Sokan kértétek, leírom azt a beszámolót, amit osztályfőnök kért. Használjátok mintának, szerintem nem rossz írás! A forrás hozzá EZ.
A nyár egy pillanata
avagy: Egy buli hiteles története
Mint megtudom az utazás alatt, Csilla kész törleszteni az adóságát. Először nem értem, miről is van szó, de aztán beugrik: hát persze, megjelentek Esztiről azok a képek. Zolival fogadtak, egy rekesz sörbe. Legalább lesz egy rekesz sörünk! Amúgy is csak 3 bor pihen a táskákban, hét emberre ez édes kevés! És végre megérkezünk. Eljött a leszállás pillanata.
Csilla tényleg megvette azt a 24 sört… Zoli pedig lelkesen jelenti ki, hogy ennek ma bizony el kell fogynia. Mindnek. No, emiatt nem aggódom.
Végre a Telken vagyunk! Beindítjuk a Hűtőt, ami nem más, mint egy hidegvízzel megtöltött kád. Igazi nomád hagyomány ez már nálunk. Sörök, bor, stb. betesz. Majd kivesz. Beszélgetés, iszogatás.
A Telkes bulik mind ugyanúgy kezdődnek. Ülünk körben, sör és bor a kezekben, beszélgetünk. Most éppen Livivel társalgok arról, hogy vajon tényleg igaz-e a Finn-Magyar rokonság. Szerinte nem. Én nem szívesen nyilvánítok véleményt. Már elfogyott a sörök harmada. Haladunk kérem! Mi? Hogy lehetetlen 15 száll ropit megenni egy perc alatt? Oké, fogadjunk, hogy megcsinálom. Tétet is akarsz, Zoli? Rendben, akkor a vesztes egy száll alsógatyában folytatja a bulit innentől. Ádám, te is beszállsz? Óra indul!
Nyertem. A két srác álmélkodva vetkőzik boxerre. A buli folyik tovább.
Livi enyhén berúgott. Most azt meséli, hogy ha bántanánk, akkor telefonálna a pasijának, aki kommandós, és az 10 perc múlva itt lenne, és akkor nekünk annyi. Persze, Győrből max. 10 perc az út. Megszakadunk a röhögéstől. Utána kicsit komolyabban dumálunk. Majd elfogy a sör. Meg az erőnk is. Éjfél is elmúlt. Aludni kéne… Csilla rendes. Felajánlja, hogy terítsük le a hálózsákját, elférünk alatta ketten is, bent a házban. Elfogadom. Reggel kilenc körül kelek. Mire feleszmélek, már tizenegy óra is elmúlt. Nekem mennem kell edzésre! Livi is siet. Együtt ülünk fel a hazafele vivő buszra.
Utolsó kommentek