nárcisz kutyus:
@Xinaf: Nekem te nem parancsolsz és nem is fenyegetőzhetsz! Nyugodj meg, van kikkel beszélgetnem b... (2019.10.14. 22:54)Én nem leszek a szürkék hegedőse
Xinaf:
@nárcisz kutyus: Finomítsd a stílust, mert letiltalak a francba, aztán megint évekig nem lesz kive... (2019.10.14. 22:50)Én nem leszek a szürkék hegedőse
nárcisz kutyus:
@Xinaf: Majd lesz neked Karácsony, ne félj: csóré,- mert ez sunyi képű majom kipucolja a kasszát a... (2019.10.14. 22:48)Én nem leszek a szürkék hegedőse
Írhatnék én sok mindent. Talán fogok is. De sajnos, kb. azt érzem, amit egykor József Attila is. "Én nem így képzeltem a rendet!"
Tehát egyelőre a saját politikai gondolataim helyett, marad József Attila. Ha van igény rá, írok saját szavakkal is.
József Attila: Levegőt!
Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott hazafelé menet? A gyepre éppen langy sötétség szállott, mint bársony-permeteg és lábom alatt álmatlan forogtak, ütött gyermekként csendesen morogtak a sovány levelek.
Fürkészve, körben guggoltak a bokrok a város peremén. Az őszi szél köztük vigyázva botlott. A hűvös televény a lámpák felé lesett gyanakvóan; vadkácsa riadt hápogva a tóban, amerre mentem én.
Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti, e táj oly elhagyott. S im váratlan előbukkant egy férfi, de tovább baktatott. Utána néztem. Kifoszthatna engem, hisz védekezni nincsen semmi kedvem, mig nyomorult vagyok.
Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba irják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.
És az országban a törékeny falvak - anyám ott született - az eleven jog fájáról lehulltak, mint itt e levelek s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse, mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse s elporlik, szétpereg.
Óh, én nem igy képzeltem el a rendet. Lelkem nem ily honos. Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos. Sem népet, amely retteg, hogyha választ, szemét lesütve fontol sanda választ és vidul, ha toroz.
Én nem ilyennek képzeltem a rendet. Pedig hát engemet sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek, mint apró gyermeket, ki ugrott volna egy jó szóra nyomban. Én tudtam - messze anyám, rokonom van, ezek idegenek.
Felnőttem már. Szaporodik fogamban az idegen anyag, mint szivemben a halál. De jogom van és lélek vagy agyag még nem vagyok s nem oly becses az irhám, hogy érett fővel szótlanul kibirnám, ha nem vagyok szabad!
Az én vezérem bensőmből vezérel! Emberek, nem vadak - elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel, nem kartoték-adat. Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet, jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fiadat!
Tartozok nektek, kedves olvasók, mert régen írtam. Van mit pótolni.
Első bejelentés: ismét független vagyok. A barátnőmmel a kapcsolatom átalakult egy baráti, (cserkész)testvéri viszonnyá, és ennek mind a ketten igencsak örülünk. Ezért megkérnék minden kedves ismerőst, aki ezt olvassa, hogy ne sajnálkozzon, és ne vigasztaljon! Komolyan! Teljesen jól vagyunk mindketten, nem történt semmi rossz! Kedves, és jól esik, hogy foglalkoztok az érzéseimmel, tényleg, de hosszú távon idegesítő a sokadik részvét nyilvánítás. Nem meghalt, basszus, csak már nem járunk! Jó kapcsolat volt, nem volt összeveszés, harag, stb. Oké, még azt is megértem, hogy ez nem pont így szokott zajlani, de pont ezért írom le: NE SAJNÁLJATOK! Komolyan! Tényleg az agyamra megy a sajnálkozás!
Beszélgettem pár emberrel, és olvasgattam ilyen-olyan felekezetű fórumokat, tehát kutakodtam, és észrevettem, hogy van egy nagyon rossz trend az Egyházban. Ez pedig a rosszul felépített értékrend. Ismerek egy srácot (nem túl jól, inkább egy ismerősöm ismerőse), aki úgy keni-vágja a katolikus hittételeket, szabályokat, egyházjogi dolgokat, stb. hogy csak pislogok. Beszéltem vele 5 percet, és végkép elvesztettem a fonalat, gyakorlatilag úgy pislogtam rá, mint újszülött a felnőttekre. Nagyon tudományos, és feltételezem, hogy pontos dolgokat mondott. Egy másik ismerősömet (ő elég közel áll hozzám, nagyon szeretem, nem keresztény egyébként) az foglalkoztatta nemrégiben, hogy az Istent, aki abszolútum, azaz önmagában teljes, hogyan lehet akár elméletileg is emberi korlátok közé szorítani? Mástól pedig hosszas teológiai elmélkedést hallottam Aquinói Szent Tamás tanításairól, és magas teológiájukról.
Egy vicc jut most az eszembe: És Jézus szóla tanítványaihoz: - Mondjátok, ki vagyok én nektek? És ők felelék: - Te vagy létünk alapjának eszkatológiai manifesztációja, a kerigma amiben interperszonális kapcsolataink legvégső értelme tárul fel előttünk. És Jézus szóla: - He?
Félre ne értsen senki, a tudás jó dolog! Csak éppen az üdvösséghez semmit, de semmit sem tesz hozzá. Néha úgy érzem, nem a lényeg van hangsúlyozva. Ugyanis a valódi lényeg, hogy Isten szeret. Ez a kereszténység valódi értelme! Sokan röhögnek a templomba emblematikusan feltűnő néniken, akik zsoltároznak, imádkoznak, rózsafüzért mondanak, stb. Tehát a lelkületük szerint imádkoznak. Röhögnek rajtuk, hiszen sokszor teológiai tudásuk nagyon alacsony. Ez tény. Sokan gyakorlatilag szinte mindent csak megszokásból tesznek, és eszükbe se jut elgondolkozni a miérteken. Ez is tény. Viszont az ő imáik tartják meg a világot. Legalábbis sokat tesznek érte. Ők lehet hogy nem értik a felsőbb összefüggéseket, de szeretik az Istent "teljes szívükből, teljes lelkükből, teljes elméjükből, és minden erejükből", és nem mellesleg elmondanak napi 5-600 imát is! A teológiát, és a többi, valláshoz kötődő tudománynak bárki a mesterévé válhat, ha elég agya, kitartása és szorgalma van hozzá. Akkor is lehet a teológia doktora, ha közben ateista vagy sátánista. A tudás és a hit ugyanis nincs összefüggésben. És hogy mi az értékesebb? A hit. No, mostanra páran tutira felháborodtak, vagy rosszallóan csóválják a fejüket. Nekik írom: a tudás JÓ DOLOG. És hasznos! Sőt, minden embernek kötelessége kihoznia magából a maximumot. Tehát nem azt írom, hogy aki elvégez egy egyetemet, az nem jó keresztény! Sose írnék le ilyen baromságot! A tudás hiánya rengeteg problémát okoz, ilyenek miatt keletkeznek szekták, és látnak napvilágot borzasztóbbnál borzasztóbb eretnekségek. Nagy szükség van rá, hogy megfelelő ismeretekkel vértezzük fel magunkat, nehogy megtévesszenek minket a gondolataink, érzéseink, vagy külső hatások! Amit ezzel ki akartam fejezni, az nem más, mint hogy a tudás az ESZKÖZ arra, hogy minél közelebb kerüljünk az Istenhez, és nem a FELTÉTELE, és még kevésbé a CÉL! Hiszen, mi segít jobban hozzá az üdvösséghez? Ha megtanulok három könyvet a keleti teológiáról, az Ó és Új szövetség kapcsolatáról, és a Filioque kitétel hátteréről, vagy ha pénzt adok egy koldusnak? Mi kedvesebb az Istennek? Ha kívülről tudom hat filozófus életrajzát és fő tanítását, vagy ha minden nap elmondok egy imát?
Persze, amit leírtam végletes és szélsőséges. És van ellenpárja is. Hallottam én már olyan elméletet, hogy nem kell, sőt, átlagos embernek nem szabad olvasni a Bibliát, maximum a szertartásra vonatkozó részeket! Az ortodoxoknál vannak olyan papok, akik konkrétan még egyszer sem olvasták el. Ez megint szélsőség.
