"Tisztelt Igazgató úr! Kedves Inokai-Tóth László tanár úr!

Mindenfelé olvasom, hogy mi történt napokkal ezelőtt szeretett gimnáziumomban, a szentesi HMG-ben, hogy Keserű Imre tanár urat Ön, hogy úgy mondjam, elbocsátotta, és szintén mélyen tisztelt és szeretett tanáraim ülődemonstrációval tiltakoztak ellene.

Nem tisztem beleszólni egy oktatási intézmény belső ügyeibe, nincs felhatalmazásom és jogom, hogy az Ön döntését értékeljem. Levelemet mint régi diák és mint szintén egy elég nagy intézmény leendő vezetője írom Önnek, barátilag, mert figyelve a Horváth Mihály Gimnáziumban az elmúlt hónapokban történteket, az a benyomásom, hogy Önt nem tájékoztatják megfelelően.

Nem titok, hogy Keserű Imre az osztályfőnököm volt négy évig, nem titok, hogy nagyon mély baráti és tanári kapcsolatom volt és van vele. De soha semmilyen helyzetben nem fordult az elő, hogy a saját filozófiai meggyőződését rákényszerítette volna bármelyik tanítványára. Éppen ellenkezőleg, minden helyzetben arra nevelt bennünket, hogy saját meggyőződésünket ütköztessük és védjük meg, hiszen éppen ilyen párbeszédekből születik valami új dolog, ami mindig is előremozdította a világot. Nekem nagyon sok nagy, hogy úgy mondjam, „híres", hangos vitám volt vele, de ezek olyan viták voltak, ahol egy nagyszerű szakember és pedagógus éppen az adott diák saját hitét, meggyőződését piszkálta elő és erősítette meg a gyerekben. Tehát nem igazak azok a mondatok, hogy Keserű Imre a saját meggyőződését kényszerítette a diákokra – éppen ellenkezőleg, és ezért az sem igaz, hogy a Horváth Mihály Gimnázium bármilyen politikai irányzat melegágya vagy fészke lenne. Ha egy kicsit is körülnézünk, pontosan látszik, hogy a híres HMG-sek közül nagyon eltérő gondolkodású embereket nevelt a gimnázium.

És most engedjen meg nekem még személyesebb hangot.

Ugyan hivatalosan július elsejétől töltöm be a Nemzeti Színház főigazgatói posztját, de január elsejétől dolgozom a Nemzetiben, hiszen elő kellett készítenem munkatársaimmal a jövő évadot, meg kellett ismernem a színház működését, belső szerkezetét, és ami legfontosabb – hiszen ugyanúgy, ahogy egy gimnáziumban Ön is „emberekkel dolgozik", egy színházban is a legfontosabb „munkaerő" az ember, illetve az emberi lélek –, szóval ami a legfontosabb, hogy Nemzeti Színházban dolgozó emberekkel megismerkedjek.

Nem tagadom, nem volt könnyű dönteni, hogy kivel szeretném tovább folytatni a munkát, és kivel nem, és nem könnyű kiiktatni azt a nagyon alapvető emberi tulajdonságot, hogy a személyes szimpátia vagy ellenszenv ne befolyásoljon a döntéseim meghozatalakor. Teljesen normális dolog, hogy van olyan munkatársam, aki mindig valahogy máshogy látja a dolgokat, aki más filozófiai meggyőződés szerint él és működik, és akivel nehéz minden héten vagy akár nap megejteni azt a bizonyos párbeszédet, amiről írtam korábban éppen Keserű nevelési elveit taglalva. Mert kellemetlen, mert már megint mondja a magáét, mert biztos, hogy mást gondol, mert szorongató, hogy megint konfliktus lesz vele, és így tovább. De az a tapasztalatom – hiszen két évig irányítottam a Bárka színházat –, hogy éppen ezek a problémás munkatársak segítik legjobban a munkámat. Éppen a velük való folyamatos ütközés és kommunikáció – akár a hangos kommunikáció – kényszerít engem arra, hogy még egyszer átrágjam a döntésemet, és igenis nagyon sokszor megváltoztassam azt. Mert ezek az emberek a legjobb szakembereim, akiknek a legfontosabb a színház, és ezért kiabálnak, és mondják mindig a magukét. Magyarul teljesen egy oldalon álunk, mert azt akarjuk, hogy a Nemzeti Színház a lehető legjobban működjön. Nem gondolom ezt máshogy egy gimnázium esetében sem.

Végezetül egy konkrét példa: egy nagyon jó, számomra nem túl szimpatikus szakembert küldtem el. És a társulat nagyon felnőtt módon szólt, arra kérnek, hogy gondoljam át a döntésemet, mert szerintük nem igazán szakmai indokok vezettek. És leülve magammal igazat kellett nekik adnom. Az említett szakember továbbra is a Nemzeti Színház tagja.

Nem mondom, hogy könnyű volt azt mondanom, hogy vissza az egész, mert tévedtem, de így utólag nagyon boldog vagyok, hogy volt erőm kilépni a saját magam által generált – igenis a felelősség miatt szorongó – lelkiállapotomból.

Mivel azt olvasom, hogy Kovács Kálmán alelnök úr – nagyon helyesen – nem kíván beleszólni az iskola belügyeibe, arra kérném, gondolja át még egyszer Keserű Imre tanár urat érintő döntését, és ha megváltoztatja azt, nagyon szeretnék ott lenni, hogy lássam, az én szeretett tanáraimnak hogy leesne az álla.

Akikre én így messziről is nagyon büszke vagyok!

És higgye el, nagyon sok minden megváltozna, és jó irányba.

Egy utolsó gondolat. Még jó szándékkal sem lehet egyedül, mindenki ellenében vezetni egy intézményt.

Alföldi Róbert,
Budapest"

(Előzményeket olvashatod ITT!)