Ha nem csalnak a számításaim, pontosan (napra pontosan) 10 éve, 2003. Augusztus 28.-án, reggel hét óra körül egy ijedt, de kifele határozottságot kelteni próbáló kamasz fiú lépte át a Keleti pályaudvar kapuját. Félt. Hosszú haja kócosan lógott a vállára, a Tankcsapdás póló lógott rajta, és mivel valamiféle jó benyomás szerűséget szeretett volna tenni, ezért bakancs helyett hosszú szárú tornacipőt viselt. Jah, és persze farmert. Fekete farmert. Hátán zöld, együttes nevekkel gazdagon preparált málhazsák.
Miért is félt ez az ifjú rocker?
Gólyatáborba ment.
Nem kísérte el senki, aminek valahol örült, mert ő nem fog az idősebb testvérei mögé bújni, és valahol félt, mert egyedül volt, kicsinek és magányosnak érezte magát. Nem ismert senkit. Gyorsan megtalálta a sok hasonló lányt és fiút. Néhányan ugyanolyan ijedtek voltak, másokon pedig nem látszott, hogy izgulnak. Volt, aki kifejezetten lazának tűnt.
Hát, a kis Xinaf nem volt laza. Mindig is utáltam új társaságba kerülni, ráadásul voltak páran, akik ismerték egymást régről. Akkor konkrétan úgy tűnt, hogy mindenki ismer valakit, csak én nem.
Ahogy nézegettem a gimi honlapján a képeket, néhány dologra egyáltalán nem emlékszem, néhány pedig olyan, mint ha tegnap történt volna. A legdominánsabb emlékem az, amikor lúzer módjára, természetesen lemaradtam a sátrak között a helyfoglalásról, így hát abba kerültem, ahol még van szabad hely. Bementem a sátorba, és ott ült egy fiatalember. Nem vagyok egy nagy spanolós, de abból indultam ki, hogy ha 4 évet le kell húznom egy közösségben, jobb ha vannak haverjai az embernek. Kiderült, hogy sok mindenben hasonlítunk, mindketten szeretjük Sub Bass Monstert, a Gyűrűk Urát, és a szerepjátékot. Innentől sokat lógtunk együtt... azaz úgy viselkedtünk, mint ha évek óta ismernénk egymást. Úgy hiszem, ezt sosem fogom elfelejteni. Egyik emlékem, amit bármikor fel tudok idézni. Egy másik emlékről még kép is van:
A képen az látható, ahogy NAGYON CSÚNYÁN elvernek ping-pongban, mert Morvinuszka (igen, ő volt a srác, akivel egy sátorba kerültem:D) idézem: "nem tud játszani". Hát az lehet, én néha még pontot is szereztem, ha beleütötte véletlen a hálóba! :)
Azóta átéltünk már sok mindent. Egyszer majd írok egy könyvet róla, van rá annyi sztorim.
És mi lett azóta?
Leérettségiztünk. Idősebbek vagyunk, mint akkor volt az osztályfőnökünk. Én gazdagabb lettem a gimi által rengeteg sztorival. Van köztük vicces és szomorú. Nézegetem a képeket, és csak mosolyok, mennyire gyerek voltam még akkor...
Vajon mit szólna mai énem, ha látná azt, aki belőlem lett? Nos... összességében irigyelne. Nem ilyen munkáról álmodott, mint amik van, mert nem gondolt tovább az érettséginél. Viszont láthatná, hogy megállok a két lábamon. Hogy sokan szeretnek. Hogy sokakat szeretek. Hogy csodálatos barátnőm van. Hogy férfias lettem. A régi énem a maitól szerintem összecsinálná magát :)
Nem tudom, hányan vagytok így vele, kedves olvasók, de a 10 évvel ezelőtti önmagam szerintem nagyon boldog lett volna, ha tudná, hogy milyen lesz a 10 évvel későbbi énje.Áldott legyen az Isten, aki átsegített annyi gondon és bajom!
Életem egy fontos pontja volt a gimnázium. Ennek pedig fontos kapuja volt a gólyatábor. Hát boldog 10 éves születésnapot, gimnáziumi emlékeim, boldog 10 éves születésnapot Morvinuszkával való ismeretségem, és boldog 10 éves születésnapot az életem egy olyan korszakának, amelyből ez a mostani Xinaf lett!
Utolsó kommentek