –: 
Ilyen nagy dolog a Szabadság?"
- Márai Sándor - 

Ez a két idézet kiválóan felvezeti a mai témát, amiről írni akarok: 
Amikor a diákoknak annyi, de annyi szabadideje van, hogy tanulás helyet még tüntethetnek is, rájövök, milyen fene nagy jómódban élünk. 
Erről a jómódról így ír Böjte Csaba testvér:

"Igen, folyamatos félrevert harangok mellett nem lehet családot alapítani, munkát vállalni, gyereket szülni. Abba kellene hagyjuk az állandó pánikolást, nyafogást, siránkozást és merjük kimondani a gyerekeink, fiataljaink előtt, hogy ennyi cipőnk, ruhánk soha nem volt, és őseinknek sem volt az elmúlt ezer év alatt, és azt is mondjuk el, hogy ilyen mennyiségű élelmiszer, információ, luxuscikk soha nem volt még a Kárpát-medencében. Nehéz a magyar ember sorsa? Igen, vagy 10-20 kilóval átlagban valóban nehezebb a kelleténél, és ezért kell fogyókúrázzunk. Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!  Miért sírunk? Miért űzzük el gyermekeinket, fiataljainkat falvainkból, városainkból??"

Kedves elégedetlenkedő mindenki!
Ha csak 100-150 évvel ezelőtt születünk, akkor főiskoláról, egyetemről, de még érettségiről is csak a leggazdagabb réteg álmodozhatna ám! És a többség? Talán elvégez pár osztályt. A többség akkor pár osztálynyi tudással kapálna, és túrná a földet.
Azt, hogy ma így élhetünk ahogy, hogy a még viszonylag szegényebb rétegnek is ott van a számítógép és az internet, ezt olyan embereknek köszönhetjük, akik képesek voltak a saját kényelmüket, a saját önző kis vágyaikat félretenni valami nagyobbért. Ténylegesen áldozatokat hoztak, és nem csak hogy nem magukért tették, de sokszor a saját kényelmük árán!
Nem célom történelem órát tartani, és nem akarok túl hosszan írni sem, így mindenkihez azt a tettét (azokat a tetteket) írom le, amiért a listámra került.

Ilyen emberekből szeretnék bemutatni néhányat. Szerencsére elég sokan voltak, így a teljesség igénye nélkül készül el ez a bejegyzés. Sajnos sokakat ki fogok hagyni, de ha valakiről úgy érzed, feltétlen szerepelnie KELL a bejegyzésben, írd meg kommentben, e-mailen, facebookon, vagy ahol csak szerinted el tudsz érni!

gróf Széchenyi István - A legnagyobb magyar
Végett vetett a jobbágyságnak, pedig nemes ember volt. Ha ő nincs, talán meg sem születek, hiszen édesanyám vonalán főleg parasztok (és jobbágyok), édesapám vonalán pedig nemesek sorakoznak. És nem vagyok ezzel egyedül. Hála annak, hogy a véget vetett a röghöz kötésnek, az ország fejlődni tudott (érdekes, hogy ma egyes nemzeti erők pont ezt kívánják vissza  /"a magyar föld nem eladó"/ ), és rengeteg fontos intézkedése volt (Lánchíd, lóversenypálya, MTA, stb.). Hogy megvalósulhasson a fejlődés, felajánlotta egy teljes évnyi jövedelmét! Ki az, aki erre ma hajlandó lenne? Én valószínűleg nem. Széchenyi tett az országért, a nemzetért, és nem csak szónokolt. Kossuth politikai ellenfele volt, nagyon nem kedvelték egymást, és mégis ő jellemezte "a legnagyobb magyar"-nak. 
Idézet:
"Az emberi nemnek hivatása nem rontás, pusztítás, megsemmisítés, hanem hogy munkáljon, alkosson, teremtsen."

Mohandász Karamcsand Gandhi - Mahatma Gandhi
Harcolt az embertelenség, az elnyomás, az igazságtalanság ellen. De olyan formában, amilyenben azelőtt még senki: erőszakmentességet hirdetett. Ez az ember kérem térdre kényszerítette korának leghatalmasabb és legbefolyásosabb birodalmát! Azt, hogy SEMMILYEN körülmények között nem alkalmazott erőszakot, hogy a kezét sem emelte fel, ha megütötték, hogy egy pillanatig sem rémült meg, ez úgy sokkolta a nyugatot, hogy végül is elérte célját. Börtönbe vetették, éhségsztrájkot tartott, vállalta a meghurcolást, a bántalmazást, a fenyegetést, mindent, hogy népét, az indiaikat szabadnak láthassa. Jah, és a végén a poén: ügyvéd volt. Simán élhetett volna nyugaton, gazdagon, fejlett, civilizált, európai körülmények között. Ő a mélyszegénységet választotta, mert hitt abban, hogy az embereket nem szabad kizsákmányolni.
Idézet:
"Személyes hitem teljesen egyértelmű. Szándékosan semmit sem sérthetek meg, ami él, emberi lényeket végképp nem, még ha a legnagyobb rosszat teszik is nekem és az enyéimnek."

Sztehlo Gábor - Aki reményt és jövőt adott
Róla már írtam korábban ITT. Ennek ellenére a listáról nem maradhat ki valaki, aki képes volt a kínhalált is kockáztatni azért, hogy számára vadidegen gyerekeken segítsen. Vagy fogyatékosokon, vagy rejtőzködő katonákon... úgy gondolom, amikor a lelkész úr meghalt, Krisztus ennyit mondott neki a Mennyország kapujában: "Na végre megérkeztél, már vártalak nagyon. Neked itt bérelt helyed van, hisz hányszor megmentettél te is engem, amikor egy gyermek képében eléd sodort az élet?
Idézet (nem tőle, hanem róla mondták, de ettől talán még érdekesebb...):
"Szökött német katonának vélték a fiút, és kiparancsolták a kapu elé. Velünk bent leengedtették a rolókat, a remegő fiút egy jegenye törzse elé állították, és két katona ráfogta a géppisztolyokat. Gábor abban a pillanatban kiugrott a kapun, hogy „nye szoldat”, de az oroszok félrelökték. S akkor széttárt karral a fiú elé ugrott, s már magyarul kiáltotta: „csak rajtam keresztül!” A katonák döbbenten nézték a lángoló szemű papot, leengedték a fegyvert, s lassan elmentek."

Agnes Gonxha Bojaxhiu - Kalkuttai Boldog Teréz anya
Már a szerzetesség is rengeteg lemondással jár, de Teréz anya még ezen felül vállalta azt, hogy szolgája legyen minden rászorulónak. Úgy vélte, ha valahol ilyen nagy a nyomor, mint indiába, akkor ő sem érdemli meg, hogy a kolostor kényelmében éljen. El tudom képzelni, miféle kényelem lehetett az alapból, de ő hajlandó volt még mélyebbre menni a mélyszegénységben.
Én el sem tudom képzelni, mit látott ő, ha egy éhezőre, egy betegre, egy nyomorultra nézett... de benne nem volt viszolygás, undor, félelem. Nem volt benne még csak rossz feltételezés sem. Ápolta akinek szüksége volt rá, önkéntesen ott élt a legnagyobb nyomorban. Olyan helyeken járt, ahova a legtöbben még parancsra sem mennének be, mert kis túlzással már a levegő is fertőz: egy indiai város nyomor negyedébe. Kimosta koldusok sebét, Ő valóban 24 órában szolgálta Krisztust, ahogy ez rendjének jelmondatában is szerepel.
Nem bírom ki, hogy meg ne említsem: nőként, aki a szegénységben élt, ismerte és látta a nyomort, tudatosan és határozottan MINDIG az abortusz ellen beszélt.
Lelki húgom, Mogyee bérmaszentje. Példaképnek ideális, csak bírd erővel...
Idézet:
"Ha néha a szegényeink éhen halnak, az nem azért van, mert Isten nem gondoskodott róluk, hanem mert Ön és én nem adtunk, mert nem voltunk a szeretet eszköze Isten kezében, mert nem ismertük fel Őt, Krisztust, amikor eljött újból rongyos álruhában az elhagyatott emberben."

Martin Luther King, Jr. - Az Álmodó
Egy olyan korszakban élt, amikor a feketék felszabadítása után több, mint 60 évvel még mindig másodrendű állampolgárként kezelték a négereket, a szegregációs törvények durvábbak voltak mint Mussolini fasiszta diktatúrájában a zsidósággal szembeni rendelkezések.
A már fentebb említett Gandhi hatalmas benyomást tett rá, és ő is elindította a maga erőszak nélküli harcát, aminek talán a legnagyobb eredménye az, hogy az USA elnöke Barack Obama lehet.
Amikor 1955-ben letartoztattak egy fekete nőt, mert nem adta át a helyét egy fehér férfinak, bojkottot hirdetett, amitől olyan 60%-os részvételt várt. Az eredmény őt is meglepte: több, mint 100%-os volt a részvétel, mert sok fehér is csatlakozott hozzá. Akár több kilométert is képesek voltak emberek gyalogolni, hogy kifejezzék támogatásukat. 
Ahogy Gandhit, őt is agyonlőtték, sokaknak a bögyében volt, többek között a szintén feketékből álló "fekete párducoknak", akik erőszakkal akarták elérni a céljaikat. De Martin Luther King elérte, hogy halála csak még nagyobb lángot vetett. Ő nem gyűlölettel felelt az őt ért utálatra, hanem megbékélést, megbékélést, és megbékélést akart. Nagyon ráférne a jelen Magyarországára egy cigány származású Martin Luther King, akit akár magyarok ezrei is követnek.
Idézet (az "I have a dream" című híres beszédéből):
"Van egy álmom: egy napon Georgia vöröslő dombjain a hajdani rabszolgák fiai és a hajdani rabszolgatartók fiai le tudnak ülni a testvériség asztala mellé."