Valahogy a helyes értékrendre, az egyensúly megteremtésére kéne törekedni. Hogy mindenki próbáljon meg minél többet megtudni az Istenről, miközben nem hanyagolja el az ima életét sem! Szerencsére sok ilyen embert is ismerek, a legszembetűnőbb példa talán Dr. Orosz Atanáz püspök. Ő a teológia doktora, nemzetközileg elismert a tudományos munkássága, a keleti teológia szakértője. Akit érdekel a szakmai önéletrajza, ITT megtalálható. Nála kevés nagyobb tudós van az országban, de még a világon is. (Persze azért ott már akad, de nem sok.) De ha az ember beszél vele, nem ez jut elsőnek eszébe. Nekem legalábbis az első gondolatom ez volt: "Íme, egy jó ember." Akkor is ez jutott volna eszembe róla, ha óriási teológiai tudását nem halmozza fel. De közben magam is úgy gondolom, hogy jó, hogy felhalmozta. Így egyrészt ezt sokáig tovább adhatta, másrészt növekedett bölcsességben és ismeretekben. Őt ajánlom követendő példának mindenki számára. A jelmondat, amit püspökké szentelésekor sokszor megismételt, és ami remekül kifejezi személyiségét: "SZERETLEK TÉGED URAM!" A tudás és a hit benne csodálatosan egyesült!
Kedves olvasók, régóta készülök erre a bejegyzésre. Megkockáztatom, életem legnehezebb írása ez. Sajnos ennél jobb szó nincs rá. Na, miről is van szó? Mi lehet az, amiről némi magyarázkodással indítok? A Jézus imáról szeretnék írni pár szót. Elöljáróban leszögezem, hogy nem véletlen adtam a bejegyzésnek éppen ezt a címet. Kezdő vagyok én még a Jézus imában, és soha nem leszek benne elég jó. Ez egy dinamikus dolog, itt nincs "szintet léptem", csak "folyamatosan szintet lépek" van. Nem is konkrétan ismeretet terjeszteni szeretnék, inkább csak leírni, nekem mit jelent. Ezt az imát úgy szoktam jellemezni: a világ legegyszerűbb és legnehezebb imája. Egyszerű, hiszen ennyiből áll: "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Sokan még ennyit se mondanak, lerövidítik, pl. "Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!", vagy valami hasonló formulára. A Jézus imánál ez elég szabadon van kezelve. Én a fentebb leírt, hosszabb verziót részesítem előnybe. Próbáltam más formulákat is, de nem váltak be nálam. Nehéz. Ugyan, mi nehéz lehet ebben? Hiszen a Jézus ima ennek az egy mondatnak a folyamatos ismételgetése. Ez nem lehet annyira nehéz... Hát dehogynem! A Jézus ima lényege, hogy az ember lemond az egóról, az énről, az egyéniségéről. Nem cifrázza, nem viszi bele a saját érzéseit, a lényegét, a lelkét. Semmit. Csak mondja, monotonon, személytelenül. "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" A Jézus imát nem ajánljuk fel senkiért, nem imádkozzuk senkiért. Az ember magába fordul, csak magával törődik, illetve a bűneivel, és Krisztussal. Ezáltal nyílik ki az egész világ felé. "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Uram - "Életem Ura és Uralkodója..." - Szíriai Szent Efrém Jézus Krisztus - „... Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.” Fil – 2,9-11 Isten fia - Hogy el ne felejtsük, kicsoda is Ő. Könyörülj rajtam, bűnösön - Ezzel egyrészt elismerem a bűnösségemet, másrészt elfogadom, hogy "...az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön..." Mk 2:10 És ismételjük újra és újra. "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!"
A Jézus imához segítségünkre lehet az olvasónak is nevezett csotki. Ezt sokan "keleti rózsafüzérnek" is nevezik, de valójában nem az. Az olvasó sem a legszerencsésebb elnevezés, hiszen valójában nem "olvassuk, számoljuk" rajta az imát, bár kétségtelenül alkalmas rá. 33, 100, vagy 300 szemes verzióval is találkoztam már. Ellentétben a rózsafüzérrel, itt nincsenek külön imák a színes részeknél. Minden szemre ugyanazt az egy mondatot ismételjük: "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Nem fontos az sem, hogy az elején kezdjük. Ha a közepén fogtuk meg a csotkit, ugyanúgy lehet kezdeni ott is az imát.
Mi vonzó van ebben az imában? Ez az Isten egy nagy misztikuma. Naponta több százszor imádkozom el, de igazi lelki magasságokba sosem kerültem. Egyszer sikerült kicsit kikapcsoljak, de csak egyetlen egyszer. A Jézus ima legnagyobb gyakorlói akár az Isten közvetlen megtapasztalásáig is eljutnak vele. A végső cél is ez. A Jézus ima kicsit a keleti meditációkra hasonlít. Ha az ember már képes akár csotki nélkül, a szívverésének és légzésének ütemére, egész testét bevonva, akaratlanul is imádkozni a már ismert mondatot: "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" , akkor elképzelhetetlen magasságba juthat.
"Szüntelenül imádkozzatok!" 1 Tessz 5:71
Ez a Jézus ima szerepe az életemben. Persze itt megint felhorkanhatunk: "szüntelenül imádkozni? De hiszen ez lehetetlen..." Pedig a Szentírás ezt írja... Imádkozni nem csak szavakkal lehet. Értsük úgy: szüntelenül Isten közelségébe helyeződni... és ehhez egy jó út a Jézus ima. Hiszen megállás nélkül csak a bűneink megbocsátását kérjük. Márpedig abból a legtöbbünknek sok van, igencsak szükségünk van az Isten irgalmára. Ráadásul semmit sem tudunk adni a megbocsátásáért cserébe. "Mit ér az embernek, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az, hogy megszerzi az egész világot, ha a lélek kárát vallja? Mert mit adhat cserébe az ember a lelkéért? Aki ez előtt a házasságtörő, bűnös nemzedék előtt szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal." (Mk 8, 36-38) Semmit sem tudunk cserébe adni, a bűneinkkel szemben gyengék vagyunk... az Isten megbocsátó, de nem hiszem, hogy a bűnbocsánatot lehet elégszer kérni. Én általában akkor mondom a Jézus imát, ha utazom. Nem olvasok közben, nem hallgatok zenét, hanem ha valahova egyedül megyek, akkor morzsolom a csotkit, és imádkozom: "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Persze a BKV-t nem arra találták ki, hogy az ember tökéletesen magába tudjon mélyedni. Ehhez nagy csend és nyugalom kéne. De így sem haszontalan! Hiszen ha mást nem, de pár százszor elimádkozom ezt, és az ima, akár akarjuk, akár nem, de egész életünkre kihatással van!
Kedves olvasók! Ennyiből senki sem fogja igazán megismerni a Jézus imát. Olyan titok ez, melyet évekig kell megélni, hogy egy-egy szeletet felfogjunk belőle, de valóságos lelki táplálékká válik! Ha elkezdenéd, de még csotkid sincs, és nem is értesz hozzá, azt javaslom: kezd el. Csotkit egész jó áron lehet akár venni is, de én valójában azt javaslom, szólj valakinek, hogy kössön, vagy köttessen neked egyet. A csotki kötése külön művészet, a rituális mozdulatok mellett folyamatos ima és böjt is kell hozzá az illetőért, akinek készítik. (Ez fontos, hogy a testnek és a léleknek itt is összhangban kell lennie, mert a kettő egyszerre fontos része az embernek!) Általában nem is tudni, ki vesződött ennyit értünk, hogy megkösse a csotkinkat. Ez direkt van így, hogy ne tudjuk neki megköszönni. Ez egyszerűen el kell fogadni. És ez teljesen kimarad a vásárolt csotkiból... De ameddig nincs csotkid, addig is mondogathatod: "Uram, Jézus Krisztus, Isten fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" Nem fog menni, testvér. De ez nem baj! Sosem leszel "elég jó" ebben! A lényeg az AKARÁSON van! Hogy te Istenhez akarsz közeledni! Hogy be akarod engedni az életedbe! Hogy a templomon kívül is Vele akarsz lenni! Mondogasd hát, imádkozd! A semminél még a tökéletlen ima is többet ér, ha meg tiszta szándékból jön, akkor százszorosan annyit!
Aki esetleg még utána szeretne olvasni, annak most közlök egy linket, bár egy Jézus imáról szóló írás akkor igazán hatásos, ha az olvasó inkább imádkozna, mint még jobban utána olvasna. De mivel ez az írás ennyire szerintem nem hatásos: Nagyon színvonalas honlap a Jézus imáról, leírva annak Bibliai alapjait, eredetét, és sok egyéb infót.
