Nemrég volt az évfordulója Krafcsik Csaba halálának.
Egyszer már írtam róla... ITT.
Nem tudok róla még egyszer írni. Erről már írt az EDDA.
Már majdnem alszom, és ebből ébredek,
Az eszmélés első fokán találkozom veled
Egy régi társat látok szembejönni,
A nevet egy fejfáról olvasom.
Az ablakon át, ha a csillagokra nézel,
Ő is ott van köztük, valahol,
Kérte az időt, de az meg nem áll.
Hitvány győzelmed ez, ostoba vagy, Halál!
Ostoba vagy, Halál!
Milliókat szórnak őrültségekre,
Hol vannak az okos doktorok?
S ha egyszer később a kislánya megkérdez,
Válaszképpen mit is mondhatok?
Hogy milyen volt? Különb, mint a többi,
Százszor is, és meg ezerszer is,
És mennyi jót tudott volna tenni,
Az Ég is csak az ilyet szereti,
Az ilyet szereti.
Hogy nem voltam ott, mikor útra keltél,
Magamnak soha meg nem bocsátom.
Legyen példa minden jó embernek!
Míg nem találkozunk, ezt magamban hordozom.
Emlékezni egy régi jó barátra,
Ha szomorú is, emlékezz velem!
Bárcsak tudnám még egyszer visszahívni!
Régi társam hiányzol. Hiányzol nekem.
De a kislánya nem kérdezz semmit. Krafcsik Csaba 17 évet élt.
Utolsó kommentek