Böjte Csaba - Ezrek apja az apjuk helyett
Végy egy Ceușescu korában született, erdélyben élő, magyar, katolikust, aki ráadásul még szerzetes is. Majd amikor áthelyezik papnak Dévára, akkor betőr egy üres és elhagyatott Ferences kolostorba, leverve róla a lakatott, hogy otthont adjon pár papírral sem rendelkező, büdös, koszos utcagyereknek. Na, ő Böjte Csaba.
Csaba testvér kemény ember, aki életcéljául azt választotta, amitől a legtöbb ember menekül: az utcagyerekekhez. Neki mindegy magyar, román, cigány, vagy miféle szerzet. Nem néz semmit, csak egy dolgot: szüksége van segítségre?
Csaba testvér még ma is él és aktív, hála Istennek. Hogy hányszor verték meg, csak mert jót tett? Senki sem tudja. Nem adta fel, ma is teszi a dolgát. Talán egyszer én is elmegyek hozzá önkéntes segítőnek. Ki tudja? Ha valami csapás miatt elveszteném az állásom, az első utam hozzá vezetne.
Idézet (a fentin túl):
"Isten nem teremt selejtet!"

mezeinewsee - a katekéta
Lehet meglepődni, mert egyrészt nem írtam a valódi nevét, másrészt se nem pap, se nem szerzetes... és ráadásul édes testvérem, a nővérem egészen pontosan. Hogy mit keres a listán?
Ha ezt komolyan megkérdezted, nem ismered. Oh, persze lehet, hogy fikáztad már a blogján, kritizáltad, haragudtál rá, mert csúnya dolgokat írt a kedves papbácsikról... lehet, láttad mát látásból is. De ismerni? Nem ismered.
Ő az, akiben TÉNYLEG nincs előítélet. Nemhogy rasszizmus, de előítélet sem. Akihez bármikor fordulhatsz. Aki odaadja akár a LAKÁSÁT, ha tényleg szükséged van rá. Aki az összes pénzét rákölti csóró gyerekekre, akiktől nem vár viszonzást. Aki feláldozta a múltját, feláldozza a jelenét, és feláldozza a jövőjét is azokért, akik néha a saját szüleiknek is csak terhek... 
Ő az, akiben még Sója Miklós, a cigányság nagy evangelizátora is nagy lehetőséget látott. 
Ezek csak szavak. De gyerekek tömege, talán száznál is többen gondolnak rá hálával, mert akkor mosolygott rájuk, akkor fogta meg a kezüket, és akkor hajolt le hozzájuk, amikor teljesen egyedül maradtak.
Idézet:
"Katekétának lenni kemény dolog. De ha katekéta vagy, sosem tudsz más lenni. Ha megpróbálod, boldogtalan leszel (én is próbálkoztam az abbahagyással. Nem lehet, hidd el). De ha katekétaként élsz, akkor mindig fáradtan, mindig kimerülten, sokszor megsebezve, de boldogan élhetsz."

Egy nemesember, egy ügyvéd, egy evangélikus lelkész, egy apáca, egy baptista lelkész, egy ferences szerzetes, és egy görögkatolikus katekéta. Hogy mi bennük a közös? 
Ők is ugyanolyan emberek, mint mi, de ők mind képesek voltak mindenüket feláldozni valamiért. Mozgatta őket a szeretet, szemben a gyűlölettel, a haraggal, az önzéssel. 
Voltak és vannak is még. Írjatok példákat, kedves olvasók! Nagyböjt van, ideje hogy megmutassuk: a jóság, a szeretet, Krisztus él, erős, és győz! Hogy Gandhi nem volt keresztény? Nos, Krisztust ez nem igazán érdekli... 

És visszatérve a ma elégedetlenkedő, jó dolgába beleunt pörlekedőre: azért lehettek elégedetlenek, mert voltak és vannak emberek, akik feláldozták magukat... értetek is.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy meghívtak egy római katolikus ministráns foglalkozásra, hogy tartsak előadást a görögkatolikusságról.
Az előadás egész jól sikerült, ami azt jelenti, hogy mindenki nagyon dicsérte, én pedig úgy éreztem, lehetett volna jobb is. 
Igazából nem is erről akarok írni, hanem inkább arról, mennyire nagy különbségek is vannak a különböző rítusok között. Még a katolikus egyházon belül is. De valójában még a görögkatolikus egyházon belül is. Fura volt úgy beszélni, hogy "igaz-e, hogy nálatok nincs orgona?" "igen, kivéve ahol van..."
Mert ha átlépünk a keleti és a nyugati lelkiséggel bíró görögkatolikusokon, akkor is annyi eltérés van egyházközségenként, mintha nem is egy egyházhoz tartoznának.
Van-e orgona? Van-e "félnótás" mise, vörösborral áldoztatunk-e, 3 antifóna van-e, létezik-e gitáros mise, szentségimádás, stb? Ezeknek a kérdéseknek a fele sem került elő, de a másik fele igen, és megizzasztott a válasszal. 
Elvileg mi is "egyetemesek" vagyunk, és bár tudom, hogy a rómaiaknál sem egységesek a dolgok, szerintem nálunk kicsit nagyobbak a különbségek.
Pár napja még majdnem 40 fokos lázam volt, időnként már hallucináltam is. De minden nap sikerült annyira összeszedjem magam, hogy odavonszoljam a lázas, beteg testem az ikonok elé, és ha máshogy nem, de legalább ülve elmondjam a szokásos imáimat. Azt mondtam magamba, hogy "az ima meggyógyít". A gyógyszerek persze segítettek, de biztos vagyok benne, hogy az imáimon még több is múlott. Ez a kereszténység egyik fontos része, az imádkozás. És mennyire, de mennyire másképpen imádkozik a görögkatolikus, és a római katolikus, a nyugati és a keleti ember... 
Az előadás végén, búcsúzásul megmutattam a nagyböjt egyik állandó imádságát, Szent Efrém fohászát:

"Életem Ura és Uralkodója,
ne engedd hozzám
a jóra való restség,
könnyelműség, pénzvágy
és megszólás szellemét!

Ajándékozd inkább szolgádnak
a józanság, alázatosság
állhatatosság és szeretet lelkét! 

Igen, Uram, Királyom! Add meg,
hogy megismerjem bűneimet
és meg ne ítéljem felebarátomat,
mert áldott vagy örökkön-örökké!"

Igyekeztem visszafogott lenni, nem végeztem metániát, csak keresztet vetettem, de állítólag így is nagy ámulás volt rajtam. Nekem pedig sikerült az ima elmondása alatt kicsit kizökkennem a valóságból (ami egyébként igen felemelő érzés), és kicsit elmerülni ennek az imának a mélységeiben. Nem is írok róla most többet, mert az egy külön bejegyzés hosszú. De a lényeg az, hogy az ima lelki, értelmi és érzelmi szinten is hat ránk. 
Úgy gondolom, hogy a párkapcsolatoknál ez egy nagyon fontos és kényes kérdés... hasonló szintű hit kell ugyanis a két embernél. Működhet jól két hitetlen kapcsolata. Működhet jól egy hitetlen, és egy nem nagyon hívő kapcsolata is. De egy mélyen hívő, és egy hitetlen, nem nagyon hívőé nem... mert ami az egyiknek a legfontosabb, az a másiknak nem, vagy csak alig fontos. Vagy az egyik, vagy a másik elkezd megváltozni. Amennyiben nem, úgy a kapcsolatnak minimálisak az esélyei. 
A párválasztás nehezebb dolog, mint hinné az ember, még így több párkapcsolat után is. Fura, régebben milyen mellékesnek vettem a másik hitét. 
Nagy élmény volt egy egészen más lelkiségű közegben a sajátomról beszélni, még ha csak nagyon alapszinten is. Nagy élmény volt, hogy érdekelte őket, hogy még kérdeztek is. Mindenesetre köszönöm a lehetőséget!

Van egy kép...

Egy kép, amit mélységesen utálok. Egy kép, ami képes felhúzni, ha csak egy pillantást is vetek rá. Egy kép, aminek legalább akkora az anti-teológiai jelentés tartalma, mint amekkora teológia van egy ikonban...
Ez a kép a következő:

Elemezzük ki ezt a képet!

Adott a sátán, a sötétség fejedelme, a pokol ura, és vele szemben Krisztus, a béke hercege, a megváltó. A pokol tüzes, apokaliptikus ereje csap össze a menny békéjével és harmóniájával. A jó és a rossz harca Elszánt tekintettel, acélosan megfeszülő izmokkal hadakoznak (szkandereznek), és a küzdelem tétje nem csekély: az egész világ!

Na jó... nézzük, mi is a bajom?
1. A képre nézve az első ösztönös gondolat, hogy a bal oldali rész vagány. De nem? Itt nem azt látom, hogy valami gennyes, büdös, mocskos, undorító, taszító féregszerű izé csap össze egy hatalmat árasztó, hófehér fénnyel izzó, erőt, bátorságot és hősiességet sugárzó, vonzó férfival. Itt valami erős, félelmetes hatalmas lény szkanderozik egy nyálas valakivel.
2. A kép azt sugallja, hogy itt egyenlő felek küzdenek egymással. Bár a sátán sokkal látványosabb, de Jézus térfele valamivel nagyobb, így az összhatás kb. azt adja, hogy a küzdelem még csak elkezdődött, és a kimenetel bizonytalan.
Testvérek, ez a küzdelem már eldőlt, Krisztus a kereszthalállal beteljesítette a küldetését. A sátán elbukott, és jelenleg semmiféle csata nincs, csak a vesztes fél kétségbeesett kapálózása. 
Persze mondhatjuk: és ha a kép a Megváltás ELŐTT játszódik? Jogos. Csak éppen akkor is egyenlő felek küzdenek egymással rajta, és Jézus minden egyes találkozáskor fölényesen legyőzte a sátánt.
3. A kép giccses! És ebből fakadóan, a Menny egy kicsit sem vonzó alternatíva számomra, ha a képre nézek.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de egy ilyen alkotás szerintem rengeteget árt, anélkül hogy akarna. Mert abban biztos vagyok, hogy jó szándék, és szeretet vezette, csak éppen szerintem eléggé rosszul fejezi ki a mondanivalót. Nem tudom, ki az alkotó, nem megbántani akarom, de a Világ Királyát egy szinten mutatni a sátánnal, számomra elfogadhatatlan. 
És nektek, kedves olvasók, van véleményetek a képről? Írjátok le ha igen, akár pozitív, akár negatív! Érdekelne, mások hogyan látják ezt a szkander meccset!