Amit még leszögeznék, az még néhány dolog: 1. A Jézus ima, bár keleti, de nem az ortodox, és még csak nem is a görögkatolikus egyház sajátja. Nemrég olvastam a témában egy könyvet, amit egy evangélikus lelkész írt, és a bevezetőt egy ortodox pap írta hozzá. Kell-e ennél jobb példa, hogy a Jézus ima felekezetek feletti? Teljesen kompatibilis a rózsafüzérrel, és minden más imával is. 2. A Szív imája (vagy Belső ima) nem azonos a Jézus imával. Hasonló, az alapjai is hasonlóak, a megjelenése is hasonló, de a kettő között óriási a különbség. (kb. mint egy Csepel bicikli, és egy Harley Davidson között...) A Szív imája sokkal magasabb szint. (Ez nekem legalábbis ijesztő kicsit.) Azért nem írok róla, mert odáig még nem jutottam el. Ez az írás a Jézus imáról szól! 3. A Jézus ima NEM lelki maszturbáció, nem élményvadászat, nem egy "Istenhez emelő automata". Nem az a cél, hogy jobban legyünk, megnyugodjunk, nagy lelki élményekkel gyarapodjunk! Ezek persze mind megtörténhetnek az ima gyakorlásának áldásos hatásaként, de ez maximum a következmény, és semmiképpen sem a cél! A Jézus ima célja az imádság, és az Isten közelségébe kerülés, lásd fent. 4. Éppen ezért, ha Jézus ima közben az embernek remek gondolatai támadnak (tényleg remekek), vagy látomása lesz, kinyilatkoztatást kap, vagy ilyesmi élmény éri, azt igyekezze száműzni! Ugyanis az Isten nem pont a Jézus ima alatt fog ilyesmit küldeni. A sátán eszközei ezek, hogy kizökkentsenek a Jézus imából!
Remélem, lesz olyan olvasóm, aki belevág ebbe a soha véget nem érő folyamatba, és megpróbálkozik ezzel az egyszerű, de nagyon nehéz, embert próbáló imával - felekezettől függetlenül!
A vallás a kereszténység, az egyházak csupán ezen vallásnak a különböző felekezetei.
A képen Kocsis Fülöp, hajdúdorogi megyéspüspök (görögkatolikus), és Siluan Manuila a magyarországi román ortodox egyházmegye püspöke.
Nagyon tetszik ez a kép, már csak azért is, mert első ránézésre közel megállapíthatatlan, melyikük is az ortodox, melyik a katolikus :)
Másfelől, örülök, ha párbeszéd van az egyházak között. Alapvetően én támogatom az ökumenizmust, amennyiben az egymás megismerését, és a hasonlóságok felkutatását szolgálja. Azt nem szeretem, mikor "ki tud nagyobb fényűzést csapni" dologba megy át. Meg nem is az a cél, hogy eltiporjuk a saját hagyományainkat, és erőszakkal egy kaptafára építsük fel a kereszténységet! Legyünk minél színesebbek, minél sokfélébbek, hogy mindenki megtalálhassa a maga lelkiségét! (Halkan jegyzem meg, hogy ez lenne a görögkatolikusok feladata is, hogy a keleti lelkiségnek teret adjanak a Katolikus Egyházon belül. Persze, latinizálódhatunk is, csak akkor előtte szervezzünk ide egy melkita, vagy egy malabár, esetleg egy kopt vagy örmény kaotlikus közösséget, hogy a keleti lelkületűeknek is legyen hova menniük. Vagy menjünk egyenesen át az ortodox egyházak valamelyikébe? Ők valószínűleg szeretettel fogadnának... Nagy szerencse, hogy a püspökeink felismerték ennek fontosságát, és visszatértek az ősi, keleti gyökereikhez...) Tehát örüljünk a különbségeknek, és keressük a hasonlóságokat!
(A kép a 2010-es ökumenikus imahét alkalmával készült. Résztvevők, balról jobbra: Fabiny Tamás - evangélikus püspök, Bölcskei Gusztáv - református püspök, Bosák Nándor - római katolikus püspök, Kocsis Fülöp - görögkatolikus püspök, Seregélyes István - nyugalmazott római katolikus érsek)
6 hónaposan bár, de megszületett a gyermek, akiről az elmúlt bejegyzés is szól. Ő, és az anyuka is jól van, amennyire ilyen körülmények között jól lehet lenni. Az orvosok 70%-ot adtak az életben maradásra, és ha eléri az 1000 grammot, akkor fellélegezhetünk...
Köszönöm mindenkinek, aki csak egy rövidke imát elmormogott értük! Mindenkinek, aki gondolt rájuk. Mindenkinek, aki az Úrhoz fordult értük!
Az imával még ne álljunk le! Amíg nem mehetnek biztonságban haza, addig semmiképpen! De az biztos, hogy az Úr csodát tett azzal, hogy a kicsi megfoganhatott, csodát tett azzal is, hogy él. És most, egy kis segítség kell csak hozzá, hogy élhessen is.
Mennyi lehetőség van egy ilyen kis csöppségben... lehet belőle akármi. Jó és rossz ember. Érdekes, vagy unalmas. Bűnöktől elkínzott lelkű, vagy szent!
Imádkozzunk hát ennek a kicsinek az életben maradásáért! Még nincs megkeresztelve, de egyszer majd Lucának fogják hívni a keresztségben.
Nagyon kínos, hogy nem volt sokáig bátorságom megnyugtatni a leányzót, hogy az Úr vele, minden rendben lesz. Féltem, hogy "Mi van, ha mégsem?". Imádkoztam értük, kértem másokat is erre, de nem voltak képes rá, hogy az Urat akárcsak megemlítsem. Mert féltem, hogy ha nagy baj történik, mit fogok mondani a párnak?
Egy idézet jut eszembe erről a Szentírásból:
"Mióta szenved a bajban?" - kérdezte apját. "Kicsi kora óta - válaszolta. - Sokszor tűzbe meg vízbe kergette, csakhogy elpusztítsa. Ha valamit tehetsz, segíts rajtunk, és légy részvéttel irántunk." Jézus így felelt: "Ha valamit tehetsz?... Minden lehetséges annak, aki hisz." A fiú apja erre felkiáltott: "Hiszek! Segíts hitetlenségemen!" Amikor Jézus látta, hogy egyre nagyobb tömeg gyűlik össze, ráparancsolt a tisztátalan lélekre: "Néma és süket lélek, parancsolom neked, menj ki belőle, és ne térj többé vissza belé!" Az felordított, s heves rángatások közepette kiment belőle.A fiú olyan lett, mintha halott volna. Sokan úgy vélték, hogy meghalt. Jézus azonban megfogta a kezét, felsegítette, s a gyermek talpra állt. Amikor bement a házba, tanítványai külön megkérdezték: "Mi miért nem tudtuk kiűzni?" "Ez a fajta nem megy ki másként, csak imádság és böjt hatására" - felelte. (Márk 9, 21-30)
Kiemelés tőlem. Mint ha magamat hallanám: Hiszek, segíts hitetlenségemen! Mikor Jézus megemlíti a hitet, az apa, mint aki tudja, mit akar hallani a legendás Jézus, rá is vágja: Hiszek! Csak utána jön rá, hogy itt nem lehet megjátszani magunkat, és akkor képes őszintén fordulni Jézushoz: Segíts hitetlenségemen!
Amikor rájöttem, hogy nem merek vigaszt nyújtani, én is így kiáltottam az Istenhez: Segíts az én hitetlenségemen! Tudtam, hogy gyenge vagyok egymagam, még ahhoz is, hogy annyit mondjak: az Isten segít!
De ma végre sikerült! Sikerült kinyögnöm a telefonba, miközben majdnem elsírtam magam az örömtől, hogy tudatosodott bennem: van remény. Képes voltam azt mondani, hogy nem véletlen tett csodát az Úr! Hiszen meg sem foganhatott volna a kislány...
Persze még semmi sem biztos. Még van ok izgulni, félni, imádkozni...de már látok reményt és fényt!
