Hamár házifeladatnak kaptam egy riport készítését, gondoltam nem találhatnék jobb témát a Kossuth téren lévő tüntetésnél. Íme, olvassátok!

Egy régi jóbarátommal érkeztem a Kossuth térre, 2007 november 21.-én. Már távolról is hallatszott a hangos zene, és mindenhonan zászlós emberek özönlöttek. Fel is vetődött mindketőnkben a gondolat, hogy esetleg már el is késtünk. Félig igazunk lett, félig nem. A hivatalos demonstrációt valóban lekéstük. Félnyolc környékén értünk a térre, ahol kis tábortüzek köré gyűlt csoportok, perec vagy popcorn árusok, és a kordon elött tömörülő zászlók (árpádsávos és nemzetiszínű is) fogadott. Átlagéletkor olyan 30-ra tehető, a fiatal megdöbbentően kevés, főleg öregeket és középkorosztályt látni. Van itt mindenféle szerzet, skinheadek, rockerek, vagy éppen nyugdíjasok. Kicsit Sziget fesztivál utánérzés fogott el, csak itt több a nemzeti, vagy annak mondott jelkép. Kicsit beljebb sétálva ráakadtunk a nemzeti média különböző termékeinek árusítóhelyére: egy szakálas bácsi árulja a különböző folyóiratokat, könyveket. Körülöttünk a fő téma a zsidók és a cigányok. Innen-onnan felharsan a szállóigévé vált "Gyurcsány takarodj!", "Elkúrtad!" rigmus, de a jobban fülelő néha kivehet egyéb skandált szöveget is. A tömeg befele sűrüsödik, a kordon felé. Itt a fiatal is több. Rengetegen érkeztek síppal, amit nem is mulasztanak el rendszeresen fújni.
Enyhe fejfájással indultunk ismét hátra. Ahogy nézelődök, egy rendörök által kisért tűzoltókocsit pillantok meg. Közelebb érve megtudtam: egy Gyurcsány Ferencet ábrázoló bábut gyújtottak fel, ezt oltják a lánglovagok. A tömeg határozottan felháborodik a rendőrök láttán. Felharsan az "ÁVÓ!", ÁVH!" kiáltások, sőt! Egy idősebb úr egyenesen azt kiáltja: "Eladtátok a lelketeket!" Majd miután a tűzoltó a kisérettel együtt távozik, a tömeg érdeklődése a bábu maradványára, egy fél lábra öszpontosul. Egy alak kiválik a bámoszkodók, fényképezők, kamerázók sorából, és belerug. Néhányan leköpik, poénok röpködnek a levegőbe. Kisebb focimeccs alakul ki.
Ismét beljebb megyünk. A tömeg mintha nőt volna az elmúlt pár percben. A hangulat is forróbb. Több a kormány és kormányfőt kritizáló kiabálás, és a tömeg is határozottan hangosabb. A pódiumról hangszóróval hergelik az embereket. Oldalt egy nagy, vörös transzparens tünik fel, rajta a fehér felírat: "Munkát-Kenyeret!" És jobb szélén egy apró H betü egy körben. Egy benfentestől megtudtam, hogy ők nem mások, mint a HM, ami annyit tesz: "Hungarista Mozgalom". Innentől viszonylag állandósul a program. Az emberek beszélgetnek, kiabálnak, szídják a rendszert, a kormányt, a politikusokat. A legtöbbet persze Gyurcsány Ferenc kapja. Majd nyolc környékén érkezik a változás: hangosbemondón felszólítják a tömeget: hagyjanak fel a tevékenységükkel, és oszoljanak szét, különben tömegoszlatásra kerül a sor. Innentől illegális az itt tartózkodás.
Az eddig viszonylag békés tömeg kétfelé válik. Az egyik fele eliszkol a térről, a másik fele benyomul a kordonhoz. Sípolás, üvöltés. Mi az árkádok alá vonolunk. Egyik saroktól a másikig keressük a "közeledő rendöri erőt", de sehol nem találjuk. Késöbb jövünk rá, hogy a kordon mögött vannak. Majd egyszercsak megindulnak. A tüntetőket egyszerűen kiszorítják. Repül pár fáklya, talán még füstbomba is. A hangosbemondó üvöltve szólít fel a távozásra. Eldurran az első könygázgránát. Majd petárdák pukannak.
Hazafelé veszem az utat. Még sokáig hallom a hangosbemondót, a szirénát, az egyéb zajokat. Gond nélkül eljutok az Oktogonhoz, ahol elválok a cimborámtól. Irány a földalatti.
Itt minden nyugodt. Sehol semmi baj. A Hősök terénél kiszálok, és sétálok a Dózsa György út mentén. Látom a villogó szirénás rendőautókat és a csapatszálítókat. De ez engem már nem érint. Elvégeztem a dolgom, láttam amit akartam. Hamarosan haza is értem.