Akinek már fejfájása van a vallásos bejegyzéseimtől, attól elnézést kérek...

Hamarosan nagyböjt. A böjt: lemondás. A legáltalánosabb, hogy pénteken nem eszünk húst. Az elvetemültebbek szerdán se.
De valójában a böjt az valami fontosról való lemondás. Lemondás, és Istennek ajánlás. A világi életünk megnyirbálása, a lelki élet javára.
Úgy gondolom, a böjt mit sem ér ima nélkül, ahogy az ima is sokkal kevésbé hatékony böjt nélkül. A keleti hagyományban ennek sokkal nagyobb a tere, a kettőnek nagyobb az összefonódása, mint a nyugati egyházban. A böjt mértékét nehéz eltalálni. Túl keveset és túl sokat vállalni egyaránt veszélyes, egyaránt nem jó. A túl kevés szinte értéktelen. A túl sok kudarcélményt okoz. 
És megint itt a teljesítmény kényszer, ami keresztény életünk megrontója. Hiszen az ima, a böjt, ezek nem elvégzendő feladatok. Ezek az Istenhez vezető utak fontos, nagyon fontos lépcsőfokai.

És mit tegyen az, aki elveszíti a hitét? Aki elveszít valami fontosat... vagy valakit, aki fontos volt? Az ember érzékeny lény, és sok a csapás, sok a nehézség. Hogy beszéljek én az Úrról valakinek, akit valóban nagy veszteség ért? Hogy magyarázzam el neki, hogy Isten nem büntet, és igenis jól szeret?

Sehogy. A fájdalom pillanatában nem. Ezt a hibát párszor elkövettem, és most már kerülnöm kell. Istennek nem kell védőügyvéd. De az embernek, akit csapás ért, neki szüksége van valakire, aki meghallgatja, aki ott van, aki elbírja őt, a fájdalmával együtt. Az Úr megadja az erőt ahhoz, hogy megtartsunk mást. Dicsőíteni ráérünk.

Az Isten nem olyan, mint Madách művében:

"S te, Lúcifer, hallgatsz, önhitten állsz,
Dicséretemre nem találsz-e szót,
Vagy nem tetszik tán, amit alkoték?"

Mi többek vagyunk a haragunknál, a fájdalmunknál, a félelmünknél, éppen úgy, ahogy többek vagyunk az örömünknél, a kedvességünknél, a bátorságunknál. 
Csak értenénk meg végre, vagy csak törekednénk elfogadni, és szívvel megérteni az Istent, máris nem szenvednénk ennyit, ilyen dolgokon.

Rájöttem, hogy ebben a modern társadalomban az emberek lelki gondjaiért két dolog felelős (ami összefügg).
Egyszerre értékeljük magunkat túl, és alul.
Ez ellentmondásnak tűnik? Ez is, mint annyi sok minden más. Hát elemezzük, miért nem az!

Túlértékeljük magunkat:
Persze nem mindenki. De igenis, sokan vannak, vagyunk, akik képesek ilyen vagy olyan tulajdonságunkba belekapaszkodni, és ebből meríteni. A szépségünk, intelligenciánk, ügyességünk, társasági érzékünk, műveltségünk, stb. Ezek, azon túl, hogy múlandóak (a műveltség is? Igen. Ha nem ápoljuk, az is elmúlik, mert felejtünk. A korral pedig ugye sok minden együtt jár...),  de ráadásul, a valóban fontos dolgok szempontjából nagyon lényegtelenek. 
Persze nem azt mondom, hogy ne legyünk büszkék a jó tulajdonságainkra. Ahogy fentebb is írtam, én most is a "túlértékelés" ellen szólalok fel. Az egészséges büszkeség, ami keblünket melengeti, az jó dolog.
A túlzás pedig felismerhető. Vagy te, kedves olvasóm, még nem láttál saját szépségétől, eszétől, ügyességétől, erejétől elszállt embert?

Alulértékeljük magunkat:
Sok ismerősömmel beszélgetek (és bőven nem csak kamaszokról beszélek, némelyik nálam is idősebb), aki annyira elégedetlen magával, hogy ő már senkinek sem kell, hogy ő értéktelen, hogy ő semmiben nem elég jó... a kedvencem, mikor tök őszintén elkeseredik, hogy neki sosem lesz normális kapcsolata, miközben minden eszközzel érzékelteti, hogy mindenkinél szebb (ami relatív, szép, de azért szerintem van nála szebb, de ez most mindegy). 
Az ilyen ember miatt, ha ráadásul keresztény, szívem szerint a fejemet verném a falba. 
Testvér, Isten megteremtett, tudatosan ilyennek. Krisztus meghalt érted, miközben ismerte a bűneidet... neki így, ahogy vagy jó voltál. Mégis, ki vagy te, kinek képzeled te magad, hogy leértékeld azt, aki Isten gyermeke? Hogy gondolhatod, hogy nem vagy elég jó, ha Istennek az voltál?

Kit érdekel, hogy valaki nem elég szép, nem elég okos, ha hisztis, ha maradi, ha zsörtölődős, mikor az Isten országa benne van?(Lk 17, 21)
És emellett, mégis mit számít, ha szép, erős, okos? Isten országa benne van... ennél nagyobb erényt felmutatni úgy sem tud.

Az embereknek két dolgot kéne eszükbe vésniük, jóóóóó mélyen:
1. Pótolhatatlan kincs vagy! Értékes, akit az Isten direkt, és szánt szándékkal alkotott. A hibáiddal együtt. Nem egy véletlen, nem biológiai folyamatoknak hála lettél az, aki. Isten akart, Isten nem egy nőt, vagy férfit, hanem TÉGED akart. A 2. zsoltár írja, és hiszem, hogy nem csak a férfiakra vonatkozik: "Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged."
2. Az első pont nem csak rád vonatkozik, hanem arra az emberre is, akit éppen nagyon nem bírsz... óvatos legyél, Isten pontosan őt akarta, biztos oka volt rá.

Jaj, mibe keverem magam...
A mostani írásom soha nem született volna meg, ha nem kérnek fel rá külön! Indulatokat fog szülni, és a "nem értek veled egyet" típusú komment lesz az, aminek örülni fogok. Persze páran talán még egyet is értenek majd velem. A legtöbben nem. 
A téma a szex lesz, pontosabban a szüzesség, egészen pontosan a tisztaság kérdése. (Csak 18 éven felülieknek, mert ha felmegy valaki a netre, nem talál sokkal durvább dolgokat a témában, jah...) Amit leírok, az kifejezetten azoknak szól, akik kereszténynek mondják magukat! Aki nem keresztény... bajuk nekik sem lesz, ha elolvassák, de nem ti vagytok a célközönség, kedves nem keresztény olvasók!
NAGYON hosszú lesz. Ennek ellenére, úgy vélem, érdemes átrágni magunkat rajta, én pedig mindent megteszek, hogy izgalmas stílusban adjam elő magam.

Ami nagyon fontos: 
NEM ÍTÉLLEK EL, HA NEM ÍGY GONDOLOD! De azért gondolkodj el ezen, amit itt hosszasan összehordok. De akkor sem ítélkeznék ilyesmi miatt, ha lenne rá erkölcsi alapom. Amim már régen nincsen. 

Amit tudunk: az Egyház tiltja a házasság előtti szexet. 
Elsőnek ezt szeretném kicsit nagyító alá venni. 
Az Egyház (gyakorlatilag minden élő ága,) ellenzi a házasságon kívüli szexet. Ez így a pontosabb.
Lényeges különbség van a két definíció között.
 Kedves olvasók, had kérdezzem meg: miért ez az Egyház tanítása? Miért fáj az bárkinek is, ha két fiatal szexuális értelemben is együtt van? Irigységből, amiért a papok nem szexelhetnek? Ez max. a római katolikus papokra igaz, a keleti keresztények papjai házasodhatnak. A protestáns egyházak lelkészrei szintén, pedig ők is ezt tanítják. Akkor miért? Gonoszságból? Ostobaságból? Maradiságból? Mégis, mi értelme van (vulgáris leszek), nem dugni, ha szeretjük egymást?

Elöljáróban úgy tisztességes, ha leírom: én már nem vagyok szűz, sőt, nem is egy lánnyal voltam már életem folyamán. Felvetődhet a jogos kérdés: akkor miről beszélek én itt?
Nos, annak, hogy én így éltem ahogy, ugyanaz az oka, amiért sokan baromságnak gondolják ezt a tanítását a különböző egyházaknak. Az ok nem más, mint hogy (kövezésre felkészülni) bitang szarul tanítják!

Tisztelt paptestvérek, lelkészek, hitoktatók, és bárki, aki egyházi berkeken belül tanítja az ifjúságot:
AZ EMBEREKNEK FOGALMA SINCS, MIÉRT TEKINTI AZ EGYHÁZ BŰNNEK A HÁZASSÁGON KÍVÜLI SZEXUÁLIS EGYÜTTLÉTET!
Katolikus / ortodox hívő esetében talán meggyónja, protestánsként még csak azt sem. Megismerkedik a lány és a srác, megszeretik egymást, megtörténik. Mi ezzel a baj?

Hogy ezek a fiatal emberek örökre meg vannak rabolva. Az. 
Testvérek, mielőtt a már sokat emlegetett kérdésekre és felvetésekre válaszolnék, leírnék még egy kis beékelt gondolatot: nem érdekel, ha szexeltek. Semmi közöm hozzá, ki kivel kefél. Hidegen hagy, hogy szerelemből, vagy testi vágyból teszed. Nekem aztán nem kell megfelelni. Mindenki azt csinál, amit akar. Szabad akaratot kaptunk? Élhetünk vele. 
Amit leírok, az csupán a meggyőződésem, ami hosszú évek alatt alakult ki, mikor végre felfogtam, MIÉRT bűn ez. Ha nem találkozom pár nagyszerű emberrel, talán a mai napig nem tudnám én sem.