Tanulság: A hit nagyon nehéz dolog. Nem egy statikus valami, hanem egy dinamikus, fejlődő dolog. Nem olyan, mint a szerepjátékban a fejlődés, hogy "elértem a 4. szintet, és ez most a köv. szint XP értékéig így marad, utána szintet lépek". Nem, ezt folyamatosan ápolni és fejleszteni kell. A hit nagyon összetett. Viszont az Isten nem várja el, hogy megfeleljünk. Ő sokkal inkább a szívünk valódi szándékát nézi, nem az eredményeinket. A VALÓDI szándékot, nem azt, amit akár magunknak is mondunk... Ha Ő azokon irgalmazna, és azoknak kedvezne, akik "jól" hittek, nagy szarban lennék, és ami még rosszabb, a kislány és a szülei is. De Isten nem azt nézte, hogy mennyire volt erős a hitem. Ez a gyermek él, még ha nincs is tökéletesen. Élete egy olyan kötélen függ, amit imádságból, böjtből és könnyekből fontak. Mert imából, böjtből és könnyből is sok volt.
"Aki követni akar, tagadja meg magát, vegye keresztjét és kövessen. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti, aki azonban értem elveszíti, az megtalálja. Mi haszna van az embernek, ha az egész világot megszerzi is, de lelke kárát vallja? Mit is adhatna az ember cserébe a lelkéért?" (Mt 16, 24-26)
Mit is adhatna, tényleg? Semmit. De az Isten nem várja el, hogy kifizessük nagy jóságának árát.
Van egy lány ismerősöm. Nevet nem írok, mivel a diszkréció fontos. Nem is megyek bele a történet részletezésébe. A lényeg: a leányzó hosszú várakozás után áldott állapotba került, és gyermeket vár! December-Január között kéne megszülessen a kicsi, akit anyja és apja is nagyon vár. Azonban a kismama jelenleg kórházban van, gyógyszereket kap, és sajnos ennél nem tudok többet.
Kedves olvasók!
Kérek mindenkit, hogy imádkozzon értük! Bár reményeim szerint nem látszik, de igen gyakran sírás közeli állapotban vagyok. Péntek óta izgulok... Nem is igen tudok jól írni most. Látom én is, hogy nem egy sikeres bejegyzés, ezt fogjátok fel úgy, hogy nagyon súlyos dologról van szó sajnos. Kérlek titeket, imádkozzatok! Próbálom elterelni a figyelmem, hiszen segíteni nem tudok, de ha éppen eszembe jutnak, akkor nagyon félek!
Nagyon fontos nekem az anyuka, az apuka, és a még meg sem született leánygyermek is!
Imádkozzatok!
Úgy érzem, az én hitem most nem elég erős...
FRISSÍTÉS
Kedves testvérek! A mama és a kicsi is jobban van! Ettől még nem nyugodhatunk meg, de kezdetnek nem rossz! Köszönöm, aki eddig imádkozott, és kérek mindenkit, hogy folytassuk!
Kedves olvasók, most vissza olvasgattam (mérsékelt alapossággal) az elmúlt egy év bejegyzéseit, és lemondtam arról a tervemről, hogy részletesen kielemezzem a 24. évemet. Ennek az oka: ritka egy unalmas bejegyzés lenne! Annyit írnék csak le a témában, hogy nekem különösen fontos a 25. évem. Negyed évszázad, ez már valami! Megéltem pl. (bár még nem igen voltan tudatomnál) a rendszervált(oz)ást. Egy olyan korban születtem, amikor még nem volt okostelefon, de még mobil sem! Nem volt fészbúk, de még internet sem! Láttam új bankók bevezetését, és a fillér kivonását. Éltem, mikor beléptünk a NATO-ba, majd később az Európai Unióba. Végignézhettem, hogy válik a homoszexualitás szégyenteljes dologból divattá. Láttam, ahogy a pornóújságokat titokban lapozgató kamaszok eltűnnek, hiszen ezen igényüket kielégítik az interneten. A játszóterek teljesen átalakultak. Gyerekkorom kedvenc fa, és beton várai eltűntek, és műanyag várak jelentek meg. Én először még számítástechnikát tanultam, és csak utána informatikát. DOS-t tanítottak, és a Windows egy kisebbfajta csoda volt... Hm... 25 évesen úgy nosztalgiázom, mint egy vénember. Belegondolni is különös, hogy mit fogok érezni majd újabb 25 év múlva, vagy még később. Örülök, hogy élhetek!
Az első év volt talán, amikor nem október 4.-én, hanem 5.-én írok születésnapi köszöntőt. Lesz majd egy hosszabb bejegyzés is, jelenleg nagyon későn van, és nagyon fáradt vagyok. A tervem az lenne, hogy végigmegyek a blogom alapján az elmúlt egy éven, és írok pár szót a fontosabb történésekről. Csak a fészbúkon összesen 42 köszöntést kaptam, ha jól számolom, és sokat sms-ben, illetve telefonon, sőt, az extrémebbek személyesen is :D Köszönöm mindenkinek!
És addig is, az egyetlen olyan születésnapos dal, amit tényleg szeretek:
Nálam nem játszhat mellette sem az Alma együttes dala (azt kifejezetten nem szeretem), sem a Happy Birthsday to you...
Megint egy évvel öregebb lettem... bölcsebb is? Talán. Több lettem? Jobb? Elégedett vagyok az évemmel? Van amit ma már másképpen csinálnék? Ezekre, és más kérdésekre is választ kaphat az olvasó, a következő bejegyzésben!
Ajánlom ezt az írást Carlotának, hogy példát lásson a mély hétre.
De régen nem írtam... sajnos elég felkavaró dolgok történtek velem. Ezeket nem akarom itt a blogban részletezni, a legtöbben úgyis tudják miről beszélek. Viszont felmerül az emberben a kérdés: hogy vészeljük át a nehéz időket? Én sokszor zenét hallgatok, ez egy elég alapvető terápiám. Persze, keresztényként azt kéne most is ínrom: az ima. És ezt írhatom is, de ez úgymond alap, és imádkozni akkor is imádkozom, ha nem vagyok nagy szarban.
A másik mód, amivel át szoktam néha lendülni a nehéz időszakokon, ha valamely példamutató emberre gondolok. Manapság népszerűtlen szóval: példaképre.
Kik a példaképek? Mindenkinél mások. Mindenesetre olyan emberek, akikre valamiért szeretnénk hasonlítani. Van akinek több is van (pl. Xinaf bácsi), van akinek csak egy, és van akinek nincs példaképe. Ez utóbbi csoport nekem mindig kicsit meglepő volt, de nem az én dolgom erről ítéletet mondani. Eredetileg sok sok érdekes és izgalmas emberről akartam írni, de végül is csak egyet választottam ki. Ez nem önéletrajz, csak életének főbb pontjai, érdemes magunkat gyorsan átrágni rajta. Ez az ember nem más, mint:
Sztehlo Gábor A világ legvéresebb időszakában élt ez az evangélikus lelkész. Az ilyen idők a legjobbat és a legrosszabbat is kihozhatják az emberből, de szerencsére ő Krisztus útját járta. 1909. Szeptember 25.-én született Budapesten, és 1974 május 28.-án halt meg, Svájcban. 1932-ben lett lelkész. Gyerekeket tanított a két háború között, zsidókat és cigányokat (főleg gyerekeket, és pár idősebbet) mentett a nyilas időszakban. Németeket (SS katonákat) is bújtatott és ápolt a szovjet betörés idején. Több, mint kétezer ember köszönhette neki az életét, minden oldalról. A háború után megalapította Gaudiopolist, az Öröm városát, ami voltaképpen a gyermekek köztársasága volt.Itt taníttatta őket, szakmát szerzett nekik, és gyakorlatilag autonom közösséget termettett. Bár végig jelen volt, nem uralkodott, csak segített. A gyerekeknek álmodta meg ezt a várost, és szilárdan hit is benne. Természetesen ez nem működhetett sokáig, mivel sem az állam, sem az egyház nem támogatta (csak a svájci Vöröskereszt). 5 évig tartotta magát, de végül a Párt államosította a Gaudiopolist, és egy "hagyományos" árvaházat szervezett belőle. 1956-ban a családja Svájcba emigrál, de ő még sokáig Magyarországon marad. Árvákat, fogyatékosokat gondozó szeretetotthonokat alapít, de ezek nem hosszú életűek, bezárják vagy államosítják őket. 1961-ben látogat ki Svájcba, és már nem is jön vissza, lelkészi munkáját is ott folytatja. Magyarországra látogatóba se jöhet. 1972-ben megkapja a Világ Igaza címet, 2 évvel halála előtt.
"Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25;10) Sztehlo Gábor nem nézte, megérdemli-e valaki a segítséget. Ha szüksége volt rá, ő ugyanazt adta a zsidónak, mint a nácinak. Képes volt Krisztus arcát meglátni mindenkiben.
Sok jó ember él (hála és dicsőség Istennek érte!) és élt a világban, de Sztehlo Gábor a legjobbak közé tartozik. Bár a Katolikus és Ortodox egyházak sosem fogják szenté avatni, de nekem meggyőződésem, hogy az. Krisztus követésében példamutató, szent ember. Életéről bővebben ITT lehet olvasni.
„Aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be.” (Mt 18;5)
Mióta próbálom már megírni ezt a bejegyzést... harmadik napja. Mindig derekasan nekiültem, de sosem jött össze... Ha túl általánosan fogalmazok, akkor nem érti meg akinek szánom/magára veszi olyan, akinek nem szánom. Ha kicsit konkrétabb vagyok, akkor akár most rögtön leírhatnám az egész sztorit, névvel, eseményekkel. Ezt megint nem akarom.
Aztán rájöttem a megoldásra!
Miért írnék csak egy emberről? Miért írnék csak egy embernek? Szóval, álljon itt egy kis memento, név nélkül. Emberekről, akik a legközelebbi szintre jutottak nálam, majd eltűntek az életemből, vagy csak eltávolodtunk egymástól. Vannak olyan arcok, akikkel régebben rengeteget lógtam, most pedig gyakorlatilag nem találkozom velük, de mégsem írok róluk. Sok volt osztálytársam is ilyen. Nos, ők azért maradnak le a listámról, mert velük, ha bármikor találkozom, az egy jó pillanat, hiszen nincs bennünk tüske a másik felé.
Tehát ez az írás kifejezetten olyan esetekről vagy személyekről szól, ahol az elválás számomra fájdalmas volt. Jó olvasását!
Első történetünk hőse egy rendkívüli ember! Az a fajta, aki minden társaságban feltalálja magát. Kiemelkedő műveltsége, éles esze, és döbbenetes erejű karizmája sokszor kihúzta szorult helyzetekből. Mi barátok voltunk. A szimpátia gyorsan kialakult, a barátság pedig kicsit lassabban, de az sem várt soká. Rengeteg közös kalandunk volt. Piálások, mászkálások a pesti éjszakában, házibulik, közös csajozás, éjszakákon átívelő beszélgetések... ismertük egymást, konkrétan egymás lett nem voltak titkaink, de még intim terünk se nagyon. Mindent megosztottunk egymással. Pénzt, bánatot, sikert... mindent. Még közös tolvajnyelvünk is volt. Én mondom, ma is értenénk egymást, ha azon vázolnánk a hétköznapjainkat. Hosszú, és kemény út vezetett a barátságunk végéhez. Hibásak voltunk mind a ketten benne, és néhány külsős szereplő is. A tetőpont az lett, hogy én nem mentem el élete talán legfontosabb eseményére. Persze tény, hogy fontos dolgom volt akkor, de félbe kellett volna hagynom. Nem a férfiért, aki lett, hanem a srácért, aki volt. Az biztos, hogy örökre elvesztettem valakit, aki olyan közel állt hozzám, mint egy testvér.
Amikor az előző történet főszereplőjével elkezdtünk eltávolodni egymástól, évekkel a végső elválás előtt, akkoriban lett szorosabb a viszonyom az öccsével. Ők rengeteg dologban hasonlítanak, és rengeteg dologban különböznek. Nincs könnyű élete a fiúnak, otthon sok a gond, ráadásul pont ott nincsenek rendben a dolgok, ahol a legfontosabb lenne: a családban. Róla tudni kell, hogy a bulik szíve volt. Nagyon ért a jó hangulat megteremtéséhez. Ezen kívül jó beszélgetőtárs, és kiváló társasági ember. Mi is volt a baj? Azon viszonylag még túl is léptem, hogy időnként hazudott nekem. Bár nem értem, miért tette, én és egész baráti köröm elfogadta a hibáival együtt. Amikor a bátyjával elkezdődtek a konkrét viták és veszekedések, jó testvérként kiállt mellette, és hirtelen nagyon eltávolodtunk. Hála egy budapesti papnak, kibékültünk. Ezúton is köszönet ezért István atyának, aki sok időt és energiát áldozott ránk! Nos, pár nappal a békülés után, ez a fiatalember azt kérte tőlem, hogy vállaljak kezességet értük, mert szeretne mobil internetet igényelni, de ahhoz kell egy kezes, aki rendelkezik személyivel, és még egy fényképes igazolvánnyal (diák nem jó), nekem pedig van jogsim. Nem akartam elvállalni. Alapból irtóztam a kezesség gondolatától, hiszen bármi történhet, bármi közbejöhet. De mivel megígérte, hogy csak 2 hétről van szó, és utána az édesanyjának kész lesz az útlevele (vagy valami más okmány, tök mindegy), és nem akartam ezt a frissen rendbejött barátságot elbaszni, hát belementem. Aláírtam kezességet egy két éves hűségnyilatkozathoz. Utána folytatódott az élet a maga lassú tempójában. Eltelt a két hét. Szóvá tettem, de hát késett kicsit. Eltelt még két hét. Szóvá tettem, de még mindig késett az esedékes okmány. Lassan meg is feledkeztem a dologról (meg akartam feledkezni róla), amikor megkaptam az első fizetési felszólítást a mobilinternet cégétől. Megmutattam a srácnak, aki azt mondta, elintézi, és elkérte tőlem. Nemsokára jött a következő. Ez így ment sokáig. Én kerülgettem a dolgot, mint macska a forró kását, mert olyan kínos volt ez. Közben buliztunk, éltük a világunkat. Aztán egyszer csak nem jött több. Gondoltam, elintézte, bár nem értettem, hogy volt ez lehetséges anélkül, hogy én ott lettem volna? Hogy szabadultam meg a kezességtől? Egy idő után, már vagy egy évvel a szerződés aláírása után nem fizetési felszólítás jött, hanem egy levél egy behajtó cégtől. A végső számla 75.000 (!!!!!!!!!!!) forintról szólt, és még vagy 25 000 ft kezelési költségről. Itt már morci voltam. Végül a bátyámmal felmentünk hozzájuk, hogy találjunk megoldást a helyzetre. A cégnél, akié a mobil internet szolgáltatás volt, náluk is jártunk. Mint kiderült, én valahogy kezesből tulajdonos lettem. Ez is rejtély a mai napig, hogyan. Aztán azt is megtudtam, hogy fél év után felmondták a két éves hűségnyilatkozatot, de nekem"elfelejtettek" szólni róla. A srác a kezelési költséget kifizette, és a fennmaradó 75. 000 ft-ból is megadott 50-et. A maradék negyed százezer pedig fontosabb volt neki, mint a barátsága velem, és a közös baráti körrel. Azért még remélem, hogy megadja. Jogilag nem tartozik nekem semmivel, de erkölcsileg... ha 100 ft lenne a tartozása, akkor is akarnám vissza. Közben persze cigizik, sörözik, bulizik...
Ismerek egy fiatalembert, aki szintén évek óta része az életemnek. Az a típus, akivel elsőre megtalálod a közös hangot. Így volt ez velem is. Én általában elég antiszociális vagyok, nem szeretek ismerkedni, de ez más volt. Egy perc, és már volt közös témánk. Ömlött belőlünk a szó. Nagyon tisztán látó ember. Mindent alaposan kielemez, és értékel. Engem számtalanszor megvédett, néha szavakkal, néha fizikálisan is. Nem félt semmitől, bármilyen kalandba belevágott, ha úgy ítélte meg, van értelme. Az előző kettő történethez képest ez annyiban különbözik, hogy nála nem is tudom pontosan, miért haragszik rám. Persze, tudom, mi váltotta ki, de azt nem, hogy miért... és talán ez ki sem fog derülni, mivel számomra megdöbbentő módon, feltételhez kötötte, hogy megbeszéljük a dolgot. Akkor hajlandó velem beszélni, ha előtte megteszek valamit. És az a legrosszabb az egészben, hogy ha le is nyelem a büszkeségem, és teljesíteni akarnám a feltételét, akkor sem menne, mivel azt kérte, beszéljem meg a dolgot a lelkiatyámmal, és nekem valójában nincsen lelkiatyám. Van egy atya, akit így emlegetek, és anno fel is kértem lelkiatyának, de végül nem alakult ki köztünk ez a fajta viszony. Ezért a kérése teljesíthetetlen. Ha olvasod, ezt javaslom, gondold át.
