Nem értem magam. Mielött a címből helytelenül következtetnétek, semmi tragédia nem történt. Nem lettem tömeggyilkos, sem pedofiil, sem BKV ellenőr. Csak van egy sereg olyan változás, amit nem értek, és nem tudom akarok-e...
Kezdjük a közepén, vágjunk a lecsóba: engem már nagyon régóta nem érdekelt, ki mit gondol rólam. Persze voltak ez alól a flegma nézet alól kivételek, akiknek a véleménye mindig számított, de nem ennyi! Vagy több ember lett nekem fontos, mint eddig volt, vagy ledőlt egy fal. Konkrét, de azért kódolt példa:

(ismerős) - Képzeld, szóba kerültél a minap, mikor Jónással beszéltem. Rád terelődött a szó, és...
(én) - Tudtam... bunkó vagyok, mi? Hát igen, én tudok tirpák mód viselkedni...

Látjátok? Első gondolatom: túlságosan tapló vagyok. Azért erre gondolok, mert tényleg nagyon szabad a szám, ezt minden olvasóm és nem olvasóm is tudja, aki ismer közelebbről. Tudom, hogy a véleményembe néha túl sok a cinizmus, és sokszor megbántok embereket. Ez rendben is volna, de miért érdekel ez engem egyáltalán?
Ha már cinikus vagy, aki átgázol a társadalmi renden, ha úgy diktálja az igazságérzete, az ne legyen ilyen szempontból lelkis. Mert ez együtt összeférhetetlen! Most vagy maró gúnyt áraszt minden szavad, VAGY mások lelkivilágáért aggódsz. Ez együtt nem működik...
Ez egy példa, de nagyon jellegzetes. Vagy teljes gőzzel bele kell vessem magam egy új élet lehetőségében, vagy vissza kell találnom régi önmagamhoz.
Mert én alapvetően olyan vagyok, aki nem tisztel ok nélkül semmit és senkit. Nem érdekel, hogy ez valakinek alanyi jogon jár, elöttem bizonyítani kell. Ha ezt megteszi, bárki elött kiállok érte, de ha nem... ha nem (és rászolgál), akkor olyan szavakat használok az aktuális dologra, ami sok kivetnivalót hagy maga után. Túl sokat. De soha nem ok nélkül.
Ehez képest az utobbi időkben szinte már lelkis lettem. Miért? Mitől? És mi lesz ebből?