Szóval:

Amit most ki kell jelentsek dogmatikusan: a kereszténységben a párkapcsolatok, az együttjárás, stb. mind a házasság előkészítése. Azt az embert keressük, akit örökké társunkká kívánunk választani. A szexuális aktus, mármint konkrétan a teljes nemi közösség, azaz a tényleges behatolás pedig egy óriási dolog: test és lélek egyesülése. Innentől a két ember eggyé válik, azzá az egésszé, aminek Isten látni szeretné. A test később szétválik, a lélek azonban erre képtelen. Ahogy a test nem képes örökké együtt maradni, a lélek nem képes elválni attól, amivel valaha eggyé lett. Nézzünk egy gyakorlati példát. A példa szereplői Jancsi és Juliska lesznek. Nem János és Júlia. Ezek fiktív emberkék, aki magára veszi, az hülye.
No, Jancsi egy rendes, katolikus fiú. Erős a hite, jár templomba, de világi közegben él. Tudja, hogy "dugni nem szabad, majd csak a házasságban." Jancsi 17 éves, és a házasság rohadt messze van. De ugye ösztönei meg vannak, és hála az internetnek, pornót is látott már, nem keveset. És ott van Juliska, a rendes lány, 17 éves. Ezek összetalálkoznak. Járnak, nem járnak, lényegtelen. Szimpatikusak egymásnak, vagy csak sokat isznak a buliban, vagy ténylegesen több hónapja járnak. A lényeg, hogy lefekszenek.
Történt itt valami rossz?
Egyiknek sincs párja, vagy kifejezetten együtt járnak. Mindketten akarták. Mindketten élvezték. 
A testük egyesült, a lelkük egyesült. 
No, Jancsi és Juliska útja ketté válik. Vagy jártak és szakítottak, vagy össze se jöttek. Juliska megismerkedik egy másik, még szűz fiúval. Lefekszenek.
Mi történt a testükkel?
Feltételezhetjük, hogy kölcsönösen élvezetet okoznak egymásnak. 
Mi történik a lelkükkel?
Ők azt hiszik, hogy ez:

Pedig neeeem... nagyon nem...
Hiszen a lélek nem szakad el. A lélek amivel valaha egyesült, azzal együtt marad...
Valójában ez történt a lelkükkel:

Ne reménykedjünk testvérek, a lélek, amíg mi "őszinte érzelmekből" szeretkezünk egy emberrel, szintén szeretkezik, vagyis inkább átéli az aktust MINDEN ember lelkével, akikkel a pár két tagja valaha is átélte.
Durva? Nem hiszed? Ilyen nincs? 
Akkor mégis, miért ne akarná Isten, hogy csináld, ha csak simán jó, és nincs benne semmi rossz, amíg őszinte szerelemből teszed? 
Persze Jancsi későbbi partnerei sem járnak ám jobban.

Ráadásul nem véletlen hívják az "ártatlanság elvesztésének". 
Ameddig meg nem történik az emberrel, addig rengeteg dolgot beleképzel a dologba. Azt akarjuk, hogy "tökéletes legyen". Hogy mi a tökéletes, az már más tészta, főleg srácoknak az, ha végre túl van rajta. A lányok lelkibben állnak ehhez hozzá.
Na, és mégis mennyi idő és alkalom kell a "minden tökéletes legyen"-től a "nem rakétakilövésre készülsz, hanem kefélni" szintig? (Második idézet az Amerikai Pitéből.)

Vegyünk egy Jancsit.
Ennek a Jancsinak rohadt nagy a szexuális potenciálja. De tényleg nagyon nagy. 20 éves, és még senkivel sem volt. Persze már mondta, hogy átesett rajta, de még nem, kamuzott, mert szégyellte, hogy még szűz.
De 20 éves korában megismerkedik egy lánnyal. Közeli haverok, majdnem barátok lesznek. Egyszer a lány nála alszik, megtörténik az első aktus életében. A csajnak ez nem sokat jelent, neki Jancsi a sokadik, Jancsinak rengeteget. 
Köztük több dolog nem történik, Jancsi éli az életét. Jancsi jó katolikus, meggyónja a dolgot, de becsületesen elmondja azt is, hogy nem érti, mi volt ebben a bűn. A papbácsi elmondja, hogy fontos a tisztaság.
Jancsi egy év múlva megismerkedik egy lányba, akibe bele is szeret, és a lány is vonzódik Jancsihoz. Azonban a lánynak van kapcsolata. De elég szar a kapcsolat. Kilépni azonban nem tud. Többször is lefekszenek Jancsival is, és mindkettőjükben ott van a lelkiismeret furdalás. Nem is megy sokáig, szétmennek Jancsival, a lány az eredeti kapcsolatban marad.
Jancsi ezeket a dolgokat sorozatosan meggyónja, és most már lelkiismeret furdalása is van, de nem a szexért, hanem azért, mert végül is egy harmadik fél lett egy kapcsolatban.
Jancsi évekkel később megismer egy másik lányt, vele is lefekszik, össze is jönnek, de nem szerelmes, és szakítanak. A lány azonban még mindig szereti, és évek múlva sem szabadul Jancsi emlékétől.
Jancsi pedig ezt is meggyónja.

Nézzük, mi is történt itt. 
1. Jancsi lefeküdt egy csajjal, akinek ez kb. semmit sem jelentett.
2. Többször lefeküdt egy csajjal, akinek pasija volt.
3. Lefeküdt egy csajjal, aki évek múltán is vonzódik hozzá, pedig nem is találkoztak.
Mi volt itt a legnagyobb bűn?
Meglepő válasz:
Az első alkalomnál.
Jancsi ott elvesztette az ártatlanságát, a gátat, ami ha nem szakad át, a másik két eset meg sem történik. Így belemászott egy kapcsolatba, lelkiismeret furdalást okozott két embernek, és féltékenységet, és persze félelmet egy harmadiknak. Majd játszott akaratán kívül egy másik emberi lény érzéseivel. Jah, és az elsőnél neki is szar volt, hogy a partnerének ez mennyire semmit sem jelentett.
Ha Jancsi nem csak tudja, de érzi és elhiszi, hogy az Isten nem szemétségből tiltja, hanem azért, mert neki jobb, ha ez a dolog csak a ténylegesen igazival történik meg, akkor mennyi emberi sors lett volna kevésbé rossz?
A sok biszexuális orgiába kényszerített lelket most ne is említsük meg...

Ráadásul ez egy aljas dolog, hogy emberként bizony akaratlanul is összehasonlítjuk majd a feleségünk (férjünk, lányok esetében) teljesítményét a többiekkel.
Én is meg tudom nevezni, kinek volt a legjobb a kéz technikája, kinek volt a legjobb a szájával történt dolog, és kivel volt a legjobb maga az aktus. Minden részletre kimenően tudom, kivel volt a legjobb csókolózni. 
Úriember vagyok, én ezt nem fogom sosem mondani a leendőbelimnek, ha a feleségem lesz. De belül, a tudatalattimban igenis ott lesz. Tisztességes-e vajon azzal, akit tényleg szeretek, hogy valahol mélyen belül tudom, hogy az önzetlen gesztus, amit felém tesz, az kb. a 3. legjobb csak nekem az életben eddig? 
Kérdés, mennyire kapott meg engem teljesen? 

Másik gond, hogy bizony, "amiről nem tudsz, az nem hiányzik". De ha már kóstoltad... akkor tényleg jobban akarod, mint előtte. Hiszen tudod, mitől fosztod meg magad. Könnyebben hallgatsz az ösztönre. És azon kapod magad, hogy olyannal is lefeküdtél, aki már nem "teljes szívből", csak "szimpatikus".

Aztán persze a kérdés: ha szeretitek egymást, miért nem házasodtok össze? Túl fiatalok vagytok? Nem vagytok még készek rá? Indok rengeteg van. De érdekes, hogy felvállalni az egész világ és Isten színe előtt, hogy nekem mostantól csak Ő kell, és senki más (ez a házasság) az nem megy, de a lelkemet és a testemet is odaadni teljesen, amennyire csak az ember Isten nélkül képes, na az igen...

Jah, de mit pofázok én itt? Hiszen én sem vagyok szűz! Ne álszenteskedj Xinaf, ha így gondolod, miért csináltad? 
Jogos. És ismét leírom:
Engem tényleg nem érdekel, kivel feküdtél le eddig, és kivel fogsz a jövőben. Látom, sok kereszténynek fel sem merül a gondolat, hogy NE tegye. Ahogy érzitek. Csak ne hazudjatok magatoknak! Ne higgyétek, hogy ezt csak úgy poénból tiltják! 
Vállaljátok, hogy mit tesztek a lelketekkel, vállaljátok fel, hogy megraboljátok a későbbi társatokat. Viseljük tetteink és döntéseink következményét.

A végére némi pozitív gondolat:
Az ártatlanság visszanyerhető? Igen. Iszonyú nehezen. Lemondás kell hozzá, böjt kell hozzá, ima kell hozzá, és leginkább elhatározás. A lényeg ez. Akarni kell. És a másik kulcs: a BŰNBÁNAT.
Ha nem fogadjuk el, hogy ez bűn... akkor miről beszélünk? Az Egyház, és gyakorlatilag minden egyház hülyeséget tanít, a Biblia hülyeséget ír.
Lehet. 
Amennyiben nem így van, akkor pedig, valahol lehet mégis bűn. Ettől még írhattam mondjuk én is baromságot. Ha nincs igazam, de bűnnek gondolod, gondolkodj el, testvérem, miért az? 
És bűnbánat... bűnbánat... 
Nem önutálat, nem önsanyargatás. A bűnbánat a bűn bánata. Ez a katolikusoknál és az ortodoxoknál a gyónásban csúcsosodik ki. 

Jah, igen, nem feleltem a kérdésre: ha így gondolom, miért követtem el többször ezt a bűnt?
Mert még nem így gondoltam.