A negyedik eset a leghúzósabb. Itt ugyanis jóban vagyok a mai napig az illetővel. Sokat dumálunk, sokat poénkodunk, sokat nevetünk... de észrevettem, hogy eltávolodtunk. Éveken át meséltem neki magamról, néha meglehetősen részletesen, és egyszercsak észrevettem, hogy ő magáról viszont nem beszél. Eredetileg csak róla akartam írni. De nehéz ezt kódolva, de mégis értelmesen leírni. Mindenesetre, szerintem nem is tudja, hogy mennyire fontos nekem, mennyire szeretem, mennyire aggódom érte, és mennyire nem érdekel, hogy nem hibátlan. Hogy sose akartam bántani... csak jót akartam neki, még ha nem is jól mutattam ezt ki. Nagyon fontos nekem, és félek, hogy elveszítem. Nála senki embert nem szerettem soha jobban. Volt, aki szerettem annyira, mint őt, de jobban senkit. Remélem, hogy egyszer majd közel enged magához... amilyen közel egykor voltunk.
Kedves olvasók, a szövegek mind erősen meg lettek cenzúrázva. Ez azért van, mert nem az a célom, hogy bárkit is lefikázzak. Csak annyira nagy az engem ért veszteség, amit valami módon ki kell adnom magamból. Ha magadra ismersz az egyik sztoriban, én állok elébe, átbeszélem szívesen... négy emberről írtam, és mind a néggyel szívesen leülnék négyszemközt átbeszélni a történetet. De csak személyesen. Nincs szükségem kommentviharra, és komment háborúra. Nem akarok e-mailt, vagy sms-t olvasni. Nem kérek fészbúk üzeneteket sem. Maximum időpont és helyszín egyeztetése végett, egyébként, ha van véleményed, légy férfi (csak srácokról írtam), és állj elém.
Kedves olvasók, ha ismeritek bármelyik szereplőt is, vagy ráismertek, kérlek ne írjatok nevet! Én sem véletlen hagytam ki!
A maradék 99.999999%-nak, aki elég értelmes ahhoz, hogy az utóbbi szabályt le se kellett volna írnom, jó kommentelést kívánok, ha vágyat érez rá :)
És jöjjön a dal, ami kifejez mindent... a múltat, amiről a bejegyzés szól, és a jelenemet is... és talán a reményemet a jövőre.
Nincs fél órája, hogy hazaértem Kalapács József jubileumi nagykoncertjéről. 50 éves, és 30 éve énekel - mindkettő igen szép szám. Első indulatból fogom megírni, ezért még tisztán, de csiszolatlanul bennem vannak az érzések - elnézést érte, ha nem mindig fogalmazok újságíróhoz méltóan!
A koncert majdhogynem pontosan fél 7 fele kezdődött, és este 10-ig tartott! Emberek, EZ 3 ÉS FÉL ÓRA! Megkockáztatom, hogy ebből kb. 3 óra tényleges koncert! Úgy volt felépítve a dolog, hogy végigkísérhettük Kalapács rock és heavy metál életművének részleteit, nagy vonalakban. A színházi rész teljesen kimaradt, de nem is hiányzott. A plakátokon rajta voltak a fellépők is:
A sorrend azonban nem ez volt. Valójában nem is egy, hanem hat koncertet kaptunk! Mindegyik fél órát játszott kb., kivéve a Pokolgépet, ami 3/4 órán át birtokolta nagyjából a deszkákat. Kalapács minden koncerten más ruhába jelent meg. Általában nem szeretem a sokszoros átöltözést, de ide illett, mivel ez valóban inkább 6 kisebb koncert volt, mint egy nagy! Ráadásul az Akusztika, a Hard és a Pokolgép pl. nem is hasonlít egymáshoz hangulatilag! Meg kell emlékezni a technikusokról is, akik minden egyes koncert előtt beállították a hangszereket, berendezték újra a színpadot, és talán ha egyszer tartott 5-10 percbe ez a művelet... olyan gyorsak voltak, hogy fel sem fogtuk, hogy vége az egyik koncertnek, kezdődött a másik! Ezt megtanulhatnák a fesztiválok rendezői is!
Nézzük a beszámolót!
Első fellépő a Kalapács és Akusztika volt. Ez voltaképpen nem más, mint hogy különböző dalokat átkonvertálnak akusztikus verzióba. Felvezetésnek jó volt, mert egyébként nem hiszem, hogy sok ember beindult a dologtól, de nem voltak rosszak. Koncert legjobb pillanata: A gépinduló akusztikus verzióban! :) De ez is inkább a poén faktort erősítette, mint a zúzást. :) És külön öröm volt, hogy ezt duettbe énekelték Rudán Joe-val! (A felvétel NEM ezen a koncerten készült, de visszaadja a feelinget.)
Másodjára a Hard nevezetű rock formáció állt a színpadra. Kevés számot ismerek tőlük, és a kedvencemet ki is hagyták, de zeneileg messze ők vitték a pálmát - a rockzenével még a legjobb heavy metál sem versenyezhet a szememben. Koncert legjobb pillanata: Az Égni kell, és egy teljesen új szám. Mindkettő nagyon tetszett!
A harmadik formáció a születésnaposról elnevezett Kalapács volt. Láthatóan összeszokott banda, és nagyon örülök annak, hogy van még ma is valódi Heavy Metált játszó zenekar! Koncert legjobb pillanata: Egyértelműen a Bűnöm a rock, ami nekem a legtombolósabb nótám a metál világában. Nálam ez a max, az ennél agresszívabb zenét nem szeretem. Ennél itt is nagyon beindultam, mint ha 10 évet fiatalodtam volna!
Negyedjére érkezett az első igazi klasszikus banda, a magyar metál zene trash-heavy királya, a legendás Omen, ami nagyon sokáig küzdött énekes gondokkal, mert Kalapácsot egyszerűen nem tudták pótolni. Most az énekesük Koroknak Árpád, akit sokan a Társulatból, mások a P. Box-ból ismernek. Az tuti, hogy a nagy öregek után ő a legjobb énekes ma a rock-metál világban. (A szintén Társulatos, ma a Pokolgépben énekló Tóth Attila messze gyengébb nála szerintem pl.) Most vendégként volt jelen, de nagyon szerényen viselkedett, engedte az ünnepeltet énekelni, Kori csak ritkán szállt be, de azt elég jó hanggal. Számomra ez volt a fénypont, remek számokat nyomtak el! Koncert legjobb pillanata: És nem csak az Omen, hanem az egész este legjobb pillanata is lett számomra, a Kalapács-Koroknai által elduettezett Fagyott világ.
Utolsó előttinek az Őspokolgép emlékére felállt alkalmi zenekar állt fel a deszkákra. A valódi Őspokolgépből már csak Paksi Endre volt jelen, és persze Kalapács. Endre elég bizonytalanul vágott bele a nyitó nótába (Gyilkológép), de aztán belejött, és végül egy nagyon durván eltalált duett-koncertet kaptunk! Koncert legjobb pillanata: A Maszk, amit szintén duettbe nyomtak el. Endrének egyébként nagyon jól állt a szám, látszik, hogy ő írta!
Végül megérkezett amire mindenki várt, Kukovecz Gábor kivételével a színpadon állt a régi Pokolgép! Olyan profin játszottak, mint ha fel sem oszlottak volna. Itt Józsi már láthatóan elfáradt, sokat beszéltették és énekeltették, vagy tapsoltatták a közönséget. Valószínűleg, ha nem ennyire fáradtak, ez a koncert nyeri nálam az estét, és nem az Omen. De amikor zenéltek, abban nem volt hiba! Huszonéves fiatalokat megszégyenítő energikussággal nyomták a metált! Rudán Jone itt ismét beszállt.! Koncert legjobb pillanata: Nekem a legjobban az tetszett, hogy NEM hangzott el az Éjféli harang, se más sátánista gyanús szerzemény sem! De, ha ezt nem számítjuk, akkor nem tudok mit kiemelni, mert rohadt jó volt az egész!
És végül az egyetlen, de annál nagyobbat ütő ráadás szám, a Jel következett, ami általában annyira nem indít be, de most félelmetesen megfogott! Egyszerre énekelt benne Kalapács Józsi, Rudán Joe, és Paksi Endre, a magyar metál három legjobb énekese! Méltó zárás volt!
