A minap volt a görögkatolikus családi nap a Margit-szigeten.
Sok mindenről írhatnék, ami ott történt, de nem akarok mindent kifejteni, max. éló szóban. Nagy élmény volt "Zatyával", azaz Jármi Zoltán atyával újra találkozni, beszélgetni, és bemutatni neki a barátnőmet. 
Az sem volt rossz, amikor Fülöp püspök áldást adott, és kezet nyújtott a páromnak, aki ismét megtapasztalhatta a püspökatya közvetlenségét és szeretetét. Óriási lelki élmény volt a vecsernye is, a szabad ég alatt.

De nem ezekről akarok írni. Akkor a másik blogomba tenném.

Az igazi tető pont nekem egy olyan kis apróság, ami másnak talán fel sem tűnt, de nekem a Mennyországot mutatta meg, itt a földön.

Azt tudni kell, hogy van egy atya, akit én nagyon sokra becsülök, és aki nagyon neheztel rám. Ez meg is látszott, mert a családi napon többször is összefutottunk, és gondosan nem volt hajlandó tudomást venni rólam, vagy a létezésemről.
Ez még önmagában nem tenne persze boldoggá :)

Párom vércukra egyszercsak lezuhant. Nem örültem neki... nagyon nem, mert már nem volt kaja. Végül megkerestem az egyik szervezőt, és megkérdeztem, hogy nincs-e valami bármi, amit odaadhatnék? Még hátra volt a vecsernye, és nem akartam, hogy ne tudja végig állni.
Nos, a szervező leányzónak sikerült pont ezt az atyát megkérdezni, elmagyarázva a helyzetet. Nos, az atya továbbra sem volt hajlandó még rám nézni sem, de odaküldte nekünk a majdnem teli kóláját, amit addig iszogatott (gondolom alig evett egész nap, mert rohangált oda-vissza, nagyon sokat segített a szervezésben). 

Ezt a gesztust sokféleképpen értelmezhetjük. Persze le is ragadhatunk ott, hogy milyen dolog, hogy egy pap így viselkedik? De ne tegyük. Ő is ember, és ha haragszik vagy neheztel rám, alighanem igaza lehet. Én is tudok ocsmány dolgokat elkövetni.
Viszont testvérek, aki VALAHA is adott olyan dolgot másnak, ami nem a fölöslegből ment, akár csak egy szívószálat, az rögtön tudja, hogy az bizony áldozat.
Ha az utolsó kocka csokiról mondunk le, amikor egész nap csokira vágytunk, az pl. egy nagy dolog. Még akkor is, ha valamelyik szerettünk javára tesszük.

De ez az ember egy olyannak adott a sajátjából, akit nem kedvel. Sőt, egy olyan ember BARÁTNŐJÉNEK, akit talán még nem is nagyon látott ezelőtt... 

Lehet, nem szép dolog valakit levegőnek nézni. De olyannak segíteni, aki ahhoz tartozik, akire neheztelek... na, EZ Krisztus tanítása!

"Szeressétek ellenségeiteket." Persze mi nem vagyunk ellenségek, de mégis, talán ide illik ez az idézet. Nincs nagyobb annál, mint aki azzal tesz jót, akit nem kedvel. Dicsőség néked, Uram, dicsőség néked! 
És békesség neked, aki megértetted velem, hogy milyen nehéz is Krisztust keresni minden emberben. Az én szememben óriásit nőttél!

Nevet nem írok, nem azért, mert nem érdemli meg, hogy mindenki megtudja. Hanem azért, mert így meg kell kérdezd élő szóban, és így elejét tudom venni, hogy bárki a negatív részt őrizze meg a szívében. Mert ennek a történetnek pozitív a tanulsága. És én hálás vagyok érte, amit tett.