És vádolom a papokat és lelkészeket, és az Egyházban dolgozó minden tanítót, hogy ez a téma nincs a helyén kezelve! A szexualitás nem csak a nemi aktusból áll! Nem akkor vagyunk jó keresztények, ha a házasságig SEMMI sem történik, majd egyszercsak ránk szakad a szabadság, és nosza mindent bele!
Hány megnyomorított nő van vajon emiatt a szemlélet miatt a világban? Belegondolni is rossz...
Pedig a szexualitás az Isten AJÁNDÉKA!
Azért kaptuk, hogy boldogok legyünk!
De boldog, valóban boldog csak úgy lehet az ember, ha az Isten akaratát teljesíti.
Jah, hogy te is lefeküdtetek, és csodálatos volt, és boldogok voltál? Testvér, te (és én is, bizony... tudom, hogy én is) elvesztettünk valamit. Sosem tapasztalhatjuk már meg, de képzeljük el: milyen szép lett volna, ha azzal éljük át, akit Isten nekünk rendelt, és akire velünk együtt az áldását adta! Ez egy csodálatos dolog, ami már-már ima, imádása és dicsőítése Istennek!
Én pedig e helyett a dicsőítés helyett kaptam 15 percnyi testi gyönyört.

A végére pedig idézük fel Szent Pál gondolatait a témában:

"Vagy nem tudjátok, hogy a ti testetek a Krisztus tagja? Most tehát azok, akik a Krisztus tagjai, parázna nő tagjaivá legyenek? Szó sem lehet róla! ¹⁶Vagy nem tudjátok, hogy aki parázna nővel egyesül, egy testté lesz vele? Mert - amint az Írás mondja - "lesznek ketten egy testté."  ¹⁷Aki pedig az Úrral egyesül, egy Lélek ővele. ¹⁸Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik. ¹⁹Vagy nem tudjátok, hogy testetek, amit Istentől kaptatok, a bennetek levő Szentlélek temploma, és ezért nem a magatokéi vagytok?"
(1Kor 6,15-19)

Sok mindenre kapok téma javaslatot mostanában. Írjak erről, írjak arról... nem nagyon szoktam megrendelésre dolgozni. Most azonban több témát tervben áll valóban megírni. Ami miatt ez most mégsem következik be, az a félelmetes kialvatlanságom.

Így hát, kedves olvasók, türelmeteket kérem! Lesz sok-sok írás, aminek nagy részét TI, az OLVASÓK kértétek!

Kedves olvasók, ez most megint egy "vallásos izé" bejegyzés lesz, szóval akit ez nem érdekel: kára nem lesz belőle, ha elolvassa, de megértem azt is, aki inkább kihagyja.

Az Úr megbocsájtása végtelen, és ez így egy nagyon jól hangzó frázis. De tényleg, tök jól hangzik, nem? Pontosan ezért kicsit közhelyes. Könnyű egy legyintéssel elintézni.
Az Úr jóságos, megbocsát, szeret. Olyan, mint ha az időjárásról beszélnénk, és azt mondanánk: esik. És az eső nedves.
Nem tudom, ki olyan elvetemült, mint én, hogy ezeken a szavakon kicsit elmerengjen. Mit is jelent a végtelen megbocsátás? 
A véges megbocsátást elég jól ismerjük mind. Szinte szállóige, több könyv is előtte már (pl. a Shogun című, zseniális alkotás) a következő mondatot: "Isten talán megbocsát, de én nem!" Pedig...
Ha végignézem az életemet, csak a bűn szempontjából, hála a gyónás szentségének (és ezen keresztül is az Isten nyilvánul meg ugye), nem sok bűn nyomja a lelkem. De amiket viszont elkövettem már... 
Eredetileg lelkesen le akartam írni pár példát, de végül mégsem. Nem írom le, mert ha az Úr megbocsájtásában részesített, nem kéne felemlegetni... de a lényeg:

Az Isten megbocsátása erősebb, mint a bűn! 

Ez egy nagyon fontos mondat. Ha nem így lenne, sok minden miatt utálhatnám magam. Szégyenletes dolgokat követtem el. Többet is. Méltatlanul nagy kegyelmet kaptam az Úrtól. Rengeteg imám talál meghallgatásra. A római szertartás mondja: "Ne bűneinket nézd, hanem Egyházad hitét!"
Én is szoktam ezt imádkozni. Hogy ne a bűneimre tekints, hanem a szándékomra, és a hitemre!

A lényeg az, hogy az Isten sokkal bölcsebben ítél, mint mi. Hiszen ő mindent lát, látja a múltunkat, a körülményeinket, a motivációinkat, a személyiségünk alakulását... talán ezért nem zavar a gondolat, hogy meghalt azokért is a kereszten, akik anno régen engem úgy összevertek, hogy majdnem megvakultam. És még sokakért, akik ártottak nekem. Ezúton is leírom, nem nekik (hiszen úgy sem olvasnak), hanem inkább magamnak talán: MEGBOCSÁTOK NEKTEK! 
Amikor megbocsátok valakinek, az Isten ítéletére bízom. Lehet, nem kapok elégtételt az elszenvedett sérelmekért a földön. Talán egy patkánylyukba halok meg egyedül, míg a gazdag pacák, aki oda juttatott, fényűzően él. De elhiszem, hogy az Isten az igazságos bíró, aki jól szereti az embereket, engem is. 
Megbocsátok neked, bárki legyél is, aki ártottál. 
És én is ezt kérem az Úrtól! 

"Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!

Sajnos nem vagyok mentes az ítélkezéstől, de próbálom tudatosan kerülni. Nehéz az Isten arcát látni egy részeg rohadékban, aki éppen kötekszik velem a villamoson. Nem is nagyon megy...

Közeledik a nagyböjt, szépen lassan. Remek lehetőség kicsit magunkba nézni. 
Például nagy kihívás, és ez sem nagyon megy (sőt), hogy ne mentegessem magam! Ha csinálok valamit, amit nagyon nem kéne (bűn), akkor ne "magyarázzam meg", miért tettem, hanem minden "de" nélkül az Isten bocsánatát kérni... nehéz, kutya nehéz feladat. De megéri. Ha sikerül, ugyanis csodálatos dolog történik: maga az Úr fog minket mentegetni! Maga Krisztus keresi majd a felmentő körülményeket! Hiszen ő védelmez minket, ő a mi erősségünk. De ha megvédjük magunkat, akkor teret ad nekünk!

Szóval, nehéz iga ez a kereszténység, súlyos Krisztus keresztje, de mindennél jobban megéri végigcipelni az úton. A megváltás vár az út végén.

KIEGÉSZÍTÉS!

Persze nem azt akarom sugallani, hogy "a bűn nem nagy dolog, a megbocsátás erősebb"... A bűn ÓRIÁSI dolog. Voltaképpen szétszakítja az Isten-ember kapcsolatot. Brutális dolog, árulás, tőrdöfés. Mint amikor elárulod a legközelebbi, legjobb barátod.
"Bűneink zsoldja a halál." És ezt a zsoldot Krisztus fizette meg helyettünk. "A mi bűneinkért szúrták át, a mi vétkeinkért törték össze..." Tehát neki kellett ártatlanul szenvednie, vállalni a megostorozást, ami egy véres, és kegyetlen eljárást, majd a kereszthalált, ami borzasztó haláltusa. A megaláztatást, a nép gyűlöletét. Neki, aki SEMMI rosszat nem tett. És miért? Mert pl. én nem tudom visszafogni a szexuális vágyaimat, mert pl. én ítélkezek mások felett, mert pl. én jobbnak gondolom magam másnál, és lenézem... azért a sok én, mert a mások bűneivel számoljanak el mások. Bűneink zsoldja a halál, és nem a súlyos bűneinké. Nincs súlyossági mérő! Ezért sincs nagyon jogunk ítélkezni más felett. Mert ha ő bűnös, én is az vagyok. Vagy talán én nem vétettem az Úr törvényei ellen? 
És ezek után kaptuk meg Isten bocsánatát... ez egyszerre gyönyörű és félelmetes.

Régebben láttam egy nagyon jó képet... kedves olvasók, aki érti egyáltalán, mi a poén, az jó eséllyel elmúlt 20 éves :D

Ütős...

Amikor én kamasz lettem, és elkezdtem zenehallgatással foglalkozni, az már a 2000-es évek elejére tehető. Akkor még nem létezett Mp3, és Mp4 lejátszó, legalábbis itt Magyarországon nem. 
A discmanek már elég elterjedtek voltak, de még nem néztek furán az emberre a walkman miatt sem.

Ennek az oka talán az volt, hogy a cd-ket akkor még arany árban mérték, ráadásul nem nagyon lehetett velük kocogni, mivel igencsak megakadt a rázkódástól a zene. 
Persze egy idő után már jöttek a rázkódás védelemmel ellátott példányok, amik voltaképpen rendelkeztek egy pár másodpernyi memóriával. A lejátszónk szépen előre rögzített pár másodpercet, és ha véletlen megakadt a zene (mert nagyobbat léptünk, pl. :D), akkor is tudta játszani tovább. Később még ennél is tovább ment a tudomány, és jöttek mp3-as discmanek, amik már mp3-as felvételt is le tudtak játszani, és ezáltal nyíltan törvény sértést támogattak. (Hiszen akkor még nem nagyon volt legális szám letöltés. Persze valamennyire igen, de nem ilyenekkel voltak teleírva a cd-k otthon.
A probléma az volt ezekkel, hogy a cd-k igen sérülékeny jószágok. Az ujjlenyomatok, a karcolások, és gyakorlatilag BÁRMI kinyírta a felvételt, ahol onnantól örökre megakadt, ugrott, vagy statikus zörejekkel egészült ki a kedvenc dalunk. Elég frusztráló volt.