Egyetlen dolog volt csak rossz ebben az estében, hogy a Kedvesem nem volt ott velem :( Nagyon remélem, hogy megéljük még, hogy egy legalább ennyire zseniális koncerten ott legyünk mindketten! Nagyon hiányoztál mellőlem, és sokszor eszembe jutott, hogy de jó lenne, ha együtt élhetnénk ezt át! Mert ezt át kellett élnem! Hamarosan betöltöm a 25. életévemet, és ezzel megéljük a 12. rocker évemet! Mert a 13. születésnapomra kaptam kereszt szüleimtől egy walkmant, amihez zenét kértem a bátyámtól. Akkor találtam rá a régi Ossianra és Pokolgépre.
Fogalmam sincs, mi lesz a magyar rock és metál zenével, ha ezek az öreg zenészek eltűnnek... De még vannak, és én megkockáztatom, hogy ez volt életem legjobb koncertje!
Munka közben elhatároztam, hogy blogolni fogok ma, ha törik, ha szakad. Figyelmeztetni akartam minden olvasómat: a közelmúlt eseményeinek hatására, néha kijönnek belőlem a depresszió jellegzetes viselkedési formái. (Szomorúság, ingerültség, szétszórtság.) Igyekszem egyébként ezen uralkodni, és általában elég jól sikerül is. Szóval, legyetek türelemmel irántam.
Csak egy nyugodt pont kell, ahová leülhetek, Ne kérdezz semmit, ezt most úgy sem értheted. Belül keresek kapaszkodót, hogy ne zuhanjak nagyot kívül, Az élet jobbik része most elkerül.
Keresem önmagam, megfordult bennem a világ, Mindent próbáltam adni, de kinek is kellett. (haha) Hajszoltam azt a szót, és amit takar barát, Olyan lett a vége, mint egy paródia.
Ref.: Nem fogod elhinni, de sohase féltem, Úgy mondtam mindig, ahogyan éreztem én. A jóslatod lehet hogy be fog válni, Egyedül kell az utam végigjárni nekem. Nem fogok senkinek a nyakára járni, Van erőm, hisz bennem ég a tűz. A jóslatod lehet hogy be fog válni, Egyedül kell az utam végigjárni nekem
Európából valók vagyunk, magyaráztam neked, Levegőbe kapaszkodó artistacsoport. Szerettelek ember nagyon, de te nem értettél, Kereshetünk külön-külön új kapaszkodót.
A múltat elfeledni, az lenne a könnyű, Látod testvér, ezt is rosszul tudod. Értsd meg, nem szabad a múltat megtagadni, Még ha néhány régi emlék kellemetlen is.
Ref: Nem fogod elhinni, de sohase félek, Úgy mondom mindig, ahogyan érzem én. A jóslatod lehet hogy be fog válni, Egyedül kell az utam végigjárni nekem. Nem fogok senkinek a nyakára járni, Van erőm, hisz bennem ég a tűz. A jóslatod lehet hogy be fog válni, Egyedül kell az utam végigjárni nekem
"Engedjétek hozzám jönni a kisgyermekeket, és ne tiltsátok el tőlem őket, mert ilyeneké az Istenországa."
Márk evangélista írja le ezt a fenti mondatot. Konkrétan Jézus mondja. Nővéremmel nemrég dumáltunk erről, és ő mondta, hogy ennél a mondatnál Jézus NEM a jól öltözött, jól nevelt, értelmiségi családok gyerekeiről beszél. Azokat engedték hozzá jönni, senkinek sem lett volna azok ellen kifogása. Persze, nem arról van szó, hogy az Úr ne szeretné a jól szituált gyerekeket (de hülyén hangzik ez a szóösszetétel, basszus...), sokkal inkább arról, hogy ő hívja és várja a rossz gyerekeket is! Az Evangélium szava örök érvényű. Nem csak a 2000 évvel ezelőtti embernek szól, hanem a mai embernek is, 2012-ben. És az utánunk jövő nemzedékeknek. Jézus tehát MINDEN gyereket hív! Igen, a fülig koszos, lopáshoz szokott cigánygyereket is! Az Osho által agymosott szülők gyerekeit is! A fogyatékosokat, a viselkedés zavarosokat, a kezelhetetleneket, a bűnözőket... Böjte Csaba azt mondta egyszer: "Az Isten selejtet nem teremt!"
Az Úr tehát ma is hívja őket. Ezért fontos, hogy ne zavarjuk ki a templomból őket, sőt, a pap is legyen számukra megközelíthető! Erről egy nagyon szép történetet lehet olvasni EZEN A LINKEN, ami pont egy templom előtt lézengő kisfiú, és az őt megszólító pap beszélgetéséről szól. Engem nagyon meghatott.
Az Ortodox egyházakban (és némely keleti Katolikus egyházban is) a kisgyerekeket áldoztatják, kb. 7 éves korukig. Ez is onnan ered, hogy a gyerek még minden esetben bűntelen! És ki lenne méltóbb a testébe fogadni az Istent, mint egy tökéletesen bűntelen gyermek? Néri Szent Fülöp ismert mondása volt, hogy "Legyetek jók, ha tudtok! Ha nem tudtok, ne legyetek jók, csak bűnt ne kövessetek el!"
Prohászka Ottokár volt az a püspök, aki térdet hajtott gyerekek előtt, mert "Én már nem lehetek több, belőlük még bármi lehet!"
Cserkészvezetőként rengeteg féle gyerekkel találkozom. Van köztük okosabb, butább, jótermészetű, rosszindulatú, érdeklődő, elhanyagolt, tanulékony, naiv, viselkedési zavaros, rosszul nevelt, de autista és enyhe fogyatékos is. Nem számít! A gyerek az gyerek.
Sokszor hallottam én ezt az "engedjétek hozzám" dolgot, de azért a legtöbb ember, és sajnos sok pap is hajlamos meghátrálni, ha nem egy jó családból származó gyereket lát.
Két képpel zárnám a bejegyzést. Mindkettő megmutatja, hogy szerencsére van olyan pap, de még olyan püspök is, akinek nem derogál akár a szegénységben élő cigánygyereket is magához engedni. Számomra az ilyen pillanatok mutatják meg, hogy Krisztus urunk tanítása a mai napig élő, lélegző tanítás! És engedtessék meg, hogy most mindkét példám görögkatolikus legyen!
A képen Sója Miklós atya látható, (és a hodászi nép) aki a cigánypasztoráció kvázi megteremtője Magyarországon. Lefordította cigány nyelvre Aranyszájú Szent János liturgiáját, és az evangéliumot. Hodász és Kántorjánosi településeken a mai napig is végeznek cigány nyelven Szentiturgiát.
A blog olvasói egészen biztosan felismerik Kocsis Fülöp püspököt. Figyelem, ez nem egy beállított kép a sajtónak! Fülöp püspök nem a mai kor liberális álszentségével áll hozzá a cigánykérdéshez, hanem még számomra is meglepően nagy szeretettel. Bár vannak, akik szerint a püspök atya szegregál, és árt a cigányságnak...
Szerencsére még sok-sok példa van rá, hogy vannak még emberek, akiknek a legkoszosabb, legneveletlenebb gyerek is gyerek. Ezeket a nagy és szent embereket látva érzem azt, hogy van még remény. Mit remény... hiszen Krisztus általuk is egyik győzelmet a másik után aratja! Mert ők, és sokan mások is, csak egy dolgot néztek: hogy aki hozzájuk, és rajtuk keresztül Jézus Krisztushoz közeledik, az egy gyerek! Ilyenkor egyébként olyan jó görögkatolikusnak lenni!
Ahogy kalandozgattam a youtube-on, egy igazán érdekes, szerintem mindenki által ismert dalba botlottam.
Rólam tudni kell, vagyis nem kell, de jó ha tudjátok, hogy nagyon szeretek énekelni - bár nincs jó hangom, és soha nem tanultam, ezért az előadásaim színvonala... színvonaltalan. :) Nem is szoktam ezt pl. karaoke-n, vagy hasonlóan nyilvános helyeken erőltetni, bár volt már rá példa. De ha csak megyek az utcán, vagy dolgozom, vagy csak szűk társaságban vagyok, és eszembe jut egy dal, én bizony énekelni kezdek. Ez sokakat nem zavar, és sokakat igen. Az elején még elég rosszul is estek, amikor rám ripakodtak, hogy "rossz a hangod, ne énekelj", meg ilyesmi. Ma már nem veszem fel annyira, igyekszem nem zavarni mások köreit.