De ugorjunk kicsit vissza az időben, a képen is látható szerkezethez. Nem, nem a ceruzára gondolok :D
A walkmanek nagy előnye volt, hogy kocogás, vagy a busz utáni futás sem nagyon befolyásolta a lejátszás minőségét. Viszont ami gond volt vele, hogy a régi, vagy sokszor használt szalagokat bekapta, és alkalmanként el is szakította. Viszont maga a kazetta kisebb helyen is elfért, kényelmesebb volt pár kazit magaddal vinni, mint pár cd-t... ellenben nem nagyon volt lehetőség szám választásra, így alaposan meg kellett fontold, mit is akarsz valójában hallgatni. Persze lehetett rajtuk tekerni, némelyiken előre és hátra is, az viszont zabálta az elemet. Márpedig, ahogy merült az elem, úgy lett a zene egyre lassabb és mélyebb... és közel élvezhetetlen. Aki nem akarta a fél keresetét elemekre költeni, az előtt két út állt:

1. Mindig végighallgatta az egész kazettát, és csak úgy fordította meg, ha valóban lejárt. Ez szerintem csak a legritkább esetben történt meg, már csak azért is, mert ha valami csoda folytán mégsem eredeti, hanem átvett kazettát akartunk hallgatni (aminek a minősége egyébként érezhetően romlott minden másolásnál), akkor előfordulhatott, hogy a másolat kazettáján hosszabb volt a szalag. Oh, igen... ugyanis az eredeti felvételek esetén a kazetta hossza megegyezett a felvétel hosszával. Igen ám, de egy 40 perces felvétel átvételekor egy 60 perces kazettán vagy maradt 20 perc üresjárat, vagy kipótoltuk valamivel. (Mármint az, aki csinált ilyet, a becsületes polgárok, mint én, persze sosem vetemedtek volna ilyen aljasságra :D) 

2. Manuálisan, kézzel tekerte a szalagot. Ez alatt nem szó szerint kezet értek... és itt jön be a kép a képbe! (Remek szóvicc rovatunkat olvashatták.) Némi gyakorlás után, egy ceruzával vagy tollal bárki képes volt pillanatok alatt áttekerni akár egy egész kazettát. Ez sok esetben úgy nézett ki, mint ha az illető az utcán, sétálás körben egy körfűrészt is tartana a kezében, mivel a lazán, fél kézben tartott ceruza tetején pörgő kazi igencsak alkalmasnak tűnt az emberölésre! Mi pedig az egyik kazettán hallható dalt dúdolgatva, a szám ütemére tekertük megnyúlt szalagú adathordozónkat, és emiatt a világon senki sem nézett ránk furcsán.

Az mp3 lejátszók megjelenése gyakorlatilag véget vetett ennek a két szépreményű hordozható lejátszónak. Hiszen ezek a kis készülékek egyrészt valóban kicsik, sokkal kisebbek, mint a legszűkösebben megtervezett walkman, de közben mégis rájuk fér rengeteg zene (a legkisebb memóriájú vacak is elbírt 3-4 albumot, amit akkoriban hihetetlenül óriási mennyiségként éltünk meg). Rendelkezett a discmanek minden előnyével, a jó minőségű hang (hiszen nem tudott nyúlni a szalag, és ha merült az elem, nem lassult be a zene), a számléptetés, és a többi luxussal, de egyetlen hátrányával sem, hiszen az mp3 formátum nem karistolódik, és nem nagyon érdekli a rázkódás sem. 
Ma már ez is hatalmasat fejlődött, ugye megjelentek az mp4 lejátszók, amik már videót is lejátszanak, kijelzőjük van, ami szép képet ad, ÉS MÉG ÍGY IS KISEBBEK, MINT EGY DISCMAN! :D És ugye legújabban már a telefonunk is tökéletesen alkalmas a zene lejátszására.

Azonban egy dolog hiányzik ezekből a modern csodákból, sőt, ez még a dicmanből is. Van egy, egyetlen egy dolog, amit csak a walkman tudott felmutatni: a hangulat. 
A számok vadászása, hogy pusztán az érzés alapján pörgeted kedvenc kazettád a szétrágott végű tolladon, és amikor úgy érzed, na MOST vagy annál a számnál, amire vadászol (és szerinted kb. a 3-4. szám lehet :D), ezért abbahagyod a tekerést, beteszed a lejátszóba, majd kiveszed és megfordítod, majd visszateszed, mert a nagy sietségben a másik oldalt tetted be, és végül majd rájössz, hogy a számot eltaláltad ugyan, de pont a közepébe trafáltál...
Semmi baj! Kazetta ki, pörgetünk tovább, megáll, betesz, elindít, de mellényom, basszus, pont a tekerésbe. Időbe megállít, kivesz, manuálisan visszateker (közben annyi hőenergia termelődött, amennyiből akár az albumot le lehetne játszani), betesz, elindít, és a szám másfeledik percéig boldog vigyor a képünkön. Utána ez lelohad, mivel az elem pont ekkor kezd lemerülni, és a pörgős számból gyászdal lett...
Oké, ez persze nem vonzó dolog, de aki átélte, most tutira nagyot nosztalgiázott :) És igenis, hangulata volt látni, hogy emberek kazettát pörgetve mennek az utcán!

Olyan korban élek én is, amit majd talán a gyerekeim, unokáim, az ő gyerekeik, stb. majd tanulni fognak történelemből...

- Részese voltam a rendszerváltásnak. Igaz, alig pár éves kisgyermekként, de éltem, amikor kimondták, hogy Magyarország mostantól nem népköztársaság, hanem köztársaság. 
- Megéltem Magyarország NATO csatlakozását. 
- A többiekkel együtt én is Európai Uniós polgár lettem, pedig nem annak születtem.

Biztosan sok más jelentős esemény is történt, és történni fog 1987 és a halálom éve között. De ezeket biztosan feljegyzi a történelem.
Nem tudom, ki hogy van vele, de nagy titokban azért ott van bennem a vágy, hogy valami nagyot tegyek... hogy valami maradandót alkossak. "Történelmet írjak". Régebben aktívabban élt bennem az ilyen típusú vágy, ma már csendesebben. A nagy hőstettek korszaka leáldozott, és helyüket átvette a vágy egy normális életre.
Kamaszként az ember feltaláló akar lenni. Sikeres író, vezető politikus, hős kalandor, cégvezető... olyan valaki, aki úgymond "valaki".
Ugyanolyan kondíciókkal indulunk mi is, vagy legalábbis nem nagyon eltérővel, mint akik ismert emberek lettek. Akiket évszázadok múltán is felemlegetnek. Akik bekerülnek a tananyagba. Mégis mi a különbség köztem és József Attila között? Édesapám és Lenin között? Alister és Rejtő Jenő között? Közted, és egy másik, történelmi személy között? Persze az ideológiákat leszámítva. Nem ez az érdekes. 
A tűz... az akarat. 
Én is kirobbanthatnék valamiféle kulturális forradalmat. Állhatnék a szélben, miközben villámok szelik át az eget, előttem több ezer ember, én pedig nagy hangon kiálthatnám bele a mikrofonba: "Együtt erősek vagyunk!" És a tömeg morajlása elnyomná a mennydörgést...
Vagy akár én is írhatnék könyvet. Amit később több százezren elolvasnak, és kinézik azt a társaságból, aki nem ismeri...

És még rengeteg hasonlót tehetnék, vagy tehettem volna. De nekem nem adatott meg sem akarat, sem karizma, sem tehetség hozzá. Viszont rájöttem, hogy ha ezrek nem is fogják a nevem skandálni, páran azért lesznek, akik  majd emlékeznek rám, mikor nem leszek. 
Gyerekek, akikből majd felnőttek lesznek, és visszagondolnak rám, aki cserkésztáborban a vezetőjük voltam.
Fiatalok, akiknek nemrég a szalagavatóján voltam, de majd családanyák lesznek, gyerekeket szülnek... 
A barátaim, akik ismernek évek óta, láttak a legmélyebb korszakomban, és részesei voltak az életemnek.
A családom, akikből "nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága..."
Ki tudja, még kik...
Nem tudom, mi vár még rám. De úgy gondolom, nekem már most is sikeres életem van. Nincs ugyan házam és autóm, de olyan szeretet vesz körül, amiről sok milliomos csak álmodik. Ha vágyom valamire, megveszem. Ha éhes vagyok, kajálok. Ha unatkozom, vagy ha egyedül érzem magam, van kihez szóljak. 

Kamaszként azt hittem, akkor leszek sikeres, ha valami nagyot alkotok. 
Mostanra rájöttem, hogy akkor én sikeres vagyok, mert már most is rengeteg nagyot alkottam. És te, pénzt, sikert és csillogást vadászó embertársam, akinek ezek a dolgok alap pilléreid. Szánlak téged.
Az Úr kezében a sorsom, nincs nála biztosabb pont a világon.

Nehezen jönnek a szavak...
Ha egyszer lesznek gyerekeim, egy tipikus szülői adottságot biztos birtokolni fogok: örökké az én kicsikémnek fogom látni. Akkor is, mikor majd az esküvője lesz.

Szalagavatón voltam.
Évek óta vártam ezt a napot. Olyan nagyon távolinak tűnt amikor először szóba került, és mostanra már túl is vagyok rajta. Talán azért, mert még élénken bennem él a saját szalagavatóm emléke. A tánc, a bakik... minden. A szalagavató nekem kicsit a felnőtt korszak kapuja. Persze lehet ezt mondani a 18. életév betöltésére, vagy az első munkanapra, vagy az egyetem befejezésére. Ízlés dolga, én amikor a szalagavatón belenéztem a tükörbe, akkor éreztem először, hogy nem egy suttyó kis kamaszgyerek néz vissza rám.
Hát így mentem el a cserkészhúgaim (és nem cserkészhúgaim, de fontos ismerősök) szalagavatójára.
Összesen majd egy tucat embert is ismertem azok közül, akik ott voltak. Cserkészeim, szülők, vagy a barátjuk... és igen, magával ragadó élmény volt látni, hogy Judit milyen szépen táncol (ha olvasná, azt hinné, gúnyolódok. Pedig nem. Tényleg szépen mozgott nagyon), vagy Noémi és a párja mennyire át tudták adni a táncnak a lényegét, mert (szerelmespárról lévén szó) amikor a koreográfia szerint a srác végigsimít a lány combján, ő ezt ténylegesen megtette, míg a legtöbben megérinteni sem merték a lányokat :) Jó volt látni újra Balut és "a kicsi Bellát" is... de most ki is emelnék 3 embert. Azt a hármat, akik a legközelebb állnak hozzám a résztvevők közül. Nicknevekkel, ABC sorrend szerint Carlota, Fenopy, és Mogyee...
Jó is, hogy Carlota az első, mert őt kevesebb ideje ismerem, emlékeim szerint 16 volt, mikor először találkoztunk egy buliban. Nekem sokan örülnek, ha meglátnak, de ilyen vehemens nyakamba vetődést csak tőle szoktam kapni, értékelem is! Ezúton is üzenem neked drágám, hogy TÉNYLEG tetszett a táncotok, és tök komolyan mondom, hogy aranyosak voltatok. Igen, volt benne hiba. Na és? És ahogy elnéztem szép ruhába, gyakorlatilag felnőtt nőként, úgy vélem, nincs oka rá, hogy ne legyen magabiztos. Fel a fejjel, csak előre! Annyit még elmondok, hogy meghatóan örült nekem, amit ezúton is köszönök. És bocsánat, amiért ilyen röviden nyilatkoztam csak róla, de szerintem érthető lesz...
Fenopy és Mogyee kicsit más tészta... Ez most hosszú lesz, de az érzéseim is elég bonyolultak voltak. 
Látok egy kislányt, aki vidáman ül a buszon, és spontán énekel. Aztán most látok egy fiatal nőt, akit egy fiatal srác kísér... majd ismét egy kislányt, aki nem akart cserkésztáborban együtt őrködni fiúval, és egyszer beszólt nekem, amiért Supernemet hallgatok... majd egy felnőtt nőt, akinek minden mozdulata kecses. 
És látok egy másik kislányt is, aki teáscsésze nagyságú szemekkel, ámulva bámul ránk, a nagy és komoly felnőtt srácokra, és issza minden szavunk. Majd egy fiatal nőt, aki tánc közben szélesen mosolyog. Majd megint egy kislányt, aki tökre belelkesült, amiért én is szeretem az István a királyt... és megint egy felnőtt nőt, aki a bátyjával táncol...
És itt van bennem ez a kettős kép. 12-13 éves korotoktól ismerlek titeket, és láttalak felnőni. Amikor kollégáknak meséltem, hogy vannak ilyen és ilyen korú lányok a cserkész csapatomban, rögtön azt kérdezték: "és megdugtad őket?", mire én teljesen megdöbbentem, és persze rögtön mondtam, hogy nem. És ezt nem is értették. Egészen pontosan azt hitték, szerénykedem. Pedig hogy néznék én rátok úgy? Hiszen akármilyen dögös, vagány, szép nőkké váltatok az évek alatt, rátok nézek, és csak az agyam egyik fele látja a valóságot. A másik fele azt látja, akit vigasztaltam, amikor sírt, aki a nyakamba ugrott mikor öröm érte, aki kétségbeesetten próbált megtanítani táncolni, akit hazakísértem esténként, akinek különpróbát adtam, és láttam, hogy meghatódott, akit engedtem elszaladni, mikor rossz hírt kapott, és nem álltam elé, hogy csakazértis megoldjam a gondjait, akinek elmentem a fellépésére, akit megkajáltattam egy gyorsétteremben, mikor éhes volt... és szerintem több száz soron át folytathatnám. 
Nem vagyok olyan ember, aki 24 órában szokott sírni, de most többször is nedves volt a szemem... borzasztó, aggódós apuka leszek, már látom. Ha miattatok így meghatódtam, mégis mit fogok érezni akkor, amikor egy olyan ember szalagavatójára megyek, akit tartottam a karomban? 

Na, ezt a pár gondolatot egyszerűen fizikálisan nem voltam képes kimondani ott a helyszínen. Élő szóban amúgy sem könnyű mély érzéseket kifejezni. Nem kevés ideje keresek egy olyan dalt, ami kifejezi az érzéseimet. Nehéz dolgom volt, mert a legtöbb férfi-nő kapcsolatról szóló dal a szerelem témakörét öleli fel. Erről az esetünkben szó sincs. Én egy olyat akartam találni, ami kifejezi a szeretetemet irántatok, és a beletörődést, hogy visszavonhatatlanul felnőttetek, és azok a fentebb említett kislányok már csak az emlékeimben élnek. Carlotáról pedig nincs ilyen emlékem, de tudja ő, hogy ő is nagyon fontos nekem :) 
Szóval nem volt könnyű. Hiszen mégis, melyik dal tudná kifejezni emellett a sok komoly dolog mellett, hogy miért vicces hogy "cupp-cupp", vagy ha Cerseinek szólítok egy lányt, aki erre felemlegeti Magyar Mózest, vagy miért nagy dolog, hogy görögkatolikus létemre Evangélikus fordítású újszövetséget forgatok... de végül megtaláltam. Egy dal, ahol nem szerelemről, hanem szeretetről van szó, és arról a belenyugvásról, amikor a felnőtt ember ráébred, hogy akiket éveken át óvott, már nem szorulnak a védelmére. Persze ez nem azt jelenti, hogy kevésbé szeretnétek, de már nincs szükségetek állandó őrzésre. Ilyesmi érzés lehet szülőnek lenni egy ilyen pillanatban, vagyis csak hasonló, szülőnek lenni még durvább lehet. Sikerült átértékeltem anyukám viselkedését.
Fogadjátok akkora szeretettel, amekkorával küldöm nektek! És kérem egész életetekre Isten áldását!

És íme, eljött a szilveszter, az év utolsó napja. Korán van még ugyan, de nem leszek később már gépközelben, így most kell megírnom az ehhez kapcsolódó bejegyzést.
Leírhatnám alaposan átolvasva a blogomat az év eseményeit, de most kivételesen ehhez semmi kedvem. Ami nagyon, kiemelkedően jó volt:
- Vízszentelésnél Fülöp püspök mellett ministrálni.
- Előrelépés a munkahelyen.
- Állatkerti bérlet megvétele.
- Cserkésztáborok. Mind :)
- Az imarendem kialakítása.
- A sok frissen született gyermek. A kislány mellett, akiről írtam, még 2(!) gyermek is megszületett, akikért imádkoztam.
- A családommal és a barátaimmal töltött idő, a beszélgetések.
- Egy igen fantasztikus párkapcsolat. Rövid volt, rövid volt, de remek!
De igazán mindent nem lehet leírni. Amióta eszemet tudom, mindig egy kevésbé szar évben reménykedtem. Most először kijelentem: ez nem volt rossz év. Ennél csak jobbat kérek!

És mivel már rég vágytam, hogy ezt a videót kitehessem:

Elaludni készül a nyár,
Ködök lusta fellege száll,
Hűvösebb az éjszaka már.
Vigyázz rám!

Ugye, holnap útra kelünk,
Zsebre vágjuk majd a kezünk,
Kicsit túl vidámak leszünk?
Vigyázz rám!

Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel,
S hogy mi legyen, majd dönteni kell,
Vigyázz rám!

Szemed most is annyira szép,
Szerelemmel nézel-e még?
Nevetésed éppen elég,
Vigyázz rám!

Összekötve ott van a zsák,
Benne mind a nyári ruhák,
Nem emlékszik senki se ránk,
Vigyázz rám!

Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel.
Aztán majd, ha dönteni kell,
Vigyázz rám!

Ez az év is úgy tűnik el,
Kérdezem, de mégse felel.
Aztán majd, ha dönteni kell,
Vigyázz rám!
Vigyázz rám!

A dalszöveg Dés Lászlóé. 
Én pedig ezúton is kívánok minden kedves olvasómnak sikerekben és áldásban gazdag Boldog Új Évet!

De régen is írtam már ilyesmit...
Ugye én két féle filmről írok kritikát: ami nagyon tetszett, és ami nagyon nem. De alapvetően sokféle szempontból lehet kritikát írni, én mindig az alapján teszem meg, milyen érzéseket váltott ki belőlem az adott film. Az első hobbit film pedig új rekordot ért el: meg tudta verni a negyedik terminátor részt is a szememben! És bevállalva, hogy elveszítem az olvasóim felét, és a maradék is levegő után kapkod, vagy már itt abbahagyja az olvasását: szerintem A Hobbit - A váratlan utazás egy nagyon, nagyon, nagyon szar film. Két és fél órát elrabolt az életemből, amit már sosem kapok vissza!!!! 
Higgadtabban: önmagában nem lenne annyira rossz ez a film, ha nem vártam volna ilyen lelkesen. 
Elöljáróban írom: nem, nem olvastam a könyvet, így lehet, hogy amit én hibának fogok fel, az a könyv szerint is így van. Ezt elfogadom. Meg amúgy is, itt minden csak "szerintem" van, ez nekem csupán a véleményem.

Először kezdjük a spoiler MENTES dolgokkal.
Ami a film előnye, hogy nagyon szép, nagyon jól néz ki. De tényleg. A látvány odaver. 
Ennyi. Amit sokan kifogásoltak, de nekem viszont nagyon tetszett, hogy kiléptek a Gimli féle, tömött, fonott szakállas, klasszikus törpe fantasy ábrázolásból. Van itt borotvált, borostás törp, másféle szakállú törp, ilyen fonatú, és amolyan fonatú törp. Az egyetlen klasszikus típusú törp pedig Glóin, Gimli apja. Ez tényleg király. Aztán az sem rossz, hogy nem csak baltával küzdenek, bár a törpe íjjászon, aki tünde szinten lő, már ráncoltam a szemöldököm, de oké, belefér. A kardos törpék sem az általánosak, de oké, ez is elmegy. Az is jó, hogy eltérő a törpék jelleme. Nekem az is tetszett, hogy felhasználták a Gyűrűk ura filmzenéit.
Ellenben nem tetszik, hogy a film iszonyú hosszú, amit sajnos csak úgy lehetett megoldani, hogy tele van teljesen felesleges jelenetekkel. Ha belegondolok, hogy ezt is trilógiának szánják... pedig a Babó egyetlen könyvből áll, ami olyan fele lehet a Gyűrűk ura bármely könyvének. A Gyűrűk uránál indokolt volt tehát a hossz is, és a trilógia is. Itt nagyon nem az, és végig is kíséri valami erőltetett, izzadság szag az egészet.
Utáltam, hogy a szinkronban minden Th-s nevet "SZ"-nek ejtenek, mikor az eredetiben T. Ez akkor derül ki egyértelműen, mikor orkul beszél valaki, és csak feliratozzák a szöveget.

És most SPOILER riadó! Alább majd jelzem, ha vége.