Sajnos a dalnál semmi sem fejezi ki jobban az érzéseimet, amiket néha úgy érzem, ki kell adnom magamból. És hát az sem segít, hogy otthon a családban senkit sem zavart, milyen a másik hangja. Mi sokszor énekeltünk együtt, mikor még gyerek voltam, és egyikünk sem egy Pavarotti. De nem is erről szólt a dolog, csak simán jó volt közösen énekelni.
Ez az éneklés dolog is azért van nálam, mert a gyermekkoromból rám ragadt. Én pedig hajlamos vagyok a múltról ábrándozni, és újra és újra megidézni. Tudom, néha gyerekes vagyok...sőt... És bizony, én néha úgy érzem, hogy akik az ilyesmi dolgaim miatt piszkálnak, azok félig-meddig irigykednek. Persze nem mindenki, de páran tutira maga is szeretne néha idétlen lenni, és csak nevetni, vagy indokolatlanul dalra fakadni akár az utcán, vagy bősz harci kiáltással elfoglalni egy mászókát a Városligetben...
És én is így érzek... mert ennek a dalnak a szövege és a hangulata mindent elárul!
"Már hosszú évek óta azt mondják nekem Olyan vagyok, mint egy kisgyerek Belátom, így igaz, én nem lettem komoly Úgy mint más emberek
Bolondosnak tűnő, furcsa dolgaim Rossz szemmel nézik oly sokan Tudom, a szívük mélyén ők is szeretnék És megtennék boldogan
Bár mondják múlnak a gyermekévek, nincs visszaút Új mesék nem várnak reánk Van mégis csillagfényű álomvilág De azt gyermekünk álmodja tovább
Változnak napjaink, mert minden változó Nem marad ugyanaz senki sem Lehet, hogy kivétel csak én vagyok talán Mégis így jó nekem
Bár mondják múlnak a gyermekévek, nincs visszaút Új mesék nem várnak reánk Van mégis csillagfényű álomvilág De azt gyermekünk álmodja tovább"
Ihász Gábor azt énekli meg, ahogy én is érzem magam.
- Aki álmában, baltával agyonver valakit, az nem hős, csak egy gyáva féreg. - Aki egy percig sem tagadja, hogy kizárólag etnikai alapon ölt, és semennyi megbánást sem mutat, az veszélyes a társadalomra, és el kell zárni. - Az a kormány, aki ezt az embert kiadja azoknak, akik évek óta nemzeti hősként gondolnak rá ezért a tettért, az vagy nagyon ostoba, vagy nagyon felelőtlen, vagy nagyon gátlástalan. - Ciki: Gyurcsány Ferenc anno nem adta ki Azerbajdzsánnak Ramil Safarov-ot. - Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal, és visszahívta a nagykövetet. Ez egyébként casus beli. - Két NATO tagország, az USA és Svédország is magyarázatot kért Budapesttől a történetre. - A kormány hebeg és habog, de azt véletlen be nem ismerné, hogy ez nagy baklövés volt. - Örményországba mostanság ne nagyon menjen magyar ember, mert nem biztos, hogy életben marad. - A történtek ellenére is bunkóságnak érzem a zászló égetést. - Ami abból fakad, hogy amit a kormány a külpolitikájában képvisel, az bélyeget nyom rám is. Ha valamit jól csinált, akkor az pozitív, ha valamit elrontott, az negatív fényt vet rám. - Amit már régen meg kellett volna tenni: azonnal bocsánatot kérni Örményországtól, és minden tárgyalást megszakítani Azerbajdzsánnal. Akár a nagykövetet is hazaküldeni. Jó eséllyel nem lenne valódi következménye, hiszen fél világnyira vagyunk egymástól. - Mivel semmilyen következménye nem lesz valószínűleg, Azerbajdzsán bebizonyította, hogy Magyarországgal bárki, bármit megtehet. Ha ezek után VALÓBAN eladunk nekik állampapírokat, akkor mi vagyunk a világ legszolgalelkűbb, leglúzerebb országa.
Aki nem halott volna az ügyről, annak ITT van egy nagy hírcsokor.
Nem várok szombatig. Nem játszok királylányt, akinek udvarolni kell! Kevesebb, mint öt óra alatt kaptam üzeneteket fészbúkon (direkt így írom), kommenteket, sőt, még telefonhívást is, hogy ne hagyjam abba.
Egyáltalán, hogy jött ez az egész abbahagyási dolog?
Írtam egy bejegyzést arról, hogy miért szeretem és tisztelem a Szűzanyát. Ezt egyrészt azért írtam meg, mert amikor régebben szavazást hirdettem a blogon, ez volt az egyik olyan téma, ami sokakat érdekelt. A másik ok az volt, hogy saját műveletlenségemből fakadóan, én úgy tudtam, hogy a protestáns egyházakban nemhogy Mária tisztelet, hanem egyenesen tilos tisztelni, és én ezt nagyon, nagyon nem értettem. Vagy, ha nem is tilos, de ferdén néznek rá, aki teszi. Én, mióta csak belegondoltam ebbe, mindig nagy elismeréssel és hálával gondoltam az Isten anyjára. De ebbe most nem megyek bele, ezt már kifejtettem. Tehát, meg akartam osztani a világgal, szerintem mi a helyes Mária tisztelet, és volt egy fél megszólításom a protestáns olvasóim felé. Harmadrészt, szerettem volna kicsit közelebb hozni a különböző álláspontokat. Én lelkes támogatója vagyok az ökumenikus törekvéseknek, legalábbis arról az oldalról, hogy keressük azokat a dolgokat, amikben egyetértünk! A vallás még mindig a Kereszténység. Ez az Egyház. Ezen belül pedig ugye ott a Test rengeteg tagja.
Éppen azért, engem nagyon megdöbbentett, amikor utólag kiderült, mennyire máshogy értelmezték ezt páran az olvasóim közül. Ráadásul olyanok, akik ismernek sok éve! És nem egy, hanem több ilyen olvasóm is volt.
A végeredmény az lett, hogy kaptam egy enyhébb idegösszeroppanást.
Ezek után éreztem úgy, hogy ennek így nincs sok értelme. Írtam egy bejegyzést, ami ahelyett, hogy a különböző világnézetű olvasók annyit mondjanak magukban: hm, ez igen, ez a Mária nem akármi (már ha létezett - hiszen vannak ateista olvasóim is), azt érte el, hogy a katolikus olvasóim egy része vágyat érzett rá, hogy bebizonyítsa, hogy Luther és Kálvin nézetei nem helyesek, a protestáns olvasóim egy része pedig vágyat érzett rá, hogy felhívja a Mária tisztelet bálványosodásának veszélyeire a figyelmet. Én pedig döbbentem pislogtam, hogy meglepően sokaknak nem evidens, hogy nem támadásképpen, vagy kritikaként írtam meg egy Szűzanyát dicsőítő bejegyzést. Szerencsére sokan voltak olyanok is (a legtöbben), akik nem láttak bele többet, mint amennyit közölni akartam.
Nagyon sajnálom, hogy nem volt egyértelmű, hogy a célom nem az egyik, vagy a másik oldal igazának bebizonyítása volt, hanem csak leírtam az érzéseimet. Amiről ez az egész blog szólna.
Már közel álltam hozzá, hogy akkor inkább hagyom az egészet a fenébe. Keresztény bloggernek szabad-e egyáltalán ilyen heves indulatokat szítania? Mert arra nem vagyok hajlandó, hogy akkor mostantól nem írok semmi olyan témáról, ami kényes... talán mégis jobb lenne, ha nem írnék.
De mivel 5 óra alatt több támogatást kaptam, mint amennyit az egy hét alatt reméltem, így természetesen folytatom! Nagyon boldoggá tettetek, nagyon köszönöm mindenkinek!
Ezúton is bocsánatot kérek, hogy ez lett a dologból. A blogolást folytatom és köszönöm, hogy ezt nem csak én akarom!
(Tudós, és lelkiatya, Dr. Orosz Atanáz püspök)
Ezt sokan "keleti rózsafüzérnek" is nevezik, de valójában nem az. Az olvasó sem a legszerencsésebb elnevezés, hiszen valójában nem "olvassuk, számoljuk" rajta az imát, bár kétségtelenül alkalmas rá. 33, 100, vagy 300 szemes verzióval is találkoztam már.
„Aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be.” (Mt 18;5)
Utolsó kommentek