Az egyetlen szerethető karakter számomra Tölgyfapajzs Thorin volt. Ő vitéz, és bátor. izzó gyűlölet ég benne a gonosz sárkány iránt, aki elkergette őket a hazájukból, és a tündék iránt, akik cserben hagyták őket. De ő pedig undorítóan Aragorn utánzat lett, a haja, a borostája, gyakorlatilag mindene.
Nézzük a sztorit:
Éldegél a Zsáklakban Zsákos Bilbó. Egyszercsak megjelenik egy mágus, és elhívja kalandozni, amiből ő nem kér. Erre a jópofa varázsló rárajzol az ajtajára egy mágikus jelet. Hoppá, az este éppen vacsoráját elköltő Bilbóhoz lassacskán becsordogál egy kisebb seregnyi törp, akik feldúlják az otthonát, besározzák a szőnyegeit, felzabálják az ételét, megisszák a borát, sörét. Lassan befut Gandalf is, aki még el is meséli, hogy a jelet ő rakta ide, ami miatt idejöttek. Majd kiderül, hogy mellesleg Bilbót már be is ajánlotta betörőnek, és hogy társuk legyen abban, hogy a gonosz (és legalább annyira nagyhatalmú) sárkányt legyakják. És erről még SZERZŐDÉST IS ALÁ AKARNAK VELE IRATTATNI!
Miután beszél Gandalffal, és megtudja, hogy voltaképpen a kaland életveszélyes, a biztonságát semmilyen módon nem garantálják, jó esélye lesz meghalni, és ha véletlen haza is jut, akkor sem lesz már ugyanaz, mint régen, valamiért nem lelkes. Pedig Gandalftól megtudjuk, hogy az egyik távoli őse hobbit létére még csatázott is, és igazi hős volt. Aztán beismeri, hogy e goblin király lefejezése nem történt meg... Reggel szerencsére egyedül ébred, csak a szerződés van ott, amit nem írt alá. Erre aláírja, és UTÁNUK SZALAD! MIÉRT???? ENNEK SEMMI, DE SEMMI ÉRTELME!!!!!!!!!!
De van itt még logikai hiba. A kobold király miért retten meg egy kard láttán, amivel EGYKOR megöltek ezer koboldot, DE JELENLEG OTT VAN ELŐTTE A FÖLDÖN, MIKÖZBEN A TÖRPÖK MEG VANNAK KÖTÖZVE? Hogy szabadulnak ki? Miért nem végig sas háton utaztak? A sasok miért nem rögtön a hegyhez viszik őket? A tündék miért nem segítik Thorint, a gonosz sárkány ellen? Szarumán engedélyére miért van szükség? Miért gyűlik össze Elrondnál Középfölde mágikus potenciáljának a fele? (Szarumán, Gandalf, Galadriel, Elrond) Ki szólt Szarumánnak, hogy ott lesznek? Miért csak indőnként világít a Fullánk, ha orkok vannak a közelben, miért nem mindig?
De a legégetőbb kérdés: mi a fenének akar Gandalf mindenképpen magával vinni egy hobbitot, akinek a NAGYAPJÁVAL anno csináltak tűzijátékot? Azt mondja: "mert félek, és erőt önt belém". De mivel? Hogy ő még nálad is jobban fél, nemes Gandalf? Egy átlagos kis közember, akit bedobtak orkok, trollok, élőholtak, és koboldok közé, hogy a fenébe ne félne? Komolyan, Középföldén az életveszélyes, szinte biztos halállal kecsegtető küldetések legjobb megoldása, szerzeni egy hobbitot, és a halálba küldeni? 
És nem, nem indok, hogy ez gyerekeknek készült. A mesés véletlenek, (jé, hát nem pont ugyanaz a hold van, mint amire szükség van?) kicsit sem zavartak. De az igen, hogy miért kell fényes nappal megállni tábort verni, amikor sötétben, a zuhogó esőben a nyirkos sziklán pedig haladni kell...
Az egyetlen olyan jelenet, amit tényleg élveztem, az Bilbó és Gollam jelenete volt. Az a rész valóban elvarázsolt, magával ragadott. Bár tudtam, mi fog történni, de mégis izgultam, figyeltem. Ami pedig még néhány másodpercnyi kikapcsolódás volt, az a törpök énekei. 

SPOILER VÉGE

Értékeljük:

Színészi játék - Nincs vele gond, bár kicsit egysíkúak a karakterek, de azokat a színészek elég jól hozzák. Sajnos különösebben kiemelkedőt sem tudnék mondani, ha Gollamot nem számítjuk, de mivel ő animált...
5 / 2,5

Zene - Na, az tökéletesen rendben van, már, ha nem használtak új zenéket, csak a régieket. Mert ha volt új, arra semennyire nem emlékszem. De kiemelkedőt nem tudtak benne alkotni.
5 / 3

Történet vezetése - A könyvet nem olvastam, de ahogy a film elém tárta, az valami nagyon rossz volt.
5 / 1

Látvány - Na, az szép, és elég gyermek barát, mert egy csep vér nem folyik. Ellenben leszakadnak fejek, felhasadnak hasak, mindez teljesen vértelenül. Erre nincs panasz.
5 / 4

Ez így 20 / 10,5. Ez így nem is tűnik rossznak. Az ember azt mondaná, belefér. 
Ha viszont azt is beleveszem, hogy két és fél órás, hogy ez csak a sztori HARMADA, hogy mennyi a logikai baki, akkor a valódi, igaz értékelésem 10 / 2, és akkor még kedves voltam.

Ezért tutira népszerűtlen leszek... így jártam. Szerintem ez a film nem jó, és ha nincs a Gyűrűk Ura, akkor nemhogy nem lenne ilyen sikeres, egyenesen kudarc lenne a film. 

A címben szereplő mondat az, ami a keresztényeknek a karácsony valódi üzenete. Hogy az a misztérium, hogy az Isten önként ember lett, és vállalta a születés kínjait, majd a többi emberséggel járó dolgot.
A napokban sokszor kerültem kapcsolatba egészen kicsi, - 1 hónapos csecsemővel, és az ő édesanyja mondta azt nekem: "Mekkora lehetett Mária hite, aki bevállalta, hogy az Istent hordozza a testében, és azt tapasztalta, hogy még szállást sem ad neki..." Persze később ugye kaptak, de tényleg biztosan volt egy időszak, amikor nagyon nehéz lehetett.

Mindenesetre én most Izajás jövendöléseivel, és a címben is szereplő szavaival kívánok minden kedves olvasómnak boldog karácsonyt!

Ez egy olyan szempontból különleges Nosztalgia Faktor lesz, mert egy olyan dologról fogok írni, ami ma is létezik - szerencsére. Ennek ellenére ide illik, mert anno bennem mély nyomot hagyott.

Emlékszem, egészen kisfiú, épen hogy általános iskolás voltam (vagy akkora sem), amikor egy a tv-ből egy nagyon magával ragadó dal ütötte meg a fülemet. A dal valamiféle rock zene volt (mit tudtam én ezt akkor), amit egy bús-rekedt hangú srác énekelt fel. Valamit éppen játszottam, de felkaptam a fejem. A szám a végéhez közeledett, a képernyőn pedig egy babakocsiját toló nőt láttam, aki bemegy valami üzletbe, a babakocsit kint hagyja, benne a gyerekkel. Hirtelen megáll egy autó, kipattan belőle egy idős nő, majd elragadja a gyermeket a babakocsiból, bepattan az autójába, és elhajt. Még látjuk az üzletből kétségbeesetten kirohanó anyukát, majd váltott a kép, és mindenféle korú gyerek arca volt látható. Erre emlékeztem kútfőből.
Örökre belém éget az a szám, és amikor évekkel később lett internetem, és ezáltal youtube-om, gyorsan meg is találtam.
Édesanyám akkor elmondta, hogy a klip egy valós történetet dolgoz fel, mert a "valódi" öregasszony valamiért bekattant (nem emlékszem miért), és akart magának egy saját gyereket... kicsit homályos a sztori, közel 20 éve történt, vagy még régebben.
Mai fejjel az első gondolatom az lenne: "Ki az a hülye, aki kint hagyja a csecsemőjét a bolt előtt?" Kedves olvasók, akkoriban nem olyan világ volt, mint ma. Oké, akkor sem volt díjnyertes ötlet, de az, hogy valaki ártson egy kisbabának, gyakorlatilag elképzelhetetlen volt. Ami miatt mégis felelőtlenségnek ítélem, az azért van, mert a kutyák, és egyéb környezeti hatások azért igencsak közbejátszhattak akkor is.
Kisgyerekként persze nem így gondoltam, akkor csak nagyon megérintett amit láttam. Megrázott, hogy valaki ennyire gyereket akar, de a legjobban az, hogy láttam a kétségbeesetten rohanó anyukát, akinek a helyébe simán beleláttam akkor is az én anyukámat...
A végén mutogatott gyerekek fotójáról megtudtam, hogy ezek mind eltűnt gyerekek képei, akiket keresnek. És a műsor, aminek a keretében mindezt láthattam, a Csellengők volt.

Mivel ma már nem nézek tv-t, így csak utólagos kutatómunkával derült ki számomra, hogy ez a műsor gyakorlatilag ugyanúgy mint akkor, a mai napig létezik, hála Istennek. Ma már nem kifejezetten gyerekekre specializálja magát, hanem mindenféle eltűnt emberre. Immár 18 éve állja a média viharait. Sok sikert kívánok hozzá! Ha valakinek szüksége lenne a segítségre, a segély hívó szám: 06-1-4380858. És külön köszönet Incze Zsuzsának, a műsor vezetőjének!

Túl sokat nem tudok írni róla. Cserkészvezetőként gyerekekkel foglalkozom, és a szívem elszorul, ha eszembe jut, hogy valamelyik nekem fontos gyerek eltűnjön... na igen, megint előjön a Szita Bence ügy... az is így kezdődött.
Ha egyszer apa leszek, remélem lesz mellettem egy olyan józan anya, aki képes lelőni a túlságosan aggódó apukát.

Jah, igen, a dal. Azóta tudom, hogy a Soul Asylum - Runaway Train című dala. És itt a klip is.

Vigyázzatok a rátok bízottakra!